Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-19
12 – Milyen emlék eket őriz Márton Áronról, akit etnikai és vallási hovatartozásuktól függetlenül oly sokan tisztelnek? – Minden tekintetben a példaképem volt, az ma is. Alighanem ő is becsült engem: négy éven át minden püspöki pontifikációja alkalmával én lapoztam neki a s zertartáskönyveket. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Márton Áronban jó emlékeket idézett fel a Tempfli név, amikor Gyulafehérvárra kerültem. Ugyanis volt nekem egy unokabátyám, Tempfli János, híres gazdasági szakember, még a francia akadémia is a tagjai közé választotta, aki a román királyok mintagazdaságát vezette. Károlyét, majd utána Mihályét is. Márton Áron nem sokkal püspöki kinevezése után Gyulafehérvártól nem messze, Radnóton a korszerű erdélyi gazdálkodás megszervezése érdekében mezőga zdasági szakiskolát alapított, és az én unokabátyámat kérte fel, hogy legyen az új intézmény igazgatója. S Tempfli János – mélyen vallásos ember volt, nemcsak a gazdasághoz értett, gyönyörűen orgonált is – otthagyta a román királyi mintagazdaságot a hatalm as fizetéssel együtt, és a frissen alapított iskola vezetője lett. – Ha Márton Áron ma is köztünk élne, ebben az Istentől elrugaszkodott, ellenségeskedő és kiábrándult KeletKözépEurópában, vajon mit hirdetne, mit tanácsolna a keresztény embereknek? – Ami t életében, 1938ban, ’44ben, ’55ben, ’67ben… Hogy mindenkivel szót kell érteni, hogy függetlenül a vallásától, nemzetiségétől, politikai hovatartozásától, pozíciójától, felebarátunk emberi méltóságát becsülni kell. Hogy az általános erkölcsi alapelveké rt következetesen ki kell állni a legnehezebb időkben, a legveszélyesebb körülmények között is. Hogy a függetlenség olyan érték, a nemzeti, az egyházi függetlenség is, amelynek védelmét félelmek nélkül vállalni kell. És igazán szeretni kell az embereket. V alamennyit. – Mind közül e legutóbbit, a szeretet parancsát a legnehezebb követni, kiváltképpen a kommunizmus romjain élőknek, ahol gyakran még egymás szomszédságában él a gyilkos és az áldozat. A nagyváradi katolikus püspök, Márton Áron tanítványa hogyan győzi le magában a haragot azok iránt, akik egyházát és nemzetét megalázták, tulajdonából kiforgatták? – Teszem a dolgomat, és örülök annak, amit nem tudtak eltüntetni a tudatunkból és a múltunkból. Ha még két évig élt volna, Ceausescu a XVIII. században e melt szép, árkádos Kanonoksort is felszámoltatta volna, akár az ősi váradolaszi temetőt. Száztizennyolc halottat exhumáltattam, amikor annak a régi sírkertnek a likvidálása volt napirenden. Papok, püspökök, történelmi nevezetességű személyek földi maradván yait… Madách Imre feleségének hamvait is a szerzetesek kriptájába vitettem át, nem számított, hogy református, hogy kissé feslett életű asszonyság volt, Bem tábornok szárnysegédjéét is, a Váradot harminc éven keresztül irányító polgármestert is… Mit kaptam én ezért a román titkosszolgálattól, a Securitatétól, édes Istenem! A magyar dzsentrivilágnak emelek panteont, ez volt a fő vádpont ellenem. Dzsentrivilág? – vetettem ellen. – Az olyan nincstelent hánytorgatják föl nekem, mint amilyen Madách hitvese, a bo ldogtalan Fráter Erzsike is volt, akit, miután a szegények kórházában végleg elhagyta e földi világot, a város költségén kellett eltemettetni? – Úgy tűnik, olykor még Rómában sincsenek tisztában azzal, vajon az európai végeken a harcos, a diplomata vagy a karitatív római katolikus egyháznak jötte el az ideje. – Nem lehet, nem szabad különválasztani e hármat, ma különösen nem. Hányszor elmondtam a munkatársaimnak, de magamnak is, ha belepusztulok, a váradi püspöki palotát akkor is visszaszerzem jogos tulajd onosának, a katolikus egyháznak. Nem hagyhatom, hogy az állam tulajdonában maradjon. Várad egyharmada a katolikus egyházé volt. Amikor a kilencvenes években az éppen aktuális kultuszminiszter Váradon tartott nagygyűlést, azt hangoztatta, mindent visszakapn ak az egyházak, két ingatlan kivételével. A váradi barokk, azaz püspöki palota és a gyulafehérvári Batthyaneum, a tudós erdélyi püspök, Batthyány Ignác könyvgyűjteménye azonban olyan óriási értéket képvisel, hogy ennek a kettőnek továbbra is állami tulajdo nban a helye – ezt mondotta a kormány képviselője a mi városunkban. A „barokk palotát” nyolcévi perlekedés után mégis visszakapta a katolikus egyház, és a Batthyaneum pere is folyamatban van – most éppen Strasbourgban. Visszakapott tulajdonainkkal pedig ok osan kell gazdálkodnunk. A Kanonoksor árkádjai alatt például nemcsak plébánia, iskola, diákotthon és szerkesztőség található, de komplett orvosi szolgálat is, ahol mindenkit fogadnak, aki egészségügyi problémáival jelentkezik náluk, nem csak a katolikusoka t, kötelező díjak nélkül. A hozzá tartozó gyógyszertárban is mindenkit kiszolgálnak, aki orvosi recepttel érkezik. Negyvenöt személyes öregek otthonában várjuk az idős embereket. Ifjúsági központunkban az óvodáskorúaktól kezdve a felnőtt ifjakig szakembere k foglalkoznak mindenkivel. Szentjobbon egyházmegyénk megvásárolt két házat, elhagyott kisgyermekek nevelkednek ott családi körben. Nagy objektumot építettünk az állami nevelőintézetekből tizennyolcadik életévük betöltése után kikerülő fiataloknak, hogy le gyen hol elkezdeniük az önálló életet. Két műhelyt nyitottunk nekik, az egyikben a fa, a másikban a fémfeldolgozást sajátíthatják el. Akinek egyik mesterség sem tetszik, az az apátsági birtokból negyvenkilenc esztendei használatra átadott, ötvenhektárnyi területen a földművelés tudnivalóit ismerheti meg. A fizetség mindegyik intézményben havi hárommillió lej (mintegy huszonháromezer forint). Mivel a munkavállaló fiatalok kosztjáról és szállásáról a püspökség gondoskodik, a teljes összeget nem adjuk a kezük be, csak félmilliót
