Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-16
22 településeknek. A pénzösszegeket a helyi közösségek által kezdeményezett programok, pályázatok fin anszírozására utalta ki az állam, jelentette a DNA. A helyzetre reagálva, Markó Béla, az RMDSZ elnöke keddi sajtótájékoztatóján ismételten felháborítónak nevezte, hogy bizonyos RMDSZes tisztségviselőket a DNA elé hívnak, és azzal vádolják őket, hogy „po litikai vagy etnikai kritériumok alapján" osztottak pénzt a helyi közösségeknek. vissza Szabadság Toró T. Tibor: „Hibázott az RMDSZ, mert elkötelezte magát" Erdély.ma [ 2007. május 16., 00:39 ] – Az RMDSZnek az Európ ai Néppártból (EPP) való kizárását kezdeményezi Markus Ferber, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője, amiért a szövetség nyíltan szembeszállt Monica Macoveijel, akit Brüsszel a román igazságügyi reform motorjának tart, és amiért Traian Băsescu lev áltását támogatja. Több visszajelzés is létezik arról, hogy az unió egyre nagyobb aggodalommal követi a bukaresti eseményeket. Mit jelent az RMDSZ számára ez a kegyvesztettség? – Amióta a román pártok is betagolódtak a nagy európai pártcsaládokba, azóta e zek is aktívabban kapcsolódnak be az aktuális belpolitikai kérdésekbe. Kellemetlen, hogy mind az RMDSZ, mind a Demokrata Párt (PD) az EPP tagja, ennek ellenére a román államfő felfüggesztésének ügyében a barikád két különböző oldalán helyezkednek el. Magam is azt gondolom, hogy Markus Ferber kijelentése mögött a demokraták lényegesen erősebb lobbija húzódik meg. A PD nagy párt, több EPképviselője van, és valószínűleg még több képviselőt küld majd az Európai Parlamentbe, ezért a Néppárt számára vélhetően fo ntosabb, mint az RMDSZ. Természetesen oda kell figyelni ezekre a nyilatkozatokra, amelyek valóban azt jelzik, hogy Brüsszel nagy figyelemmel követi a román belpolitikai eseményeket, de én nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget ezeknek. Markus Ferbertől f üggetlenül mondtam és mondom, hogy az RMDSZ vezetősége hibázott, amikor egyértelműen állást foglalt a felfüggesztés kérdésében, amely annyira megosztja a román politikát. Korábban is az volt az álláspontom, hogy nem ajánlatos ebben a vitában valamelyik old al mellett elkötelezni magunkat. Ebben a harcban nincsenek jók vagy rosszak. Az RMDSZ részesévé vált ennek a politikai küzdelemnek, amelybe megpróbálja belerángatni a teljes magyar közösséget, amit nem tartok szerencsésnek. Ilyen megfontolásból mondtam val ahányszor alkalmam volt, hogy óvatosan kell fogalmazni, sem a Băsescu melletti, sem az ellene létrejött koalíció mellett nem kellene kiállni. Elmondtam ezt akkor is, amikor Markó Béla egyértelműen a Băsescuellenes koalíció pártjára állt, és akkor is, amik or Szász Jenő proBăsescu kampányt hirdetett meg. Igazából azt hiszem, hogy a magyarság útja a kettő között van: a saját érdekei mentén. Az igazság sem egyik, sem másik fél mellett nem áll, vannak itt is, ott is igazságok, mint ahogy csúsztatások is. Az eg yik ilyen típusú csúsztatásnak tartom azt is, amikor az RMDSZ egyes vezetői magyarellenes kirohanásokról beszélnek. Amikor az államfő megbírál egyegy RMDSZpolitikust, az nem feltétlenül magyarellenes kirohanás. – Megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyarság többsége Băsescu mellett, vagy ellene foglal állást. Véleménye szerint veszíte a választói előtt az RMDSZ ezzel a keményvonalas államfőellenes kampánnyal? – Nem tudom, milyen arányban vannak Băsescu hívei és ellenzői a magyarok soraiban, de az egyértelmű, hogy a magyarság megosztott ebben a kérdésben is. Ez természetes dolog, hiszen a magyarok is ugyanabban a közegben élnek, mint a románság, nincsenek elszigetelve a román politikától, társadalomtól. Gondolom, szép számmal vannak olyanok, akik s zámára imponáló az, ahogyan Băsescu felveti a kérdéseket, de sokan vannak olyanok is, akik nem szeretik hatalomcentralizáló törekvéseit. Ezzel különben én is egyetértek, a magyarságnak az az érdeke, hogy a román hatalom minél megosztottabb legyen, minél t öbb intézmény gyakorolja a hatalmat. Azt gondolom, a magyarságot nem is szabad „egy akolba terelni". A legtisztességesebb hozzáállásnak azt tartanám, ha minden köztisztviselő elmondaná saját pro vagy kontra érveit, de hozzátenné, hogy a választópolgárok sz avazzanak saját lelkiismeretük szerint ebben a kérdésben. – A Băsescurokonszenvvel egyáltalán nem vádolható Dan Voiculescu konzervatív párti elnök médiabirodalmához tartozó Jurnalul Naţional megrendelésére készült felmérés szerint 70 százalék fog a levá ltás ellen szavazni és alig 23 százalék mellette. Ezeknek az adatoknak az ismeretében továbbra is jó ötletnek tartja az