Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
16 Fél esztendeje sincs, hogy félhivatalos minőségben – egy köztelevíziós delegáció tagjaként – horvátországi és szlovéniai magyar pártok, civil szervezetek vendége lehettem. Eleven bennem még mindig az élmény, hogyan acsarkodnak egymásra a horvátországiak – mind a tizenhatezren – , és miként teremt a harmonikus közös munkálkodás eredményeként maradandó értékeket a szlovéniai hatezres magyar közösség. Horvátországban jártunk először, s keserűen tapasztalhattuk meg a "magyarok vagyunk, tartsunk szét" elvét napon ta valóra váltó elszánt igyekezetet. A két magyar párt nincs beszélő viszonyban egymással, s a vendégektől is elvárják, hogy segítsenek haragudni az őket porig alázó másikra. Amit az egyik magyar közösség felépít, azt az ellenpárt nyomban leszólni, lerombo lni igyekszik, és fordítva is így van ez. Nem is titkolják, hogy mindkettőjüknek van mértékadó – szellemi és anyagi – támogatójuk az anyaországi politikai életben. Ezek után üdítően hatott, hogy a muravidéki magyarok száműzik köreikből a napi politikát, s talán ezért is, csak jót mondanak egymásról, és szinte kivétel nélkül segítőkész jóindulattal fordulnak egymás felé. A magyar nyelvű rádió vezetője élénk szavakkal dicséri a regionális televízió agilis főnök asszonyát, a lendvai múzeumigazgató az egyetem es magyar szellemi élet kimagasló alakjának tartja az ötvenedik születésnapjára saját gyűjteményes kötetével megörvendeztetett, valóban nem regionális költőt. Boldog lehet, ki kerülőkkel, / dűlőutak mentén, / kertek alatt végül / mégis hazatalál – írja ebb en a Hazatérítő címet viselő, közszeretetből kiadott kötetben Bence Lajos. Ha figyelünk egymásra, segítjük földijeink rendes feltámadását, hazatérését, ha észrevesszük a velünk egy közösségben élők tehetségét, s ha teszünk is azért, hogy az közkinccsé válj on, kiteljesedjék, a minőségi értékteremtés részesei vagyunk – gondolják, mondják a mindennapi torzsalkodásra buzdítókra legyintő Göncz Lászlóék. Alapos felmérések bizonyítják – írja Magyar Hírlapbeli cikkében a szerző – , hogy a muravidéki magyarok mint egy öt százaléka aktív szerepet vállal valamilyen művelődési tevékenységben. Ez rendkívül magas, hiszen egynyelvű területeken a részvételi arány jóval egy százalék alatt van. Az én nagyfalum egynyelvű területen fekszik. És ráadásul mi itt kétszer annyian é lünk, mint ők a Muravidéken. Mi az oka hát ennek a szembeszökő különbözőségnek? A kisebbségi lét sarokba szorítottsága, végső energiákat mozgósító tevékenységre sarkalló ereje viszi mind előbbre és előbbre őket? A burgenlandi magyarok kivételével egyetle n határon túlra szakadt magyar közösség sem él olyan jómódban, olyan kivételezettséget biztosító kisebbségi jogokkal megtámogatottan, mint ők. Akkor hát? Bence Lajos verseit olvasom, hátha felel ezekre a kérdésekre is. Talán ezek a sorok, az egymásra utalt ságot bizonygatók, az önmagunkat faggatók válaszolnak leginkább: Hányszor kérdeztük, hányszor / firtattuk tekintetünkkel egymás / arcának rezdülését, lúdbőröző háttal, / felborzolt szőrzettel / – vajon hányan lehetünk még?/ vajon hány ember gondolja úgy / mint mi? – s egyáltalán hányan / vagyunk, akik jelenthetnénk / egy jobb kor aranyfedezetét (Tájkép csata után). Jó lenne – ahelyett, hogy a délibábos napsütésben sütkérezzünk – közös felelősséggel megtalálni kérdéseinkre a kíméletlen igazságot kutató vál aszt. Közelgő bajainkra ők minden bizonnyal jobban tudják az orvosságot, mint mi, egynyelvű közösségben élők. Érdemes volna tanulni tőlük, azt például, hogy a jót is fedezzük fel végre a közelünkben élőkben, ne csak a rosszat. vissza Kozma Huba, muzeológus Szabálytalan botátvétel Magyar Hírlap • 2007.05.05. Kókai Péter az újvidéki Magyar Szó főszerkesztője arra keresi a választ, hogy vezetői válság vane a vajdasági magyarság egyetlen napilapjánál. A Magyar Hír lap által felkínált lehetőséget, úgy gondolom, elsősorban arra kell használnom, hogy a személyes vonatkozásokon túl – amelyekből helyenként nyilván nehéz lesz kigabalyodnom – megpróbáljak rámutatni olyan összefüggésekre is, amelyek egyszerre közérdekűek és fontosak. Az alábbiakban erre teszek kísérletet. Vezetői, azaz – egy napilap esetében – főszerkesztői válság vane a Magyar Szóban, a vajdasági magyarság egyetlen napilapjában?
