Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-10
16 A helyzet neve: bizonytalanság - Csáky Pál írása a S zabad Újságban Felvidék.ma 20061010 01:07 Forrás: Szabad Újság Pszichológusok mondják, az emberi pszichikum számára azok a legnehezebb helyzetek, amikor úgy érzi, megszabadult egy komplikált szituációból, beleéli magát az új állapotba, kezd megfeled kezni a volt rossz helyzet jellemzőiről, mígnem egyszer csak valami zavar áll elő, s ő visszahuppan az addig meghaladottnak tartott állapotba. Azt hiszem, valami ilyesmi történik velünk is ezekben a hetekben. Mondtuk, mondogattuk a választások előtt, hogy nem lefutott a mérkőzés, a választás utáni helyzetnek komoly kockázatai vannak, azt azonban nagyon reméltük, hogy ennek a társadalomnak a mentális állapota jobb annál, hogysem visszaengedje a hatalomba a Szlovák Nemzeti Pártot. Nos, nem így történt, létre jött a katasztrófakoalíció, s nekünk komolyan el kell gondolkoznunk azon, mit kezdjünk az új helyzettel. Hogyan jutottunk idáig? A politikában, a történelemben nincsenek az esetek többségében eleve elrendelt helyzetek, az okokozati összefüggések inkább meghatározóak lehetnek. Én legalább három olyan momentumot tartok fontosnak, amelyek elemzése talán hasznosan hozzájárulhat a jelenlegi helyz et kialakulásának megértéséhez. Az első – és szerintem a legfontosabb – elem Mikuláš Dzurinda (és az SDKÚ) politizálási stílusának torzulásai, amelyekből törvényszerűen következtek a hatalomváltáshoz vezető hibák. A második csoportba a Dzurindakormány föl ösleges hibáit sorolnám. E kategóriába tartoznak az MKP mint szövetséges által elkövetett hibák is, amelyekkel okosabb nekünk is szembenéznünk, nehogy a jövőben megismétlődjenek. A harmadik momentum inkább a társadalom – s általában véve a fejletlen poszt kommunista társadalmak – állapotából fakad: el tudom fogadni oknak azt a tézist is, hogy a szlovák társadalomnak meg kell tapasztalnia, mekkora a valós súlyuk a Robert Fico által hirdetett populista ígéreteknek. Ivan Mikloš és csapata reformjaira sok rossz at lehet mondani (az elkövetkezendőkben egykét elemüket magam is illetem majd kritikával), ám a legfontosabb megállapítás velük kapcsolatban mégiscsak az, hogy egészüket tekintve működőképesek voltak, Szlovákiát reményteljesebb koordináták közé emelték. M ost Robert Ficón (és attól tartok, nem létező szakmai csapatán) a sor, hogy működőképes alternatívát mutasson a polgároknak. Első lépései azt jelzik, hogy a valósággal való szembesüléskor inkább hátraarcra kényszerül – s ez még mindig a jobbik eset, mintha foggalkörömmel erőszakolna ki olyan megoldásokat, amelyekért a számlát az egész társadalomnak kell majd megfizetnie. Félreértés ne essék, ilyen számla mindenképpen lesz, a kérdés csak az, mekkora összeget kell majd egy következő kormánynak korrigálnia az ideoda való átgondolatlan csapongások következményeként. Politikai hibák Kezdjük a történetet talán 1998ban. A mečiari évek után a szlovák társadalom egy részében kétségkívül megjelent egy megtisztulás utáni igény, s ez az igény politikai alternatí vává volt képes transzformálódni. Ez az igény tette lehetővé (a kétségkívül meglévő külföldi nyomás mellett), hogy az MKP a koalíció részévé váljék, ez az igény marginalizálta a már akkor is magyarellenes megnyilvánulásokat mutató Robert Ficót. A kilencven es években civilizációs küzdelmeivel elfoglalt szlovák társadalom kis többséggel bár, de mégis arra hajlott, hogy az országnak EUtagságra és euroatlanti integrációra van szüksége. A többség azt is tudta, hogy ehhez jószomszédi viszonyokra, s a multietniku s szlovák társadalomnak nemzetiségi békére van szüksége. Az MKP így segédcsapatként bekerült az első Dzurindakormányba, ám ott az egyre fokozódó SDKSDL konfliktusnak köszönhetően csakhamar az egyik fő stabilizáló tényezővé lépett elő. Dzurinda és az SDK( SDKÚ) fő ellenfele akkor a baloldal volt (az SOPval turbósított SDL), s az SDKnak fontos volt az MKP elvi támogatása. Így 2002ben nem volt kérdéses, hogy az SDKÚ meglepően jó választási eredménye után ez az együttműködés folytatódhat. Dzurinda azonban valószínűleg félreértette a választók 2002es viselkedését. Túlértékelve saját helyzetét öncélú hatalmi játszmákba kezdett, amelyekkel problémákat gerjesztett saját pártján belül csakúgy, mint a koalícióban. Az MKP az új kormányba a második legerősebb form ációként került be, s így többékevésbé törvényszerűvé vált,
