Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-24
12 A nihil két ciklusa Nyolc éven át, a fájdalmas, nem egyszer drámai válságokkal járó – 1993ban Jelcin ágyúval lövette szét a vele szembeforduló parlamentet – átalakulás során Oroszország belpolitikai, gazdas ági, nemzetiségi problémák tömkelegével küzdött. Az elnök egészségi állapota megromlott, családtagjai korrupciós botrányokba keveredtek. 1996 júliusában elnökként újraválasztották, de dolgozni már alig tudott, a nyilvánosság előtt megjelenni sem volt soks zor ereje. Az oligarchák és maffiák részvételével kibontakozott piacgazdasági fejlődés 1998ban összeomlásba torkollott, amely újra visszavetette az országot. Mesterien biztosította azonban utódlását: miután több jelölttel kísérletezett, 1999. december 31én délben, több mint fél évvel hivatali idejének lejárta előtt bejelentette lemondását és ezzel megnyitotta az utat Vlagyimir Putyin elnökké választásához. Az ellenGorbacsov Eltekintve az "átmeneti vezérektől", Borisz Jelcin a 20. században a hetedik "m oszkvai uralkodó" volt a Romanovdinasztiához tartozó II. Miklós, Lenin, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev és Gorbacsov után, és a harmadik, aki hivatalosan és nyilvánosan lemondott a hatalomról, II. Miklós és Gorbacsov után. Jelcinben a külvilág eleinte egzot ikus populistát és burkolt nacionalistát látott, Slobodan Milosevic valamiféle orosz változatát, aki "nagyravágyásával" csak zavarja a Nyugat akkori kedvence, Gorbacsov liberális kezdeményezéseit. Néhány év alatt viszont Jelcin lett e korábbi kétkedők szem ében a kommunizmus legyőzője, a reformátor. Elnökségének végső szakaszában ismét bírálói adták meg a hangot: kiábrándultak "a hatalomhoz ragaszkodó, tehetetlen és vérszomjas aggastyánból", a "csecsenföldi hóhérból", akit "a korrupció is megfertőzött". Az u tókor ítélete alighanem összetettebb lesz. Nem egy orosz politológus szerint az egymással oly élesen szembekerült Gorbacsov és Jelcin a történelemben egymástól elválaszthatatlanná válhat. Az ő érdemük, hogy Oroszországban ma szabad választások vannak. Go rbacsov elsőnek távozott magától, ha pedig nem egészen magától, akkor ebben része volt Jelcinnek is. Jelcint senki nem távolította el, de azt már nem lehet állítani, hogy semmi nem hatott lemondatása irányában. Gorbacsov és Jelcin ellenlábasok voltak a pol itikai porondon és az életben, de ugyanabban az irányban haladtak: a berozsdásodott szovjet rendszert az előbbi megreformálva próbálta mozgásba hozni, az utóbbi felismerte, hogy erre már alkalmatlan, ezért a rendszert távolította el. Nyomot hagyott Jelci nről divat volt azt mondani, hogy nem tud építeni, csak rombolni. A 20. század végén azonban a földkerekség egyhatodán omlott össze egy civilizációs földrengés keretében mind az Oroszország köré épült birodalom, mind pedig a szovjet típusú kommunizmus. Ily en kettős kataklizmán ritkán esnek át a társadalmak. Ezt a másfél évtizedes folyamatot Gorbacsov és Jelcin "vezényelte le". Helyük van a történelemben, lehet, hogy egy hely kettőjüknek, ahogy honfitársaik élcelődnek. Az Oroszországi Föderáció első elnökén ek távozásával egy korszak zárult le, amelyet először a gorbacsovi "glasznoszty" és "peresztrojka" korszakának, utána jelcini reformkorszaknak neveztek: drámai, romantikus, illuziókkal és csalódásokkal teli korszak, amely másfél évtizedig tartott. Mindkett en túlélték. A jelcini külpolitika legnagyobb érdeme, hogy a nyugati értékrendet felvállalta, lépéseivel a Nyugathoz való maximális igazodás látszatát keltette, a magyarorosz viszonyt tekintve pedig Borisz Jelcin volt az az elnök, aki megkövette a magyar okat a Szovjetunió 1956os beavatkozása miatt. Így összegezhető az az értékelés, amelyet Sz. Bíró Zoltán történész, a magyarorosz kapcsolatok szakértője adott hétfőn az MTInek, Borisz Jelcin halála kapcsán. Egy történészi vélemény
