Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-13
27 Szili Katalin vasárnap Kézdivásárhelyen fejezte be látogatását. Itt átadta a magyar állam részéről az egykori „fényirda", az úgynevezett Bogdánház felújításának befejezésére s zánt hárommillió forintot. A magyar házelnök kézdivásárhelyi látogatása kapcsán az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete közleményben fejezte ki tiltakozását Szili Katalin fogadása miatt. Mint írják, minden olyan székelyföldi magyar ember megnyílvánu lása elítélendő, aki olyan magyarországi szocialista politikusokkal koszorúz együtt Gábor Áron szobránál – meggyalázva a felsőháromszéki szabadságharcos emlékét – , akik megsértették az 1956os forradalom és szabadságharc eszméjét, durva rendőri módszerekk el verve szét a békésen ünneplő tömeget. A székelyföldi politikusoknak illene már levonni a következtetést, hogy akik magyarországi szocialista politikusokkal működnek együtt, azok saját népük érdekei ellen cselekednek. (Szabadság, Duna Tv, Magyar Rádió) vissza Békepipák ideje: találkozott az EMNT és az SZNT vezetője Erdély.ma • [ 20061113 - 07:46:13 ] A nagy megbékélések korszakát éli a romániai magyarság: azt követően, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetője végre tárgyalóasztalhoz ült, szombaton Marosvásárhelyen a két erdélyi nemzeti tanács tett pontot vitájuk végére. Az SZNT és az EMNT vezetői hosszú idő óta nem tárgyaltak. Érintkezéseik jó ideje kimerültek a március 15i ünnepségen való közös részvételben. A rossz viszonyt a lapunknak nyilatkozó Tőkés László is elismerte, aki szerint ezt az idézte elő, hogy a két szervezet között nem létezett kommunikáció. A református püspök szerint az SZNT nemrég lemondott elnöke, Csapó József volt az együttműködés legfőbb akadálya, mivel „érthetetlen okokból bizalmatlanságot táplált az EMNT iránt". A szombati találkozón a két nemzeti tanács állandó bizottságai vettek részt együttes ülésen, az EMNT küldöttségét Tőkés Lászl ó, az SZNTét a frissen elnökké választott Fodor Imre vezette. Tőkés értékelése szerint ez azt jelenti, hogy helyreállt a kapcsolat a két szervezet között. A találkozón elfogadott határozat is kitér arra, hogy a felek ezentúl az eddiginél szorosabban kíván nak együttműködni. Az SZNTsek jelezték, hogy ők is részt akarnak venni azon az erdélyi magyar fórumon, amelynek létrehozásáról Tőkés László a múlt héten egyezett meg Markó Bélával. Ez utóbbi tanácskozáson arról is határozat született, hogy létrejön egy o lyan munkacsoport, amelynek feladata a romániai magyarság alapvető politikai célkitűzéseit tartalmazó nemzeti minimálprogram kidolgozása. Az SZNTsek a szombati találkozón jelezték, szorgalmazni fogják majd, hogy ebbe a dokumentumba foglalják bele Székelyf öld területi autonómiáját is. Az EMNT és az SZNT vezetői megállapodtak, hogy kidolgoznak egy szándéknyilatkozatot, amely a háromszintű autonómiaformákról szól. A tanácskozáson szóba került a Székelyföld területi autonómiája ügyében tervezett népszavazás is. A felek között „teljes az elvi egyetértés" e témában – mondta Tőkés. Úgy vélte, hogy elsősorban a székelyföldi önkormányzatoknak kellene kezdeményezniük a népszavazás kiírását, de ha erre nincs törvényes lehetőség, akkor kezdeményezzenek belső, nem hiv atalos referendumot. Az EMNT és az SZNT ehhez kéri az RMDSZ erkölcsi és anyagi támogatását, hiszen ezt a népszavazást csak akkor lehet sikeresen megszervezni, ha az összes jelentősebb erdélyi magyar szervezet összefog. vissza Szabadság Az EU új lehetőségeket teremt az anyanyelvű oktatás számára Erdély.ma • [ 20061113 - 07:57:04 ] Marosvásárhelyen ülésezett a Romániai Magyar Közoktatási Tanács. A román nyelv oktatását érintő, a magyar tannyelvű oktatás igényeinek és saj átosságainak megfelelő új tanterv kidolgozását szorgalmazza az erdélyi magyar