Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-13
15 Szerbia közötti Határ Menti Együttműködési Program keretében 2007 és 2013 között uniós forrásokból 50,1 millió eurót lehet felhasználni. Azonban ezen eszközök lehívásának fontos kitétele, hogy kizárólag közös célok érdekében lehet ezeket megpályázni . Gémesi Ferenc a tájékoztatón bemutatta a szakállamtitkárság most indult új honlapját, amelynek segítségével az érdeklődők tájékozódhatnak az intézményrendszer felépítéséről, a külhoni magyarság és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek intézmény eiről, szervezeteiről. Közvetlenül lehet a honlapról tájékozódni a támogatási adatokról, a fejlesztéspolitikával kapcsolatos információkról stb. A portál a http://nemzetpolitika.gov.hu címen érhető el. A szakállamtitkár egyúttal elmondta azt is: annak érd ekében, hogy ne csak a hagyományőrzésnek, hanem a kortárs magyar kultúrának is legyen tere Magyarország és a külhoni magyarok kapcsolatainak ápolásában, életre hívják a Kulturális Biennálét, a kétévente tartandó Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválját, am elyet a tervek szerint augusztus és szeptember folyamán Budapesten, Szegeden, Szombathelyen és Gyulán tartanának meg első ízben. vissza Gémesi: megújult a nemzetpolitika ÚMSZ 20070713 08:26:16 Kánya Gyöngyvér, Budape st A nemzetpolitika szemléletében, tartalmában, eszköz- és intézményrendszerében is megújult az elmúlt évben – hangsúlyozta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felel ő s szakállamtitkára csütörtöki, budapesti sajt ótájékoztatóján. A nemzetpolitika megújítását a megváltozott küls ő és bels ő körülmények indokolták. Magyarország, Szlovákia, Szlovénia 2004ben csatlakozott az Európai Unióhoz, Románia pedig 2007ben vált tagállammá. Így a korábban határokkal elszakított magyarság több mint 90 százaléka az Unió területén ugyanazon politikai, gazdasági feltételek között él. Így a kisebbségpolitika új dimenzióba került – mondta a szakállamtitkár. A megváltozott nemzetpolitika leglényegesebb változásai a megújult támogatáspo litika, valamint a fejlesztéspolitika. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ezek között szoros együttmûködést kell kialakítani, és új intézményrendszert kell létrehozni. A Szül ő föld Alapról szólva kiemelte, hogy ez a pályázati úton elnyerhet ő támogatások a lapintézménye. Tevékenységét három szinten fejti ki: politikai szinten történik a f ő célok meghatározása. Az idén februárban megalakult Regionális Egyeztet ő Fórum keretében a miniszterelnök és a külhoni magyar politikai vezet ő k egyeztetnek. A Szül ő föld Ala p forrásai az idén jelent ő sen megnövekedtek: a rendelkezésre álló 2,2 milliárd forintból eddig egymilliárdot osztottak ki. A forráselosztás nem pusztán létszámarányos, hanem a két hátrányosabb helyzetben lév ő régiónak, Kárpátaljának és a Vajdaságnak több jut, amivel a többi Kárpátmedencei magyar közösség is egyetért. Egy régi adósságát próbálta ledolgozni a szakállamtitkárság a nyugati magyarság vonatkozásában azzal az elképzelésével, hogy „megpróbálnak végre foglakozni a Kárpátmedencén kívül él ő magy arokkal is, megpróbálják bevonni ő ket a nemzetpolitikai együttmûködés rendszerébe.” Az identitásmeg ő rzés er ő sítése érdekében elkészült egy javaslatcsomag szakmai segítségnyújtásra: els ő sorban óvodapedagógusok, pedagógusok küldésére, tankönyvek, szakkönyvek eljuttatására, ösztöndíjak biztosítására. A megújuló nemzetpolitikai koncepció második fontos eleme a fejlesztéspolitika. Ezen a területen a f ő feladat a kisebbségi létb ő l adódó hátrányok oldása, megfelel ő információk és tudás átadásával, valamint részlet es tájékoztatással.