Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-10
7 Szájer József európai parlamenti néppárti képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy az utóbbi időben M agyarországon folyamatosan épülnek le a jogállam - elsősorban szellemi - pillérei. A politikus szerint ha Magyarország most jelentkezne az Európai Unióba, nem biztos, hogy kiállná az emberi, a polgári és a kisebbségi jogok érvényesülését számon kérő koppen hágai kritériumok vizsgáját. A felszólalók között volt Dick Oosting, az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet európai uniós irodájának vezetője is, aki hangsúlyozta, hogy az európai politikának az emberi jogi hiányosságok kezelésében fe lül kell emelkednie a kormány- vagy pártpolitikai érdekeken. Megismételte az előző napi sajtótájékoztatóján mondottakat is, miszerint a magyar kormány gyorsan reagált az őszi zavargások után, példaértékű az ügy gyors kezelése, a Gönczölbizottság felállítá sa, ugyanakkor aggodalmukat kell kifejezniük a zavargások során alkalmazott túlzott rendőri erő miatt. Balogh Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke (FideszMPSZ) - sajnálatát fejezte ki, hogy a büntetőügyek nem szerepelnek az alapjogi ügynökség hatáskörében, mert - mondta - ez nagyon aktuális ma Magyarország vonatkozásában. vissza Verestóy Tőkés indulásáról: „Csírájában kell elfojtani a próbálkozást” Erdély.ma [ 20070210 - 08:21:20 ] Forrás: Farkas Rék a, Háromszék Látszólag igen magabiztosan indul neki az RMDSZ az európai parlamenti választásoknak. A nyitási ígéreteket és látszattárgyalásokat követően összeállította saját listáját, elzárkózott a közös jelöltállítástól. Tőkés László függetlenként val ó indulása azonban új helyzetet teremt, először kell valós versenyben megmérettetnie magát a szövetségnek. S bár hivatalosan nem ismerik el, ez sokakat zavar és aggaszt. Kifelé erőt sugároznak az RMDSZ vezetőinek nyilatkozatai, ám a háttérben már nem enny ire nyugodtak. A parlamenti frakciók szerdai együttes ülésén Verestóy Attila szenátor határozottan fogalmazott: ha Tőkésnek sikerül összegyűjtenie az induláshoz szükséges 100.000 aláírást, az RMDSZ elveszett. „Csírájában kell elfojtani a próbálkozást” – mondotta, s kijelentésén nem kell meglepődnünk, 2004ben az RMDSZnek sikerült megakadályoznia ellenzéke választásokon való indulását. Nehéz előre megjósolni, most milyen eszközökhöz nyúlnak, de minden jel arra mutat, nem szívesen bíznák a véletlenre, ille tve a szavazópolgárokra a májusi voksolás kimenetelét. vissza Székelyföldi fórum Románia új gazdasági lehetőségeiről Erdély.ma [ 20070210 - 14:03:54 ] Szerző: Bencze Attila Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szö vetsége és a „Kárpátia" Magyar - Román Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági konferencia délelőtti plenáris ülésén Radeczky Jenő, a „Kárpátia" Magyar - Román Kereskedelmi és iparkamara elnöke vállalta a házigazda szerepét. Felvezető beszédé ben az elnök kihangsúlyozta, az Unióhoz való csatlakozás új lehetőségeket jelent Románia számára. A Kárpátmedence ezentúl nemcsak földrajzi, történelmi, hanem gazdasági fogalom is, határokon átnyúló állapotában. „Ennek következtében egy elsődleges célnak megfelelően kell, ami egy gazdasági csoport felállítását tűzi ki célul, hogy ne tranzitország, hanem komoly, az európai gazdaságot meghatározó régióvá válhassunk" – hívta fel a figyelmet a kamaraelnök. Ezt követően átadta a szót dr. Parragh Lászlónak a Ma gyar Kereskedelmi is Iparkamara elnökének, aki sajnálattal jelentette be, hogy Bod Péter Ákos korábbi gazdasági miniszter, nem tudott eljönni. „A Magyar gazdaság helyzete és lehetőségei, a konvergencia után" című előadásában ismertette az elmúlt öt évben t örtént gazdasági mutatók alakulását, valamint a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét. Elmondta a trianoni diktátum káros gazdasági hatását, a magyar kereskedelemben. Kihangsúlyozta, hogy az Uniós csatlakozás után, egyszerre vagyunk versenyben, és együtt a m űködésre kényszerítve. Beszélt arról is, hogy a Konvergencia program milyen negatív hatásokat hozott a magyar gazdaságpolitikában, ebből eredendően megemlítette az esélytelenség és az egyensúlytalanság okait. De szó esett a Nemzeti Fejlesztési Terv és a Ko nvergencia Program összekapcsolási lehetőségeiről, a reformok, a