Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-10
17 hogy a koalíció legerősebb csapatával összeütközésbe kerüljön. Dzurinda becsületére legyen mondva, az MKP irányában nem feszítette (hatalmi okokból nem is feszíthette) az elviselhetőség határán t úl a húrt, ám megtette ezt (helyesen) 2005 nyarán Pavol Ruskóval szemben, s 2006 februárjában (kevésbé helyesen) a KDHval szemben. Az igaz, hogy a KDH még 2005ben buta hatalmi harcot hirdetett meg az SDKÚ irányában (ki lesz a jobboldal vezető ereje), s e z a küzdelem potenciálisan veszélyeztethette az SDKÚ érdekeit, ám a szakítást civilizáltabban is meg lehetett volna oldani úgy, hogy az SDKÚ ne égesse fel az összes hidat a KDH irányában. Ez a szembenállás ugyanis végzetessé vált 2006. júniusa végén, júliu sa elején. A KDH vezetőit azon túl, hogy toppolitikusi szinten megbocsáthatatlan impotenciába döntötték pártjukat, megalázva ezzel választóikat is, egy másik dolog is motiválta: az SDKÚ- és a Dzurindaellenesség. A három jobbközép párt együttműködése így lehetetlenné vált, s ez nyitotta meg az utat a populistanemzeti koalíció előtt. Fontos megemlíteni a Dzurinda által elkövetett másik hibát is. Valószínűleg kompenzálni akarta a magyarok túl erős helyzetét az új kormányban, s nehezen viselte el azt a pozi tív pszichológiai terhet is, ami abból fakadt, hogy 2002 végén az országot egyszerre hívták meg a NATOba és az EUba is. Konfliktusai az MKPvel és Magyarországgal (a kedvezménytörvény kapcsán) értelmetlenek voltak, mert mindkét területen végül is vissza kellett lépnie. Ám ezek a konfliktusok azt eredményezték, hogy az MKP nem támogatta meg Eduard Kukant köztársaságielnökjelöltként, s ennek utóbb komoly negatív következményei lettek. A polgárok Ivan Gašparovičot választották meg köztársasági elnöknek, aki már akkori kijelentéseivel jelezte, hogy a szocialistanemzeti összefonódás közel áll hozzá, s a későbbiekben jelentős módon vált a jelenlegi kormánykoalíció szálláscsinálójává. Pár százalékon múlott Azt hiszem, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a második Dzurindakormány szakmai hibáit sem. Úgy gondolom, ezen a területen inkább a szakmai érzéketlenség és arrogancia bosszulta meg magát, amely valószínűleg Ivan Mikloš, Ľudovít Kaník és Rudolf Zajac nevéhez kötődhet a leginkább. Félreértés ne essék, mindhármu k tevékenységét egészében véve pozitívan értékelhetjük, mindhármuk tevékenységében azzal a 20 százaléknyi többlettel lehet bajunk, amely nem számolt a társadalom mentális érzékenységével. Az MKP szakemberei az ezzel kapcsolatos vitákban többször fölvetetté k az olyan rendelkezések kétséges voltát, amelyeknek hozadéka csekély volt, ám nagyban borzolták a polgárok idegeit. Az egészségügyben lépni kellett, mint ahogy lépni kell a világ minden országában: a megnövekedett életkorú emberek minőségileg jobb gyógyít ására hatékonyabb rendszert kell kiépíteni. Ám az ezzel kapcsolatos kommunikáció milyensége bizonyára hagy kívánnivalókat maga után, s az is biztos, hogy az új intézkedések egyikemásika jobb megvalósítási technológiákat is elbírt volna. Kaník szociális re formjainak az a része, amely a munka becsületének emelését, a foglalkoztatási motivációk bevezetését célozta, szintén elfogadható. Itt is akadtak azonban szakmai és kommunikációs problémák, s Radičová asszony tevékenysége és népszerűsége azt mutatja, volt tér és társadalmi fogadókészség is korrekciók és érzékenyebb megoldások alkalmazására. Ivan Mikloš sokat tett ennek az országnak a pozitív átalakításáért, ám technokrata volta, a társadalmi feszültségek iránti érzékenységének hiánya nem tette lehetővé, hog y 2005 második és 2006 első felében érzékenyebb politikát folytassunk. Nem biztos, hogy tavaly okos volt megspórolnunk 32 milliárd Skt. Tény, ezzel az államháztartás hiányát 3 százalék alá szorítottuk, s beléphettünk az EMU II.be, ami stratégiailag is er ősen korlátozza a Ficokormány lehetőségeit. Ám a 32 milliárd egy részéből sok problémát meg tudtunk volna oldani, ami lehet, hogy a SMER eredményeiből 56 százalékot elvont volna. Így a külföld előtt a hősök képében tetszeleghettünk, soha nem látott refor mokról beszélhettünk, kéthárom év távlatában kiegyensúlyozott költségvetésről álmodozhattunk – csak épp a választásokat vesztettük el, veszélybe sodorva ezzel az egész eddigi művet. Az egyéb öngólokról pedig – mint pl. a köztisztviselői törvény jelentős m egváltoztatása az utolsó pillanatban – külön tanulmányt lehetne írni. Az MKP felelőssége Tény, hogy az MKP kormánytagjai időben figyelmeztettek a fenti összefüggésekre, s az is tény, hogy abban bíztunk, nem lesz jelentős kihatásuk a választások eredményé re. Egy másik, a nemzeti kártya fontosságát is némiképp talán alábecsültük. Azt döbbenten tapasztaltuk, ahogy a szlovák sajtó egy része igyekszik felépíteni Jan Slotát és az SNSt, mint az 19982006 közötti viszonylagos nyugalom antitézisét. Többeknek talá n sok volt a magyarokból főleg az elmúlt négy évben, s érezték, Slota és az SNS az, aki, amely kompromisszum nélkül képes lesz kiebrudalni a magyarokat a hatalomból. Ezzel a fenoménnel is szembe kell néznünk, mint ahogy azzal is, nem
