Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-24
10 Ezért javasolják a magyar kormánynak és a romániai magyarságot a támogatáspolitikai koncepció ki alakításában egyedül képviselő Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), hogy még az idén tavasszal kerüljön sor konzultációs tárgyalásokra, és a megfogalmazódó igények szerint kerüljön sor újabb pályázati kiírásra a Szülőföld Alap keretében. vissza Putyin nemzeti gyásznapot hirdetett FigyelőNet, MTI 2007. április 24. Nemzeti gyásznapot hirdetett szerdára Vlagyimir Putyin orosz elnök, elődje Borisz Jelcin temetése napjára. Putyin hétfő esti tévébeszédében olya n nemzeti vezetőnek nevezte az elhunyt első orosz elnököt, aki mindig vállalta a felelősséget azért, amit az oroszok millióinak érdekében tett. Jelcint Moszkvában a Novogyevicsi temetőben helyezik örök nyugalomra, miután a Megváltó Krisztus székesegyházban búcsúztatják - közölte a Kreml. Tévébeszédében Putyin rámutatott, hogy Jelcin Oroszország első elnökeként vonult be hazája és az egész világ történelmébe, és személyében olyan ember távozott az élők sorából, akinek jóvoltából egy egész korszak vette kezd etét, megszületett az új demokratikus Oroszország: egy olyan szabad s a világra nyitott állam, amelyben a hatalom valóban a népet illeti. Az első orosz elnök ereje abban rejlett, hogy eszméit és törekvéseit az állampolgárok tömegei támogatták - húzta alá Putyin, kiemelve Jelcin közvetlen szerepét az új (jelenleg is érvényes) orosz alkotmány elfogadásában, amely az emberi jogokat a legmagasabb rendű értékké nyilvánította, megnyitva a lehetőséget emberek számára, hogy szabadon fejezhessék ki gondolataikat, s szabadon választhassák meg az államhatalmat. Putyin egyenes és bátor nemzeti vezetőként jellemezte Jelcint, aki mindig rendkívül nyíltan és becsületesen védelmezte álláspontját, és vállalta a teljes felelősséget mindazért, amire az orosz állampolgárok mi llióinak érdekében törekedett. Jelcin egyúttal szívélyes, bensőséges ember is volt - tette hozzá Putyin, aki őszinte, mély részvétét fejezte ki Jelcin özvegyének és hozzátartozóinak. vissza Jelcin sajnálta ’56ot Figyelő Net, MTI 2007. április 23. A jelcini külpolitika legnagyobb érdeme, hogy a nyugati értékrendet felvállalta, lépéseivel a Nyugathoz való maximális igazodás látszatát keltette, a magyarorosz viszonyt tekintve pedig Borisz Jelcin volt az az elnök, aki megkövette a magyarokat a Szovjetunió 1956os beavatkozása miatt. Így összegezhető az az értékelés, amelyet Sz. Bíró Zoltán történész, a magyarorosz kapcsolatok szakértője adott hétfőn az MTInek, Borisz Jelcin halála kapcsán. Borisz Jelcin volt az az o rosz elnök, aki nagyon határozottan megkövette a magyarokat a Szovjetunió 1956os beavatkozása miatt - jelentette ki Sz. Bíró Zoltán. Mint mondta, az 1992 november 1011i hivatalos látogatása során "semmi kétséget nem hagyott a tekintetben, hogy politikai és morális felelősséget érez a beavatkozás miatt". Az Oroszországi Föderáció első elnöke hétfőn halt meg Moszkvában. Borisz Jelcin, aki február 1jén töltötte be 76. életévét, 1991től 1999 végéig volt orosz elnök. A kutató, elemző tudós Sz. Bíró Zoltán emlékeztetett arra, hogy Mihail Gorbacsov a Szovjetunió elnökeként 1988ban mondta fel a rosszemlékű Brezsnyevdoktrinát, azt a hírhedt elképzelést, amely szerint a Szovjetuniónak különleges érdekei vannak a keletközépeurópai térségben, és ezek érvényesí tése érdekében az itteni államok szuverenitását is korlátozhatja. Gorbacsov, amíg hatalomban volt, mindvégig ragaszkodott az új irányhoz.