Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
17 Igen. Nem. Mint ahogy az általában lenni szokott, ez esetben is mindké t válaszra ráfogható, hogy igaz. Válság van, mert a nemrég kiírt és már le is zárult főszerkesztői pályázatra nem jelentkezett senki. Ez nem szokványos dolog még errefelé sem, idősebb és tapasztaltabb kollégák szerint nem is fordult eddig elő ilyen a Magya r Szó immáron hatvanhárom éves történetében. Általában egyegy ilyen tisztségért éles versengés szokott folyni, és az az ideális helyzet, ha a mindenkori gazda, laptulajdonos, alapító kedve és persze saját mércéje szerint válogathat a rátermett jelöltek kö zött. Jelen esetben viszont úgy tűnik, nemhogy versengés, de még csak érdeklődés sincs. Amit viszont nehezen lehet máshogy értelmezni és magyarázni, mint a válság egyértelmű jeleként. A sikertelen pályázat persze még nem jelenti azt, hogy a Magyar Szó fő szerkesztés nélkül maradt volna. A jelenlegi főszerkesztő (minden további esetleges álszenteskedést kerülendő: e sorok írója) egyelőre marad tisztségében, és igyekszik legjobb tudása szerint végezni munkáját. Válság tehát nincs, mondhatnók. A példányszám a mérce Mindebből viszont már azt sem túl nehéz kikövetkeztetni, hogy ha senki sem pályázott, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi főszerkesztő sem. A kérdés tehát ezen a ponton kétfelé bontható. Miért nem pályázott senki, illetve miért nem pályáztam én? Értelemszerűen pontos választ ez utóbbira tudok csupán adni, az első kérdés esetében legfeljebb találgatásokba bocsátkozhatom. A kikötői rakodómunkások teljesítményét feltehetőleg az elcipelt zsákok számában mérik. Az igazgatóét a zárszámad ás mutatóiban, a politikusét a kapott szavazatok számában. A főszerkesztői munka teljesítménymérésének szinte egyetlen elfogadott mennyiségi mutatója a példányszám alakulása. Nyilván vég nélküli, sok esetben parttalan vitákat lehetne folytatni egyegy szer kesztéspolitikai koncepcióról vagy főszerkesztői rátermettségről, de a példányszámnál aligha lehetne találni objektívabb és számszerűbb mutatót a főszerkesztői munka értékelésére. Egy piacgazdaságban ez a mérce valószínűleg többékevésbé egyértelmű és magá tól értetődő, további magyarázatra nem is szorul, kisebbségi léthelyzetben azonban általában nem így van. Holott hitem szerint pontosan így kellene hogy legyen, sőt. Éppenséggel szigorúbbnak kellene lennünk önmagunkkal, saját újságjainkkal szemben is, mint "általános" esetben. Azért, mert Magyar Szó csak egy van. És ha egyszer elfogy, akkor nem lesz. Ha ez egyszer bekövetkezne, akkor nem egy napilap szűnne meg, hanem a vajdasági magyarság napi, nyomtatott sajtón keresztül történő tájékoztatása. Nem szeret ném semmilyen módon megbántani a magyarországi kollégákat, az ott megjelenő napilapokat, hisz ők nálam is sokkal jobban tudják, hogy néz ki egy versengő, változó, folyamatosan átalakuló napilappiac: ha egy lap megszűnik, kettő jön helyette, és próbálja meg elfoglalni a megüresedett tért. Vagy tucatnyi napilap szűnt meg Magyarországon az elmúlt egy tucat év alatt, és nem sokan hullattak könnyeket emiatt, az élet ment tovább. Kisebbségi környezetben más a helyzet. Ha egyszer nem lesz Magyar Szó, lesze napi lap, amely képes lesz a helyére lépni? Nagy kérdés. Ezért kell vigyáznunk minden egyes olvasónkra, ezért kell megküzdenünk minden egyes előfizetőért, ezért kell óvnunk a Magyar Szót. És ezért kell nagyon is szigorúan elbírálnunk egyegy főszerkesztői telje sítményt. A Magyar Szó példányszámcsökkenése az elmúlt négy évben nem volt drasztikus. Még csak nagyobb sem volt, mint a korábbi főszerkesztők idején. Sőt a csökkenés kisebb volt, mint néhány magyarországi napilap esetében, és egyáltalán, beleilleszkedet t az egész világon megnyilvánuló, egyebek között valószínűleg az internet növekvő térhódításának is tulajdonítható, általános tendenciákba. Nem kezelem "ipari" titokként, ez a csökkenés két és hat százalék között mozgott. Lassú, monoton, már több mint másf él évtizede tartó, és megállíthatatlannak tűnő folyamat ez. "Pozitív nulla" nélkül
