Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-09
17 Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Románia miniszterelnökhelyettese emlékbeszédében feltette a kérdést: tanultunke annyit tőle, hogy valamivel tisztességesebb, emberségesebb lenne a világ, ha elölről kezdhetnénk, és ha nem csak egy órával, de egy emberélettel vihetnénk most vissza az időt? Merem hinni, hogy Erdély mai nagy halottjától tanultunk bizony, nagyon sokat tanultunk, de a tündérkert órája sem forog visszafelé, és a tőle kapott tudásnak már csak ezutáni életünkb en láthatjuk hasznát." Sorsa erdélyi sors, mutatott rá Markó. Könnyű is, nehéz is, szerették is sokan, bántották is méltatlanul néhányan, de végül is útjáról nem lehetett letéríteni. Sorsáról nem lehetett lebeszélni, 1990 márciusában sem, máskor sem. Majd arra figyelmeztetett: lehet ezt az örökséget becsmérelni, meg lehet próbálni szabadulni tőle, de úgysem fog sikerülni. Sütő András vállalta ezt a hagyatékot, és ahogy szomorodott körülöttünk az erdélyi világ, úgy édesedtek az ő szavai. Az ő sírját is őriz nünk kell már ezután, mondta a politikus és pályatárs. Megszenvedett, oka lett volna sötéten látni, igazán lett volna oka kint maradni Magyarországon 1990ben, és többé soha haza nem jönni. De ő hazajött, itt élt tovább, itt reménykedett, itt biztatott min ket, itt éreztük a szeretetét, és ezt soha nem lehet elfelejteni - emlékezett Markó. Csoóri Sándor temetni jött, de nem búcsúzkodni. Temetni Sütő Andrást, korunk egyik legnagyobb magyar íróját, a kivételes barátot, aki Illyéshez méltó rangon, magát a magy ar nyelvet tette alkalmassá arra, hogy a földtől az égig érő tilalmak ellenére fájdalmainkat, haragunkat, apokaliptikus sérelmeinket elmondhassuk - mutatott rá Csoóri. Majd így folytatta: "A történelem a Te kérdéseidre válaszol majd, András. Ahogy a vértan úkéra szokott mindig. Tizenhat év óta még sosem írtam le, hogy Te nemcsak sebesültje voltál egy gyalázatos eseménynek, hanem a vértanúja is. Egy lassított, késleltetett sorsú vértanúja. A szemüregben megrekedt szemcsonkban fejlődött ki a gyilkos melanoma, amely sokáig hóhérkodott Veled, mint Hunyadi Lászlóval a fekete ruhás bakó." Kalász Márton a Magyar Írószövetség elnöke szerint Sütő András nem ment el közülünk, itt van a hatalmas életmű, a magatartás és az erkölcs. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar Pen Klub elnöke a Sütő életművében megjelenő közösségi és a személyes emberi sors elválaszthatatlanságát, mégis végtelen változatosságát, értéksugárzását méltatta. Botok helyett virággal Eljött Mircea Dinescu költő is, aki a Román Írószövetséget képvis elte Sütő András temetésén. A költő amellett, hogy elismerte és méltatta Sütő küzdelmét a kommunista diktatúrával, a rá jellemző szókimondással megjegyezte, hogy a Marosvölgyi román falvakból most autóbuszokkal és botok helyett virággal kellett volna jönn iük a kilencven márciusában a marosvásárhelyi magyarságra támadóknak, hiszen Sütő András az, aki Erdély román és magyar falvainak népét, lélektükrét a legprecízebben értette és ábrázolta. Dinescu kegyelettel búcsúzott Sütő Andrástól. Végezetül Kubik Anna budapesti színművésznő a Sütődrámák hősnőinek avatott színpadi megformálója, a Pesti Magyar Színház, az egykori Nemzeti Színház és az egész magyar színésztársadalom, művészvilág nevében búcsúzott halott írónktól. Györffy András marosvásárhelyi színművész Sütő egyik drámai hangvételű írásából olvasott fel részleteket. A Bolyaiak közelében A református temető régen láthatott ennyi embert. Fél órát is eltartott, amíg a Várból alászálló emberáradat fegyelmezett sorokban megérkezett a közeli sírkertbe. A Bo lyaiak nyughelyétől alig pár lépésnyire levő nyitott sír fölötti koporsót megrendült tekintetű emberek tömege vette körül. Mert való igaz, akkor döbbenünk rá igazán a veszteségre, amikor a koporsó lassan, méltóságteljesen alászáll, hogy visszaadja a földne k, mi belőle vétetett. De még maradt egy pillanat, egy szusszanásnyi idő azelőtt, hogy két kis kosárnyi föld kerüljön a sírgödörbe Pusztakamarásról és Sikaszóról is, mielőtt a gyászhuszárok végleg eltüntették volna előlünk a koporsót. Néhány perc múlva már óriási virághegy emelkedett a sírgödör helyén. Hosszú ideig tartott, amíg a hivatalos küldöttségek, a vásárhelyiek, s a messze tájakról érkezettek kézszorításnyi meleggel biztosították részvétükről a családot, a hátramaradottakat. Szinte mindenki igyeke zett egy szóval, egy pillantással, egy kézszorítással búcsúzni, s ezekben a gesztusokban egyesült az a mérhetetlen tisztelet, ami az írót
