Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-15
31 1989 alaptézise talán így fogalmazható meg: a társadalom egy részének elege lett a bigott bezárkózásból, a z ideológiai alapon történő világlátás erőltetéséből, egyszóval elege lett a szisztematikus hazudozásból. Az a tény, hogy a volt, magát szocialistának nevező – lényegében viszont államkapitalistavilágrendszer a kilencvenes évek elején nem véres konfliktus ok által bukott meg, hanem eléggé meglepő módon önmagába zuhant, azt bizonyítja, hogy valójában egy kifordított világ volt, amely hazugságok rendszerén alapult, s önmaga előtt sem volt belső hitele ahhoz, hogy megpróbálja túlélni saját aggkorát. Az adminis ztratív módon erőltetett mesterséges tervgazdálkodás, az ideológia vírusával megfertőzött közélet addig működhetett, amíg léteztek belső tartalékai. Hosszabb távon azonban versenyképtelenné vált, a saját maga által kialakított, saját méreteire szabott 22e s csapdájába zuhant. Megreformálni nem lehetett, a többit elintézték a történelem törvényszerűségei. Ezen a megállapításon az sem változtat érdemben, ha tudjuk, a rendszerváltozásnak voltak vesztesei is, akik visszasírják a „régi szép időket”. Egyszerűen l átni kell, hogy a rendszer mesterséges módon való fenntartása – akár katonai erővel is – ugyanúgy lehetetlen volt, mint Vietnam vagy Afganisztán megtartása. Azt pedig, hogy gazdasági szempontból a rendszer milyen mélyre zuhant, mi sem bizonyítja jobban, mi nt a rubel összeomlása, illetve a posztkommunista gazdaságok mélyrepülése a kilencvenes évek első felében. Politikai- és szabadságjogok Ezen a területen döntő fontosságú kilencven százalékban pozitív fejlődés következett be. Eltűnt a negyvenesnyolcvana s évek meghatározó életérzése, a politikai okok által kiváltott félelem. A szólás, a gyülekezés, a szervezkedés szabadsága biztosított, bár látszik, nem mindenki nem minden vonatkozásban képes élni ezzel a szabadsággal. Az elmúlt másfél évtized ráadásul me gmutatta a posztkommunista társadalmak elitjeinek hiányosságait, esetenként felkészületlenségeit is. A szabadság és a szabadosság keveréke jobban kihozta, kiben mi lakik, így sokan, akik ellenzékiként joggal voltak piedesztálon, demokratikus vezetőként meg buktak. A demokratikuslíderszerep egyértelműen más kritériumokat követel, mint a totalisztikus rendszerben megvalósuló ellenállószerep. Ennek kapcsán napjainkban külön értetlenséggel figyelhetjük, mi történik például a visegrádi négyek országaiban. Ez a t érség, amelynek jelentős része komoly demokratikus hagyományokkal bír, eredetileg arra lett volna hivatott, hogy kulturális értékei, civilizáltsága, multikulturális volta okán jelentős mértékben gazdagítsa, új példákkal is ellássa a kilencvenes évekre megf áradt NyugatEurópát. Ehelyett furcsa történések valósulnak meg itt, Európa nyugati felén sokan úgy látják, hogy az Egyesült Európa a 2004es bővítéskor (és jövő év januárjában is, Románia és Bulgária felvételével) egy problémahalmazt kapott, amely nemhogy új lendületet adna az öreg kontinensnek, hanem ellenkezőleg, energiákat von el amúgy is nehézkes előrehaladásától. Sokan kimondottan bársonyos ellenforradalmakról beszélnek – Szlovákia kapcsán is – , amely jelenség a térség weimarizálódásának veszélyét, a demokratikus értékektől való elfordulás lehetőségét is magában hordozza. Objektíven értékelve a folyamatokat, azonban meg kell állapítanunk, hogy az integráció mégiscsak a legfontosabb Jalta utáni lépés volt, amely segít stabilizálni Európát. Egyre nyilván valóbbá válik az is, hogy mindenkinek meg kell tanulnia ebben a térségben is: felnőttként viselkedni felelősséget jelent, s egy valóban jól működő demokráciában nem csupán önmagunkért, de közösségünkért is felelőséggel tartozunk. Ez a tézis akkor is érvény es, ha látjuk, hogy ezek az újdemokráciák nem igazán tudják kezelni az újonnan megjelent nehézségeket, többek közt a szociális problémákat sem, s az ezzel kapcsolatos bizonytalanság újkeletű félelmeket hív elő az emberek egy részében. Emberi és kisebbségi jogok, kultúra Sokan alábecsülik ezt a témát, tudatlanul. Sokszor hallottuk a kilencvenes évek Csehszlovákiájában is, először építsük ki a demokráciát, azután majd foglalkozhatunk a kisebbségi jogok rendezésével is. Nagy butaság az ilyen kijelentés, amel y a dolgok meg nem értéséről tanúskodik. Sehol a világon nem létezett, mert nem létezhet szelektív demokrácia. Szabadság vagy van, vagy nincs, olyan szólásszabadság nem létezhet, hogy vannak témák, amelyekről szabad és vannak olyanok, amelyekről nem szabad beszélni. Így tehát evidencia, hogy az emberi és a kisebbségi jogok garantálása a demokrácia leghatékonyabb fokmérője. A kisebbségek indikátorként működnek minden társadalomban, a legérzékenyebbek minden egyensúlyingadozásra, szavukat ezért egy igazi demo krácia nem marginalizálja, hanem figyelemmel kíséri. A német Möller abbé vallomása erre a legszebb példa a fasizmus idejéből. „Egy reggel jöttek az izgága kommunista szomszédomért, elvitték őt, és én nem tiltakoztam. Utána a szerkesztő ismerősömért jöttek, aki bátran próbált meg feltárni néhány érzékeny témát. Elvitték őt, is és én megint nem tiltakoztam. Kis idő múlva a zsidó szomszédomat vitték el, és én ismétcsak nem tiltakoztam. Aztán egy reggel értem jöttek, hogy elvigyenek – és akkor már nem tiltakozh attam.”
