Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-25
7 Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke, az LDPLSVGSSSDU Koalíció listavezetője a legjo bb megoldásnak azt tartja, hogy a Demokrata Párt (DS), az általa vezetett szövetség és a kisebbségi nemzeti pártok alakítsanak kormányt. A Božidar Đelić (DS) vezette kormányt támogathatná Vojislav Koštunica (DSS) és Mlađan Dinkić (G17 Plusz)- és ez az egy edüli jó megoldás Szerbia számára – nyilatkozta sajtóértekezletén Čedomir Jovanović. Hangsúlyozta, hogy ez a támogatás határidőhöz lenne kötve – amíg be nem fejeződik a hágai bírósággal való együttműködés, meg nem oldódik a koszovói kérdés és el nem kezdő dnek az európai integrációk. „Ezt követően lehetne beszélni a politikai szintér átrendezéséről” – tette hozzá az LDP elnöke, arra emlékeztetve, hogy helyhatósági, vajdasági és államfőválasztás következik. Megismételte, hogy nem támogatja Vojislav Koštunic a politikáját, mert az a Miloševićtyel való folytonosságot jelenti. „Koalíciónk nem támogatna bármilyen, hanem csak reformkormányt, amely kész vállalni a felelősséget a legnehezebb m unka elvégzéséért. Ha a kormányt a DS, a DSS és a G17 Plusz alakítja meg , akkor mi annak a kormánynak egyértelműen ellenzéke leszünk, mert erre kötelez minket a polgárok támogatása” – tette hozzá. Szerinte a polgároknak semmi haszna nem lenne egy olyan kormányból, amely a Koštunicakabinet politikáját folytatná. vissza Kostunica Európabarát kormányt akar? Uno.hu • 2007. január 25. 01:35 Vojiszlav Kostunica még nem nyilatkozott arról, kivel tárgyalna kormánytalakításról a vasárnapi parlamenti vá lasztás után. Az Európai Unió külügyi kapcsolatainak felelőse ezzel szemben viszont azt nyilatkozta, hogy a szerb miniszterelnök Európabarát kormány megalakítását ígérte neki, amikor telefonon beszéltek. Kostunica kabinetjéből cáfolták ezt a hírt - adta h írül szerdán a belgrádi B92 rádió- és televízióállomás. Solana kedden beszélt Vojiszlav Kostunicával és a szerbiai köztársasági elnökkel, Borisz Tadiccsal is. A beszélgetések tartalmát szerdán ismertette meg a közvélemény. Mint mondta, Kostunica Európabarát új szerbiai kormány megalakítását ígérte neki. A hírre reagált a miniszterelnök kabinetje, ahonnan az a válasz érkezett, hogy Kostunica Solanaval csak arról beszélgetett: a választás demokratikus légkörben zajlott. A szerbiai közvélemény Európab arát része attól tart, hogy Kostunica akár a radikálisokka l is koalícióra léphet. A radikálisok a legerősebb pártnak bizonyultak a választáson, de a még hivatalban lévő miniszterelnök pártja nélkül nem alakíthatnának kormányt. A miniszterelnök pártja, a Szerbiai Demokrata Párt nélkül szinte elképzelhetetlen a k ormányalakítás Szerbiában, ezért a közvélemény figyelmének középpontjában állnak majd a kormányalakítási tárgyalások. Belgrádban csütörtökön kezdődhetnek meg a tárgyalások az új kormány megalakításáról. A szerbiai választási bizottság ekkor közli majd ug yanis a vasárnapi parlamenti választások hivatalos végeredményét. Borisz Tadics köztársasági elnök ezután kérheti fel kormányalakításra azt a pártot, amelyet elég erősnek érez egy új kabinet megalakítására. vissza A TÉR és Európa Népszabadság • Szetey Gábor • 2007. január 25. Amikor 2006 májusában a miniszterelnök megtisztelő felkérését elfogadtam, azt vállaltam, hogy hozzájárulok egy új szemléletű ország é pítéséhez. Az új szemlélet számomra a felelősségteljesítményfejlődés hármasával írható le. A politikát azért tartottam és tartom ma is fontosnak, mert töretlenül hiszek abban, hogy a közgondolkodás formálásával, igazgatási intézkedések sorozatával, szemé lyes és intézményi példaadással el lehet érni a legfontosabbat: a sikeres jövőbe vetett hétköznapi meggyőződés erősödését.