Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-10
23 EPlisták kérdőjelekkel Új Magyar Szó 2007. július 10. Szerző: Bogdán Tibor A nagyobb alakulatok közül három: a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt és a Szociáldemokrata Párt is ezen a hé ten véglegesíti jelöltlistáját az őszi európai parlamenti választásokra. A főbb parlamenti pártok elérkezettnek látják az időt arra, hogy az egymás közötti civakodás közben felkészüljenek az ősszel esedékes európai parlamenti választásokra is. Így hozzálá ttak a választásokon induló politikusaik kijelöléséhez. A Demokrata Párt alelnöke, Adriean Videanu kifejtette, pártja egyelőre nem zárta le a jelöltlistát, amelyen jelenleg 65 név szerepel. A lajstromot azonban mindenképpen leszűkítik majd a törvény álta l előírt 45 főre. A rostálásnál fontos kritérium lesz a jelölt politikai pályafutása, amelynek elemzésére a tömörülés választási kampányfőnöke, Vasile Blaga alelnök nagy gondot fordít majd. Blagának gondja lesz arra is, hogy legkésőbb a hét végére az össze s jelölt pontosan megtudja, mit kell tennie, mi a feladata, hogyan kell fellépnie a választó előtt. A kampányfőnök derűlátó, szerinte pártja a szavazatok 35 – 40 százalékával legalább 15 helyet szerez az Európai Parlamentben. Videanu a listát egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni, néhány nevet azonban említett, közöttük szerepel Roberta Anastase, Sebastian Bodu, Sorin Frunzãverde, Monica Iacob Ritzi, Marian Jean Marinescu, Valeriu Tabãrã. Azt sem titkolta, hogy közülük a legnagyobb eséllyel Frunzãverde pályázik a listavezető helyére, amit Vasile Blaga is megerősített. A párt jelöltjeit egyébként véglegesítésük előtt átvilágíttatják a Koalíció a Tiszta Parlamentért civil szervezettel. A Nemzeti Liberális Párt listavezetője nagy valószínűséggel Mihai Rãz van Ungureanu volt külügyminiszter lesz. Ezt a párt elnöke, Cãlin PopescuTãriceanu közölte, aki nem titkolta abbeli aggodalmát sem, hogy a kampány idején az európai témákat háttérbe szorítják a sajátosan nemzeti kérdések. Szerinte az Afganisztánban és Ira kban állomásozó román csapatok kivonásának nem kellene a kampány napirendjén szerepelnie, ám annak felvetését nem lehet megakadályozni. A tömörülés Állandó Küldöttsége Dan Motreanu pártfőtitkárt választotta a párt európai parlamenti választásokat előkészít ő kampányának főnökévé, aki máris bejelentette: az európai parlamenti választások megfelelő előkészítése érdekében régiók szerint hoznak létre kampánycsapatokat a régiós alelnökök vezetésével. A siker egyik biztosítékát abban látják, hogy országos és regio nális szinten egyaránt ismert és elismert politikusokat jelöljenek. A jelöltállítás fontos szempontja lesz a párton belüli régiség, a politikai életben való hangsúlyos jelenlét, de – a demokratákhoz hasonlóan – messzemenően szem előtt tartják a Koalíció a Tiszta Parlamentért kritériumait. A liberális kampányfőnök nem volt hajlandó a listavezető Ungureanun kívül más jelöltet megnevezni, mint mondta, a hét végén még folyik a nevesítés. Annyit elárult, hogy a volt tárcavezető feltétel nélkül vállalta a jelölt séget. Az egyetlen szépséghiba az, hogy jelenleg nem tagja a pártnak, mivel a bécsi DélkeletEurópai Együttműködési Kezdeményezés romániai képviselőjeként betöltött tisztsége pártsemlegességet kíván, de ígéretet tett rá, hogy a választási kampány megkezdőd ése előtt visszairatkozik a tömörülésbe. A Szociáldemokrata Párt vezetősége tegnap ült, össze a jelöltlistát megvitatni, ám a jelöltállítást végül péntekre halasztották. vissza „Hivatalosan” üres Markó Béla kormányposztj a Új Magyar Szó 2007. július 10. Aláírta tegnap az államfő a művelődési, oktatási és integrációs kérdéseket koordináló kormányfőhelyettesi tisztséget megüresedettnek nyilvánító elnöki rendeletet. Aláírta tegnap az államfő a művelődési, oktatási és integ rációs kérdéseket koordináló kormányfőhelyettesi tisztséget megüresedettnek nyilvánító elnöki rendeletet. Mint ismert, a poszt Markó Béla RMDSZelnök múlt heti lemondásával üresedett meg. Az államminiszteri tisztség az RMDSZnél marad, de még nem születet t döntés arról,