Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-13
26 amelyet S zili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke szombaton Marosvásárhelyen folytatott Markó Béla RMDSZelnökkel. Szili előző nap Nagybányán Bogdan Olteanuval, a képviselőház elnökével találkozott, akivel a két ország parlamentjei közötti együttműködésről volt szó. Románia január 1jétől az Európai Unió tagjainak sorába lép, ezért a két ország parlamenti elnöke új együttműködési megállapodást kíván kötni, amely a most érvényben lévő, „stratégiai partnerségről" szóló megállapodás helyébe lépne. Szili Katalin azt szorgalmazza, hogy a jövőben a parlamenti szakbizottságok között is intenzívebb kapcsolat épüljön ki. Markó Béla úgy vélte, hogy Románia EUcsatlakozása nyomán a román – magyar együttműködés jellege változni fog, remélhetőleg jó irányban, vagyis – mint fo galmazott – minél szorosabban és minél több területen sikerül majd együttműködni. Ebben a szellemben zajlik majd a november 16án Budapesten tervezett román – magyar közös kormányülés is, amelynek előkészítéséről a szombat reggeli találkozón is beszéltek. A közös kormányülés egyik jelentős témája lesz a magyarországi munkaerőpiac jövőbeni megnyitásának kérdése. Szili Katalin ezzel kapcsolatban azt mondta: Magyarországnak a legnagyobb körültekintéssel kell meghoznia az erről szóló döntését. Nem az a szándék vezérli Magyarországot, hogy elzárja a munkaerőpiacot, hanem mérlegelnie kell, hogy miként lehet a közös érdekeknek megfelelően meghozni a döntést ezen a téren – magyarázta. Markó Béla leszögezte: a magyarországi munkaerőpiac rendkívül fontos a romániai magyarság számára. Az RMDSZ vezetői azt kérték a magyar házelnöktől, hogy Magyarország ne korlátozza munkaerőpiacát, hiszen annak megnyitása nem fog gondot okozni Románia európai uniós csatlakozása után. Szili Katalin mostani erdélyi körútján számos olya n műemléket tekint meg, amelynek felújítása magyar állami forrásból történt. A kézdivásárhelyi Bogdánház felújításának támogatására hárommillió forintot hozott magával. Felkereste a jelenleg műemléki kutatás alatt álló nyárádszentlászlói unitárius templom ot, a csíkdelni Szent Jánostemplomot, Felcsík egyik legrégebbi középkori műemlékét, valamint a felújított mikházai ferences templomot, megállt a székelykapuiról híres Máréfalván is. Magyarország felelőssége és kötelessége azoknak a műemlékeknek a megóvá sa, amelyek a magyar kultúrához tartoznak, mert ezeknek közösségmegtartó ereje van Csíkdelnén, a Szent János templomban szentmisén vett részt. Fotó: Incze Imre - mondta Szili Katalin Hargita megye elöljáróival való találkozóján. Ráduly Róbert, Csík szereda polgármestere arra kérte Szili Katalint, hogy Magyarország ne csökkentse a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem jövő évi költségvetését. Petres Sándor, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke külön megköszönte Szili Katalinnak a kettős állampolgárságró l szóló népszavazás kapcsán tanúsított kiállását, valamint azt, hogy a tavalyi udvarhelyszéki árvíz során szolidaritást tanúsított a károsultakkal, fel is kereste az árvíz sújtotta Farkaslakát és Korondot. A Nyárád mentén tekintett meg középkori templomok at, Csíkban pedig szentmisén vett részt a csíkdelnei Szent János templomban, amelynek igen ritka értéke a XVII. században készített festett kazettás mennyezete és szárnyas oltára. Felújítása részben történt meg, a még hiányzó javítási költségek előteremtés e esetén van esély a felújítás befejezésére. Szili Katalin a műemlékek támogatásáról a Magyar Rádió kérdésére elmondta: - Én azt hiszem, hogy ez az, amit egyáltalán nem tekinthetünk soha csak a maradékelv alapján érvényesülő kérdésnek. Tehát nem tekinthet jük úgy, hogy ha jut rá, jut rá, ha nem jut rá, nem jut rá, hiszen ennek hosszú távon sokkal nagyobb hatásai vannak, mint amit ma gondolunk. Ha ezek elenyésznek, akkor utána már visszahozhatatlanok számunkra. Még akkor is, ha szűkülők a költségvetések – mo ndta Szili Katalin. Éppen arról tárgyaltunk itt a kollegákkal, hogy meg kell találni annak az európai kultúráját, ami például ezeknek a mecenatúráját jelentheti. Azt, hogy hogyan lehet esetleg a privát tőkét is bevonva ezeknek eleget tenni. Én azt gondolom , ha egy nemzet egy picit is ad önmagára, akkor a kulturális értékeit megőrzi.