Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-22
16 példája mellett a folyamatos nyelvi kiszorítósdi, a kisebbségi törvény hiánya jelzi a helyzet ellentmondásosságát és a problémák mélységét. A mostani feszültségeket ugyanakkor az elmúlt nyolc év magyar kormánykoalíciós részvételére adott reakcióként is felfoghatjuk. A tavalyi helyhatósági választások már megmutatták, hogy a szlovák pártok szavazóinak nagy többsége támogatta az MKP visszaszorítása érdekében kötött megyei szlovák nagykoalíciókat. Mindezt a magyarországi közvélemény alig érzékeli. A magyarországi, budapesti optika gyakran torzít: a szlovákiai magyar politikusok továbbra is jórészt csak az itthoni politikai erőközpontok függelékeként jelennek meg, a felvidéki magyar közösségről pedig sokszor csupán színes néprajzi adalékként veszünk tudomást. Slotáról és „magyarverésekről” beszélünk, tagolatlan fogalmakkal dolgozunk. Haso nlóképpen a szlovák közvélemény is sémákban, jórészt negatív sztereotípiákban gondolkodik rólunk. Odaátról nézve Magyarország a Magyar Koalíció Pártját támogató hátország, amelynek legfőbb törekvése, hogy lejárassa Szlovákiát, ébren tartsa a magyar naciona lizmust. – Közelítsünk picit a média által tükrözött helyzethez. A Délvidéken tiszta volt a kép. Az innenonnan a Vajdaságba menekült szerbek még a délszláv háborúkból hozott sérelmeiktől felhevülve a magyarokat találták meg céltáblának. De kik alkotják a Slotára szavazók körét, a magyarverésekre is kész szlovák nacionalistákat? – Véleményem szerint túlzás szociológiai vagy társadalmi rétegekhez kötni a magyarellenességet. Nyilván vannak különféle magyarázatok: a közvéleménykutatások szerint például a vesz tesek, a nagyvárosok munkanélkülivé lett lakói, a vegyes népességű területeken a lokális politikai pozíciókból kiszorult szlovákok, a személyi sérelmeket elszenvedettek, a szétbomlott vegyes házasságok kárvallottjai. Hosszan lehetne sorolni, mi minden veze thet a kisebbség elleni fellépéshez. Minden korszakban, így a mostaniban is vannak különösen fontos tényezők, amelyeket érdemes elemezni és szakszerűen kezelni. Van a konfliktusoknak olyan szintje, ahol a megelőzés még hatékony, más szinteken viszont a pol itikusok, megint más esetekben a rendőrség közbelépésére van szükség. Ez utóbbi körbe tartoznak például a neonáci csoportok, amelyek térségünkben is egyre erősebbek, vagy a nyáron különösen aktív fiatal munkanélküliekből, lázadókból összeverődő alkalmi szk inhedtársaságok. Olyan fiatalokról van szó, akiknek se otthonuk, se munkájuk, se jövőjük. Keresnek valamit, és impozáns számukra a vonulás, a menetelés, a gyülekezés, a fekete ing… Ezek olyan csoportok, amelyek nélkül a régióban egyre gyakrabban előforduló , jórészt romák ellen irányuló, etnikai incidensek száma töredékére csökkenne. Mögötte ott sisteregnek ezek az indulatok, amelyekről előbb már szóltam. Ne feledjük azt sem, hogy nyolcévnyi kormányzati pozíció után sincs a szlovákiai magyaroknak törvényi vé delmük. Állandósultak a választási veszteségtől való félelmek, továbbra is bizonytalanok a magyar intézmények, ráadásul most DélSzlovákiában a szlovákok vissza akarják kapni azokat a pozíciókat, amelyeket az elmúlt nyolcvan évben birtokoltak, s amelyeket az utóbbi nyolc évben az MKP a politikai legitimitás alapján megszerzett. Visszatérve a kérdés lényegéhez, az eddigi háromnégy, dokumentált magyarellenes esetet alapvetően fiatal radikálisok, bőrfejűek vagy helyi békétlenkedők követték el. Ugyanakkor nehe zen moshatók egybe az egyes esetek, mindegyiket a helyi körülmények, az előzmények és a helyi közösség reakciói teszik egyedivé. A „magyarverés” – hasonlóképpen a vajdasági konfliktusok idején használt „atrocitás” kifejezéshez – tagolatlan és össztársadalm i léptékű konfliktust sejtető kifejezés. Ami egyebek közt arra is alkalmas, hogy keretbe foglalja az egymástól távoli eseteket, mint például esetünkben a magyarországi turistákkal szembeni hivatali otrombaságot, a somorjai kocsmai verekedéseket, az újvári lépcsőházi mázolmányokat, a nyitrai és a diószegi esetet. Vegyes népességű területen sajnálatos módon mindig lesznek diszkókonfliktusok, fiatalok közötti verekedések, utcai, lakótelepi, lépcsőházi inzultusok. Ha ezek mind bekerülnek abba a reménytelen sorb a, amit magyarverések hívunk, akkor soha nem fogunk tudni kikecmeregni a helyzetből. Ráadásul a magyarországi szélsőséges csoportok is gondoskodni fognak a válaszlépésekről. – Melyek a főbb magyarellenes hívószavak, sztereotípiák Szlovákiában? – A most hat almi pozícióba került Szlovák Nemzeti Párt az elmúlt tizenöt évben egyrészt rátelepedett egy történeti hagyományra, Szlovákia első, a dualizmus korában működött politikai pártját ugyanis szintén Nemzeti Pártnak hívták. Ezért Slotáék úgy gondolják – és ezt harsányan hirdetik is – , hogy ők jelentik az anyapártot, minden szlovák pártok ősét. Másrészt rátelepszenek a délszlovákiai magyar – szlovák konfliktusra, a pártvezér számára a haza védelme DélSzlovákiában kezdődik, és ott is végződik. Harmadrészt a szlov ák radikálisok számára az 1990. évi pártalapítás igazi sikertörténetét az a konfliktustömeg jelenti, amely a szlovák államnyelvtörvény kapcsán Szlovákiában szlovákok és magyarok közt felhalmozódott. Ne felejtsük el, a pozsonyi parlamentben is elhangzottak olyan kijelentések, amelyek a magyarokat a Duna másik oldalára tessékelték. Dokumentáltan, parlamenti jegyzőkönyvek szerint tíz évvel ezelőtt ugyanezek az emberek ugyanazt mondták, amit ma is falfirkákon látunk. A Szlovákiával kapcsolatos mostani nemzetköz i politika tétje éppen az, hogy az ilyen nacionalista alapozású pártokkal kötött koalíciók az unióban szalonképesnek tekinthetőeke, vagy az egészet a keletközépeurópai térség sajátosságaként kell kezelni, s nem kell rá különösebben odafigyelni.
