Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-23
16 Vojislav Kostunica sok ország számára veszélyes precedensnek nevezte az esetleges koszovói függet lenséget. Leszögezte, hogy Koszovó elvesztését nem kompenzálhatja Szerbia esetleges EUtagsága, s a leghatározottabban cáfolta azokat a sajtótalálgatásokat, amelyek szerint az EU részéről egyfajta cserét, kárpótlást ajánlottak Belgrádnak. Senki nem mondott , és nem is merne ilyet mondani Európában - fogalmazott Kostunica. A kormányfő szerint Szerbiának a nemzeti érdeke azt diktálja, hogy együttműködjön a délszláv háborúk bűnöseinek felelősségre vonására alakult hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Meg kell á llapítani, hol tartózkodnak a törvényszék által háborús bűnökkel vádoltak, köztük Ratko Mladic, le kell tartóztatni őket, s biztosítani, hogy a törvényszék elé kerüljenek - fogalmazott tőle eddig ritkán tapasztalt egyértelműséggel Vojislav Kostunica. R eményét fejezte ki, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő, Boris Tadic államfő vezette nemzetbiztonsági tanács megfelelően össze tudja majd hangolni a felügyelete alá rendelt szervek munkáját, ami elvezet a hágai törvényszékkel folytatott együttműködés sike res lezárásához. vissza Kétszeres pirruszi győzelem a szerb kormányalakítás - ELEMZÉS Fazekas László, az MTI tudósítója írja: Belgrád, 2007. május 22., kedd (MTI) - Csaknem négy hónappal a parlamenti választások után vé gre megalakult a demokratikusnak minősített szerb kormány, s ma Belgrádban a legtöbb politikai elemző azt találgatja, meddig lesz képes fennmaradni, illetve ki veszített többet az elvtelenségig menő, sokszor piaci kofákéra emlékeztető alkudozást folytató k ormányalakítók közül . Egy biztos: a hárompárti koalícióból ketten pirruszinak látszó győzelmet arattak, de hogy Boris Tadic Demokrata Pártjának (DS), vagy Vojislav Kostunica miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártjának (DSS) nagyobbe a vesztesége, az t egyelőre nehéz lenne megjósolni. A harmadik kormányerő, a G17 Plus párt ebben a képletben nem játszik szerepet. Biztos rajtpozícióból indult, tudta, hogy nélküle a két nagy nem képes biztos többséggel rendelkező kormányt alakítani; négy miniszteri helyév el kielégítést nyert az igénye anélkül, hogy részt vett volna a kormányalakítást megelőző, a két nagy pártot alaposan lejárató alkudozásban. Ennek az egyezkedésnek a legártalmasabb következménye az, hogy valószínűleg a maradékát is felemésztette az egy mást korábban is gyanakodva figyelő DS és DSS közötti bizalomnak. A január 21i választáson a második és harmadik helyet megszerzett, a nemzetközi politikában demokratikusnak elkönyvelt két pártra erős külső nyomás nehezedett azért, hogy fogjanak össze, vi gyék tovább Szerbiát az európai integráció útján. A szavazási eredmény is ebbe az irányba hatott: az újból a parlament legnagyobb erejévé vált nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) közölte, hogy nem kíván koalícióra lépni senkivel. Ezek után csak a DS és a DSS összefogásával jöhetett létre parlamenti többséggel bíró kormány. A hatalomhoz a végsőkig ragaszkodó Kostunica ezt felismerve tarthatta sakkban a miniszterelnökjelöltjét is megjelölő Tadicot. Bár pártja és választási szövetségese mindössze 43 képviselői hellyel rendelkezik a 250 tagú parlamentben, a színfalak mögött - mivel a DSS nyíltan nem állt elő ezzel az igénnyel - kitartóan követelte, hogy ő legyen a kormányfő, s ne a 64 képviselői hellyel rendelkező DSnek a posztra kiszemelt politikusa. Az államfőt egyszer már falhoz állító - az előző kormányalakítási tárgyal ássorozat végén a DSnek hirtelen hátat fordítva a Milosevicutód szocialistákkal lepaktáló - miniszterelnök odáig ment a manőverezésben, hogy a kormány megalakulására szabott határidő előtt parlamenti elnöki székbe segítette Tomislav Nikolicot. A radikáli sok vezérének azután Kostunica, miután megkötötte alkuját Tadiccsal, legott hátat is fordított, s támogatta a lemondatását. A kevés híján újabb parlamenti választáshoz vezető - a kormányt fél órával a törvény szabta határidő előtt hagyta jóvá a parlam ent - alkudozássorozat tárgya azonban nemcsak a miniszterelnöki tisztség volt: tétként szerepelt minden, a hatalomgyakorlás szempontjából fontos tárca. Eközben elvekről, kormányzati célokról - akárcsak az őszitéli választási kampány során - alig esett szó . Hogy a személyi ambíciókon túl a legfőbb tét Szerbia EUintegrációjának mikéntje, azt csak sejteni lehet. Tadicról azt tartják, hogy feltétlen, elkötelezett híve ennek, és kész mindent megtenni az útjában álló akadályok elhárításáért. Kostunica viszo nt kevésbé lelkes Európabarát, a szeme sarkából Moszkva, egy erősebb szerborosz kapcsolat felé kacsingat. Végtelenül ravasz, a hatalom megtartásáért elvtelenségre is hajlamos embernek tartják. Ezt a 2000. évi elnökválasztáson Milosevicet a demokratikus e rők jelöltjeként legyőző politikus igazolt is azzal, hogy 2003ban éppen az országot végveszélybe sodró egykori ellenfele örököseivel paktált le. A két ember egyezkedéséből olyan hatalommegosztási kompromisszum született, amely számtalan későbbi, az á llamapparátus működését megnehezítő összeütközés lehetőségét rejti magában. Miközben mindkét fél abban bízik, hogy ezekből ő kerül ki győztesen, fölsejlik egy koalíciós válság lehetősége is.
