Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-04
17 nőszervezet aktivi stáját, Pető Andreát jelölték a posztra." Miután Pető Andrea a választáson nem kapott kellő számú voksot, januártól ennek az ENSZ emberi jogi bizottságnak nem lesz magyar delegáltja. A történtekkel kapcsolatban Morvai nyilatkozatot juttatott el az MTIhez , amelyben többek között azt írta, megdöbbentő, hogy a magyar kormány olyan bizottsági tagot keresett helyette, aki hajlandó lett volna együttműködni a kabinettel. Nekik ugyanis bármely kormánytól tilos utasításokat elfogadni. A nyilatkozatban többek közöt t az olvasható: "Bizonyára merő véletlen, hogy utódom kijelölésére néhány héttel azután került sor, hogy az Izraeli ENSZ misszió vezetőhelyettese nyilvános panaszlevelet fogalmazott meg ellenem (...) Hasonlóképpen véletlen lehet, hogy a kijelölt utód (... ) történetesen egy zsidó nőszervezet alapító tagja, a Közép Európai Egyetem Zsidó Tudományok tanszékének oktatója." Mindehhez még hozzá tette: "Nem voltam hajlandó meghunyászkodni sem az antiszemitizmus vádjától reszketve, sem a magyar kormány retorziójátó l tartva." A New Yorki magyar ENSZ képviselet a távirati irodával azt közölte, Magyarországot nem érte erkölcsi kár amiatt, hogy a bizottságban a jövő évtől nem lesz szakértőnk. vissza Slota, az egység kovácsa Népszava 2 006. augusztus 4. Szerző: Rónay Tamás Nem sok jóval kecsegtetett a magyarságra nézve az a pillanat, amikor Robert Fico nyilvánosságra hozta, mely pártokkal kíván koalíciót alkotni. Mert hát Vladimír Meciar és Ján Slota már régen hírnevet szerzett magána k elképesztő kormányzásával, illetve magyarellenes kirohanásaival. Aggodalmunk csak tovább nőhetett, amikor kiderült, Slotát egyáltalán nem befolyásolja, hogy olyan ország kormányába került, amely az Európai Unió tagja. Tehát elvben olyan értékrendet kelle ne képviselnie, amelynél mondhatni magától értetődő, hogy tiszteletben tartják az alapvető emberi jogokat, ezen belül a kisebbségek jogait. Aggodalmunk a szlovák kormánynyilatkozat ismertetését követően sem csillapodhatott, hiszen Ficóék említést tesznek u gyan egy kisebbségi hivatal létrehozásáról, no és néhány mondatban - "nagylelkűen" - az országban élő nemzetiségekről is említést tesznek, de hát mindezek még aligha jelenthetnek garanciát bármire. Nos, mindezek után felettébb meglepő, hogy a magyarok sze mpontjából valami pozitívuma mégiscsak volt a Ficokormány megalakulásának. Igaz, nem a határon túl. Hosszú idő után először fordul elő, hogy a magyar kormány és az ellenzék között nemhogy felelős politikusokhoz méltó párbeszédnek lehetünk tanúi egy kérdés ben, még egyet is értenek. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdai, Eörsi Mátyás SZDSZes ügyvivőnek írott levelében ugyanis "mély egyetértését" fejezte ki és közreműködését ígérte azon szabaddemokrata kezdeményezés ügyé ben, amely kimondja: forduljanak uniós fórumhoz a szlovákiai magyarságot érintő támadások kérdésében. E konkrét esetben arról van szó, hogy rendőrségi eljárás indult Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke ellen nézeteinek k ifejtése miatt. Sőt, Németh Zsolt felveti: "a térség stabilitását alapvetően érintő emberi jogi kérdésekben és a jogállamiság sérülésének esetén a parlamenti pártok újra működjenek együtt". A kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő és elismerésre méltó, h iszen kevésbé figyelnek oda a magyar tiltakozásra Slota magyarellenes kijelentéseinél akkor, ha még a nemzetet érintő alapvető kérdésekben sem képes egyetérteni a honi kormány és ellenzéke. Márpedig fel kell készülni arra, hogy a Ficokabinet kitölti négy éves mandátumát, amelynek bizonyosan mindvégig tagja marad Ján Slota és "nemzeti" csapata. Vagyis felettébb valószínű: Slota még számos elképesztő kijelentést tesz, s félő az is, hogy a szlovákiai magyarokat mind többször éri hátrányos megkülönböztetés. Csak halkan jegyezzük meg: belpolitikai és gazdasági kérdésekben elképzelhetetlen, hogy közösen gondolkodjék a magyar kormány és az ellenzék?… vissza „Izraeli nyomás” és magyar botrány az ENSZben MNO 2006. augusztus 4. 0 :16 „Nem voltam hajlandó meghunyászkodni sem az antiszemitizmus vádjától reszketve, sem a magyar kormány retorziójától tartva” – fogalmazott Morvai Krisztina, a nők hátrányos megkülönböztetése ellen küzdő ENSZ-