Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-27
37 Az ún. demokratikus centrali zmus az előző rendszernek volt kedvelt diktatórikus irányítási módszere. Minden felsőbb szerv erősebb volt az alatta levőnél. Ugyanakkor a kívülálló meglátása szerint az alapszervezetek teljes önállósága és függetlensége sem bizonyult a legszerencsésebbnek . Az alapszabály volt túlságosan liberális? Most hogy lesz? – A helyzet az, hogy mi az MKPban mindig komolyan vettük a demokráciát, az alulról építkezést. Éppen ezért eddig teljességgel a helyi szervezetekre bíztuk a döntést, a jelöltek kiválasztását. Az eredmények azt mutatták, hogy volt, ahol jól döntöttek, volt, ahol rosszul. Az, hogy az Országos Tanácsnak a jelöltállítás feltételeinek és módjának meghatározásában nagyobb hatásköröket adunk, még nem jelenti a helyi szervezetek önállóságának korlátozásá t. Ez csak egyfajta fék beépítését jelenti, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az Országos Tanácsnak is nagyobb lesz a felelőssége a helyi választások esetében. Bizonyos esetekben hatástalannak mutatkozott a tisztséggel járó felelősség. Úgy tűnt, a felel ősségre vonástól, az esetleges leváltástól nem kellet különösebben tartani… – Igen. A rossz döntés következményeit helyi és országos szinten is vállalni kell. Ugyanakkor nem volna jó, ha az alapszabályunk szankciók, büntetések sokaságával próbálná meg kor dában tartani a párt tevékenységét, mert az hosszú távon semmi jóra nem vezet. Az alapszabálymódosítás filozófiája olyan, hogy ösztönözzön a munkára. A pártépítés idő- és energiaigényes feladat. Most hogy látja, volt rá pénzük, energiájuk és idejük az el múlt nyolc évben? – A pártépítés nem elsősorban pénzkérdés. Az is természetesen, de nem ezen állnak vagy buknak a dolgok. Hogy nem volt időnk és energiánk a kormányzási időszak alatt az MKP belső életével foglalkozni, ez kétségtelen. Az ellenzéki szerep a rra jó, hogy lehetőséget teremt a soraink rendezésére. Erre törekszünk most. Önmagában az alapszabálymódosítás még nem jelent gyógyírt minden problémára. Szemléletváltásra van szükség, nagyobb odafigyelésre, nagyobb nyitottságra. A Szabad Újságban szerve zett ankét sok mindenre felhívta a figyelmet. Arra is például, hogy a pártnak lehetne egy hosszú távú programja, amely célokat, feladatokat tartalmazna nemzeti közösségünk fontos problémáinak megoldására. Most kevés szó esik programokról. Terveznek egy pro gramalkotó kongresszust is? – Ez a kongresszus nem a program megalkotásáról fog szólni. Egy hosszú távra szóló pártprogramot nem lehet egyik napról a másikra létrehozni, s nem elég hozzá egy ember munkája. Pártprogramot csak közösen lehet alkotni. Az érte lmiséggel, a civil szférával, a régiók képviselőivel, a véleményformáló személyiségekkel, egyszóval közösen a választókkal. A 2030 éves távlatra szóló elképzeléseket alaposan át kell gondolni, közvéleménykutatásokra, szakmai megalapozásra van szükség. Sz erintem az elkövetkező időszaknak főleg erről kell szólnia. Víziót, jövőképet kell fölvázolnunk. De olyan jövőképet, amely a szlovákiai magyarság egészéről szól, amellyel azonosulni tudnak az emberek. Az egyik hozzászóló írta: Nem hoztunk létre egy szlov ákiai magyar közalapítványt, amelyből most finanszírozhatnánk a kultúrát, a civil szférát, a társadalmi szerveződéseket. Sok ember jól élt és él a mai napig azokból a lehetőségekből, melyeket az MKP teremtett számára, de csak nagyon kis hányaduk érzi, hogy ezért hálával tartozik annak a közösségnek, amely jólétét lehetővé tette. Egyetért ezzel a véleménnyel? – A közalapítvány létrehozását nagyon jó ötletnek tartom. Egyetértek vele. Ennél jobban már csak annak örültem volna, ha ez az ötlet 1998 után közvetl enül hangzik el. Természetesen sosincs későn. De addig, amíg azok az emberek, akik tehetségük, ügyességük vagy éppen a kínálkozó jó lehetőségek folytán nagyobb vagyonhoz jutottak, nem tudatosítják, hogy mivel tartoznak a közösségnek, a közalapítvány kasszá ja üres marad. Tehát itt is a nagyobb felelősségvállalásra van szükség. Arra, hogy túllépjünk az egyéni érdekeken, és előtérbe helyezzük a közösség sorsának jobbra fordítását. Vagy ezzel: Kifosztott régióink gazdasági felemelkedésére még az esetleges fel tételek sem teremtődtek meg. Ebben a kérdésben „ütni kellett volna a vasat”. Itt élő, egyre reménytelenebb helyzetbe süllyedő népünk már „kiéheztetésről” beszél. A kérdés megoldása elodázhatatlan. Ön is így látja?
