Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-15
22 és rendeletek, de a végrehajtási procedúra akadozik. Az oktatás területén a kolozsvári állami magyar karok, illetve egyetem létrehozásában sincsen hala dás. Ezek mind olyan kérdések, amelyeket az EPképviselők is rendszeresen megemlítenek, amikor erre alkalom adódik – mutatott rá Gál Kinga. Kijelentette, az eddigi országjelentések legnagyobb hibája az volt, hogy „a törvényi, felszíni rendezésen túl a lé tező valóságra nem néztek". Ha ez nem változik, Románia és az unió komoly problémákkal fog szembesülni a csatlakozás után – tette hozzá. Az MTI kérdésére Gál Kinga elmondta, hogy a szeptember 26i országjelentésről egyelőre nagyon keveset tudni. Reményét fejezte ugyanakkor ki, hogy mindaz a nyomás, amelyet az előző jelentés kiadása óta az EPképviselők, a civil szervezetek és mások kifejtettek, nem marad nyom nélkül. A bolgárok nem fogják elárasztani az uniós munkaerőpiacot, amikor hazájuk a tervek szer int 2007ben csatlakozik az EUhoz – állapította meg a Gallup által végzett közvéleménykutatás. Több EU tagállam, különösen a munkaerőpiacát az új EUtagok előtt nem korlátozó NagyBritannia tart attól, hogy a bolgár és a román munkavállalók nagy száma tovább fogja növelni a 2004ben csatlakozott keleteurópai tagállamokból érkező munkavállalói beáramlást. Tony Blair brit miniszterelnök a külföldi munkaerő jelenlétének kedvező gazdasági hatását emelte ki nemrég egyik beszédében. A Napi Gazdaság magyaro rszági napilap szerint a magyar cégek támogatják a munkaerőpiac liberalizálását, és készek azonnal romániai és bulgáriai szakmunkásokat alkalmazni. vissza Párhuzamos cáfolatok - Egymást vádolja a sértett, az ügyvédje és a szlovák belügyminiszter Transindex.ro [14.9.2006] Mindkét fél ragaszkodik a maga verziójához a nyitrai magyarverésügyben, mely éppen a kölcsönös cáfolatok miatt továbbra is ügy. A sértett és az ügyvédje céltudatos magyarverésként értelmezik a Nyitr án történteket és panaszt emelnek az ismeretlen tettesek elleni eljárás megszüntetése és a rendőrségi bánásmód miatt – ezt sajtótájékoztatón jelentette be Malina Hedvig és Gál Gábor Dunaszerdahelyen. Erre rácáfolva a belügyminiszter és az országos rendőrfő kapitány határozottan állítja: Gál Gábor ügyvéd Malina Hedvig először állt kamerák elé a nemzetközi botrány kipattanása óta és az állítólagos sértett nem mondanak igazat. A 23 éves Malina Hedvig körülbelül 50 újságíró előtt nyilatkozva azt állította: igazat mondott, vagyis Nyitrán augusztus 25én kora délelőtt két kopaszra nyírt férfi azért verte meg, mert magyarul beszélt. Állításai mellett a továbbiakban is kitart, és amellett is, hogy a kihallgatásán hat rendőr ordítozott vele, akik arra akarták rá bírni, hogy mindent vonjon vissza. A lány előbb szlovákul, majd magyarul adta elő az ellene elkövetett támadás részleteit – legalábbis azokat, amelyekre határozottan emlékszik. Gál Gábor ügyvéd – egyben a Magyar Koalíció Pártja képviselője – bejelentet te: új írásszakértői véleményt igényel, mert a hatóságok nem kértek aktuális írásmintát a lánytól. Robert Kalinák belügyminiszter a rendőrségi vizsgálatra alapozva azt állította: Malina Hedvig sajátkezűleg firkálta a magyarellenes jelszót a pólójára. A r endőrségi jelentést idézve a belügyminiszter kedden azt is nyilvánosságra hozta, hogy Malina Hedvig mobiljáról aznap nem hívott senkit, és őt sem kereste senki, ezt közölte a hatóságokkal a szolgáltató. Erre válaszul a sértett azt nyilatkozta: nem állított a biztosan, hogy támadói akkor reggel hallották magyarul mobilozni: " – Hamis információt soha nem állítottam, háromszor is szerepel a vallomásomban, hogy vagy telefonáltam vagy beszéltem. Rögtön délben kihallgattak, négy órával a támadás után, és akkor m ondtam, hogy vagy beszéltem