Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-16
23 RMDSZ a felfüggesztés gondolatát? Băsescu leghevesebb ellenzői már korábban figyelmeztettek: a felfüggesztési procedúra kétélű fegyver, könnyen ellenkező hatást válthat ki. – Teljesen egyetértek ezekkel az elemzőkkel, nem kell nagyon mélyreszántó politikai elemzés birtokában lenni ahhoz, hogy előrelássuk: a felfüggesztési akció valószínűleg nem éri el célját, a referendum után tovább foly tatódik, felerősödik a megosztottság az állami intézmények és a politikai elit között. Az, aki ezt a felfüggesztést kierőltette, nem a konfliktust akarta megoldani, hanem a zavarosban halászva saját érdekeit leste. Az a szociáldemokraták politikai ügyesség ére vall, hogy sikerült ilyen parlamenti többségre szert tenni, de kezdettől fogva látszott, hogy ez az eljárás nem fog eredményre vezetni és nem old meg semmit. – Ön hogyan szavaz a május 19i referendumon? – Rendszerint bajban vagyok, amikor ezt a kér dést a választók nekem szegzik, mert még nem döntöttem el, hogyan szavazok. Nem szeretném azt mondani, hogy távol kellene tartanunk magunkat ettől a referendumtól, de én tulajdonképpen ezt a megoldást is pont olyan legitimnek tartom, mint az igent vagy a n emet, mind a háromnak megvan a maga logikája. vissza Székely Kriszta, Szabadság Az EPP nem foglalt állást Bãsescuügyben ÚMSZ 20070515 21:59:57 CS. P. T. Az eredeti tervek ellenére nem foglalt hivatalosan állást az Eu rópai Néppárt (EPP) Brüsszelben ülésező Politikai Bürója a romániai referendumról. Az eredeti tervek ellenére nem foglalt hivatalosan állást az Európai Néppárt (EPP) Brüsszelben ülésező Politikai Bürója a romániai referendumról – tájékoztatta lapunkat Nag y Zsolt. A távközlési és informatikai miniszter az RMDSZt képviselte az ülésen. Beszámolója szerint a testület meghallgatta az EPP romániai tagpártjainak – a Demokrata Párt (PD), a Kereszténydemokrata Néppárt (PPCD) és az RMDSZ – álláspontját Traian Bãses cu államfő felfüggesztésének kérdésében. Mint ismert, a PD Bãsescu visszatérését szorgalmazza, a másik két alakulat az elnök menesztésére buzdítja híveit. „A PPE vezetősége megértette, hogy a romániai tagpártok eltérően ítélik meg a helyzetet, ezért inkáb b letettek az egységes állásfoglalásról” – magyarázta az ÚMSZnek Nagy. A miniszter úgy véli: Wilfried Martens EPPelnök hétfő esti, Bãsescu mellett kiálló nyilatkozatai nem tekinthetők az EPP hivatalos álláspontjának. „Ez Wilfried Martens szubjektív véle ménye volt. Az elnök csak megismételte korábbi nyilatkozatait” – mondta az RMDSZes politikus. Nagy Zsolt kizártnak tartja, hogy az EPP az RMDSZ kizárását fontolgatná amiatt, hogy Markó Béláék támogatják Traian Bãsescu menesztését. Mint ismert, erre korább an Markus Ferber német néppárti politikus tett javaslatot. vissza KOMOLYAN GONDOLJA − Nem vállal újabb RMDSZ ügyvezetői mandátumot Takács Csaba Transindex [15.5.2007] A legközelebbi, június 9i SZKTn kerülhet sor a le köszönésre. Az ügyvezető elnökség vezetését valószínűleg Kelemen Hunor veszi át. Miután már márciusban, az RMDSZkongresszuson meglebegtette visszavonulását, minden jel arra mutat, hogy nem vállal újabb mandátumot az RMDSZ ügyvezető elnöke, Takács Csaba. Az RMDSZes berkekben régóta keringő információt Markó Béla RMDSZelnök is megerősítette a Transindexnek mondván, hogy Takács kiváló munkatárs volt, és jó barátként válnak el. Takács leköszönésére,