Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-30
25 Őket egyébként ma délután hallgatja meg a BBTE fegyelmi bizottsága, amely Radu Catana kancellár szerint majd a rektornak tesz jelentést. A rektor ezután dönti el, meneszti vagy sem Kovács Lehel és Hantz Péter adjunktusokat. vissza Magyarország Székelyföldön Új Magyar Szó 2006. november 30. Szerző: Domokos Péter Szokatlanul zsúfolt volt a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár tegnap délután a Magyar Kulturális Koordinációs Központ felavatásának napján. Ren geteg vendég jelent meg a toronyóra alatti kiállítótermben megnézni Kubinyi Anna magyarországi textilművész munkáit. Még Bogyai Katalin, a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára is megjegyezte: "Nem gondoltam volna, hogy sze rdán délután kettőkor ilyen tömeg lesz". A magas rangú vendég - jelképesen - a textilművész Székelykapu című, a világon elsőként megszőtt, textilből készült fabejárat előtt állva mondta el köszöntőbeszédét. Ebben kiemelte a központ szervezte rendezvénys orozat párbeszédalapú üzenetét. Bevallotta, olyan alkotók munkájának gyümölcsével akarták emlékezetessé tenni az avatóünnepséget, akik kötődnek Háromszékhez, Székelyföldhöz, Erdélyhez. Különlegesnek mondta Kubinyi Anna alkotásairól beszélve, hogy a mű v isszatér oda, ahonnan ihletét merítette. Méltatta a magyar államtitkár Sebestyén Márta népdalénekes tevékenységét is, aki szerinte hitelesen képviseli a magyar, román, Kárpátmedencei népzene kapcsolódási pontjait. Mielőtt furulyán és énekszóval előadott g yimesi, valamint Békés megyei román népdalokat, az énekesnő elmondta, hogy szíve majd kiugrik lelkéből az izgalomtól. Gyulai Líviusz erdővidéki születésű grafikusművész munkáiból álló kiállításának megnyitójával folytatódott az avatóünnepség a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Itt is népes közönség vett részt az eseményen, köztük Maros megyei, Gyergyó, Csík- és Udvarhelyszéki tisztségviselők. Megérkezett Markó Béla kormányfőhelyettes is. Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Hadna gy Miklós központigazgatóval együtt bemutatta a vendégeknek a centrum termeit. A könyvtári épület homlokzatán lengő pirosfehérzöld zászló kapcsán a pár perccel később elhangzott köszöntőbeszédében Markó Béla megjegyezte: "Itt van az erkélyen egy kis d arab Magyarország, ez nekünk fontos, mert hosszú évtizedekig távol volt ez az ország, melynek nyelve, történelme, kultúrája, nemzeti érzelme közös a miénkével". Demeter János megyei tanácselnök beszédében ismertette, hogy a központavatóval szerdától Seps iszentgyörgy kulturális f ővárosnak számít nemcsak Háromszéknek, hanem Székelyföldnek és Erdélynek is. "Az épületben Háromszék vármegyeháza volt, mostantól nemcsak annak az országnak a lobogója látható, melynek polgárai vagyunk, hanem az anyanemzet zászlója is. Legyünk büszkék erre , s töltődjünk fel erővel és hittel" - zárta monda nivalóját. Markó Béla az akadályokat legyőző harc eredményéért érzett öröméről számolt be. Jelképes üzenettel bíró momentumnak nevezte az avatót, lévén szó egyszerre tényről és szimbólumról abban, ami az erdélyi magyarsággal történik. Gyakorlati értékűnek minősítette a központot, mert az intézmény révén a magyar kultúra része lesz a régió mindennapjainak, növekszik, kisugárzik Székelyföldre, és fordítva: Székelyföldről, Erdélyből jelen lehet Magyarországon . Markó méltatta "az elrontott dolgokban a politikánál hasznosabb munkát végző kultúrát", és hangsúlyozta, hogy a politika csak eszköz, a művelődésnek viszont célnak kell lennie. A kormányfőhelyettest követő Mircea Mihãie, a bukaresti Román Kulturális In tézet alelnöke javasolta a felszámolt kaszárnyák művelődési centrumokká alakítását és kétnyelvű közös kulturális központok létrehozását a románmagyar határon. Bogyai Katalin magyar szakállamtitkár Mihãeº példáját követve javasolta, hogy 2007 adventjén Sze geden találkozzanak a magyar és román kultúra képviselői a két nép "igazi, hagyományteremtő párbeszédének" megkezdése céljából.