Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-28
5 liberális szenátor csütörtökön találkozott ugyan José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, de nem szállt fel a fehér füst: Vosganian biztosi jelöltségét nem jelentették be. Éles kritika érte a biztosjelöltet az Európai Parlamentben (EP) is. A szocialista frakció azzal vádolta meg az örmény nemzetiség képviselőjeként is ismert politikust, hogy "iparmágnások fizetési listáján szerepelt". Megkérdőjelezték európai elkötelezettségét is, és azt ígérték, kemény megh allgatásra számíthat. Mivel Barroso igyekszik személyre szabni a tárcákat, addig nem nevezi meg a román biztosjelöltnek járót, amíg a kilétéről meg nem győződött. Vagyis a jelöltnek úgy kell vizsgáznia egy hónap múlva az EP előtt, hogy nem tudni, kinek és miből kell felkészülnie. A Barrosobizottság 2004 októberében elbukott az első szavazáson (pontosabban az EP csak egy hónap múlva döntött a testületről.) A szexistának és homofóbnak talált olasz Rocco Buttiglione esete óta Barroso különös gonddal vigyáz arra, hogy ne bőszítse fel a parlamentet. Sokkal könnyebb a dolga Megleva Kuneva bolgár külügyminiszterrel, akinek jó a fogadtatása, és már hivatalos biztosjelölt. Kijelölt tárcája a fogyasztóvédelem, a ciprusi Markosz Kiprianu eddigi területe. Így Kuneva folytathatja majd például a Magyarország ellen indított szabálysértési eljárást a dohányreklámok ügyében. Az EP szavaz ugyan a jelöltekről, de különkülön nem buktathatja meg őket, csak a teljes bizottságot. Ez valószínűtlen. Várhatóan decemberben erősít ik meg őket, hogy januárban hivatalba léphessenek. Szekuse a bukaresti pártfogolt? Bombaként hatott Bukarestben, hogy Liviu Turcu, a román kommunista kémszolgálat egykori tábornoka - aki 1989 januárjában az Egyesült Államokban kért menedékjogot - közö lte: Varujan Vosganiant, aki a romániai örmény közösség egyik vezetője, a nyolcvanas években Turcu egyik beosztottja szervezte be. Vosganian tegnap cáfolta, hogy bármilyen köze lett volna a román titkosszolgálatokhoz. Ezt Traian Basescu államfő is megerő sítette, sőt az átvilágító testület is igazolta. Ioan Talpes volt államelnöki tanácsos, aki évekig a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségét is betöltötte, kijelentette, hogy sohasem látott erre vonatkozó dokumentumot. Talpes azonban hozzát ette: ennek ellenére, amit Turcu tábornok mond, komolyan kell venni. vissza Milyen következménye lehet a Frattinilevélnek? Népszabadság • Szőcs László • 2006. október 28. Tegnap este kiderült: Franco Frattini, az Európai B izottság alelnöke, igazság- és belügyi biztosa magyar néppárti képviselők javaslatára írt levelet Budapestre. Bizonytalan, mit tesz az Európai Bizottság, ha esetleg nem találja kielégítőnek a magyar kormány válaszát a hétfői budapesti rendőri fellépéssel k apcsolatban. - Ez hipotetikus kérdés. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy kommentáljam. Akkor mondhatok többet, ha megkaptuk a válaszokat - felelte tegnap lapunknak Friso Roscam Abbing, Frattini szóvivője. Brüsszeli források szerint az Európai Bizottság lehetőségei szűkösek, kevés ugyanis a jogalap. Annál több van viszont az Európa Tanácsnak (ET), az EUtól formailag független, kormányközi formában működő szervezetnek, amelynek az EU minden tagállama tagja. Ha például az állítólagos rendőri brutalitás sze nvedő alanyai minden hazai jogi lehetőséget kimerítettek, az ET égisze alatt működő Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordulhatnak. Hasonló ügyekben - például akkor, amikor terroristákat üldözve a brit rendőrök egy ártatlan brazil állampolgárt lőttek le - F rattini szintén tájékoztatást kért. Ugyanezt tette a szlovákiai magyarverések hírére. Ha a bizottság talál megfelelő jogalapot, a kérdés az EU tanácsa elé kerülhet. Ám nincs rá esély, hogy itt támogatást nyerjen; a tagállamok keveset féltenek jobban a be lügyi terület szuverenitásánál, s ebben egymással is meglehetősen szolidárisak. Mint megírtuk, ahhoz is hosszú út vezetne, hogy az Európai Parlament ítélje el a magyar rendőrök fellépését. Már egy vizsgálóbizottság felállítása sem egyszerű (a néppárti frak ció egyedül nem is tudja ezt elérni), nem is szólva arról, hogy végül mit állapítana meg a bizottság, s azt az EP plénuma elfogadnáe. Ha igen, legfeljebb politikai presztízsveszteséget könyvelhetne el a kormány. vissza