Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-24
8 több ezer diplomata és alkalm azott bérét, sem a nemzetközi szervezetek tagsági, illetve a nagykövetségek bérleti díját. Mikola Azarov miniszterelnökhelyettes a televízióban ugyanakkor közölte: a kormány nem járul hozzá, hogy a pénzt az "úgynevezett külügyminiszter" finanszírozás ára használják fel, és ez a külföldi utazásaira is vonatkozik. Azarov bejelentette: a külföldi kiküldetésben lévő diplomaták fizetéséhez és a helyiségek bérletéhez szükséges pénzt már átutalták a tárca számlájára. Az oroszbarát hírben álló Viktor Januk ovics decemberben megszerezte a parlament támogatását Taraszjuk menesztéséhez arra hivatkozva, hogy nem tud együttműködni vele. Taraszjuk nyíltan a volt szovjetköztársaság NATOtagságát támogatja, ellentétben a Janukovics vezette Régiók Pártja álláspontjáv al. Taraszjuk pártja, az Ukrán Népi Mozgalom (Ruh), a köztársasági elnököt támogató Mi Ukrajnánk pártszövetség tagpártja ellenzékben van. A parlament december elején szavazott Taraszjuk menesztéséről, de az elnök rendeletet adott ki arról, hogy külügym iniszter "a jövőben is ellátja a hivatalát". vissza Nagy Zsolt és Winkler Gyula vezeti az RMDSZ EPképviselőjelöltjeinek listáját Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2007. január 23., kedd (MTI) - Nagy Zsolt távközlési és Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter áll az élen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti választási listáján - erről döntött kedden Bukarestben a szövetség Operatív Tanácsa. A testület rangsorolta a pályázó jelölteket, akiket ezen a napon meg is hallgatott. Így sorrendben a tizenegy nevet tartalmazó lista további nevei: Korodi Attila környezetvédelmi államtitkár, Sógor Csaba szenátor, Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, Ni culescu Tóni külügyi államtitkár, Szabó Károly szenátor, Fekete Emőke államtitkári rangú miniszterelnöki államtanácsos, Csutak István volt integrációs minisztériumi államtitkár, Hodgyai Géza gyergyószentmiklósi vállalkozó és Jakab István volt pénzügyi álla mtitkár. E rangsort a Szövetségi Küldöttek Tanácsa (SZKT - az RMDSZ "parlamentje") hivatott szentesíteni. Az Operatív Tanács azok után döntött a helyezésekről, hogy egyenként meghallgatta a jelölteteket. Markó Béla, az RMDSZ elnöke az ülés szünetéb en újságíróknak elmondta: a sorrend megállapításakor az volt a szempont, hogy a jelöltek minél nagyobb tapasztalattal rendelkezzenek, képesek legyenek arra is, hogy e pályán hosszú távon megmaradjanak. Ezért is került az első helyre Nagy Zsolt, aki eddig i s sokat bizonyított a külpolitikában, éveken át képviselte a szövetséget az Európai Néppárt végrehajtó bizottságában. A lista második helyét egyebek között azért kapta Winkler Gyula, mert most miniszterként is külkapcsolatokért felelős területen dolgozik. Az RMDSZ két parlamenti mandátumra esélyes a májusban megválasztandó, harmincöt tagú romániai EPküldöttségben. Arra a kérdésre, hogy Nagy Zsolt esetében szerepet játszotte a személyével kapcsolatban javasolt büntetőjogi vizsgálat (a sajtó által felk apott "kémügyről" van szó, a tud.), Markó Béla tagadólag válaszolt. Ez legfeljebb ellene szólhatott volna, de az Operatív Tanács tagjai kinyilvánították bizalmukat a miniszter iránt, egyetlen szempontként tartva szemük előtt a jelölt alkalmasságát - jelent ette ki az RMDSZ elnöke. vissza MagyarRomán Történész Vegyesbizottság - együttműködés 2009ig Budapest, 2007. január 23., kedd (MTI) - A városfejlődés, a politikai nemzeti tudat alakulása, és a modern kori kisebbségi ké rdés szerepel egyebek között a MagyarRomán Történész Vegyesbizottság együttműködési témái között - mondta Szász Zoltán, a bizottság magyar tagozatának elnöke kedden az MTInek. A történész annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy a magyar és román tudom ányos akadémia elnöke hétfőn aláírta a két intézmény közötti együttműködés részleteit 2009 végéig rögzítő jegyzőkönyvet. A MagyarRomán Történész Vegyesbizottság egy régóta, 1971 óta működő testület, bár 1983 és 1992 között szüneteltette munkáját - jeg yezte meg Szász Zoltán, hozzáfűzve, hogy "a történelem mindig az érzékeny kérdések közé tartozott a két ország viszonyában". Elmondása szerint a vegyesbizottság kétévente ülésezik, felváltva, hol Magyarországon, hol Romániában. "Különböző történeti tém ákat tűz napirendre, nem a konfrontáció keresésével, hanem a szakmailag nehéz kérdések megvitatása céljából"- hangsúlyozta a történész. Legutóbbi ülésükön, amelyet 2006 novemberében tartottak Budapesten, a természet és az ember kapcsolatát vizsgálták a történelem folyamatában - derült ki Szász Zoltán szavaiból. "Olyan kérdésekkel foglalkoztunk, mint a Kárpátmedencei térség vízügye, vízrajza, vízgazdálkodása, a gátak, települések, és a természeti környezet. De olyan kérdéseket is vizsgáltunk, hogy hogyan látták az embert és a