Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-04
18 bizottság tagja. A magyar kormány Morvai helyett „ egy zsidó nőszervezet alapító tagját”, Pető Andreát jelölte a posztra. Az ENSZ CEDAWbizottsága a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolásával foglalkozik, a vonatkozó nemzetközi egyezmény betartását felügyeli. Magyarország 1982ben csatlako zott a konvencióhoz, amelynek 183 részes állama van. Szigorúan tilos bármely kormánytól utasításokat elfogadniuk a nők hátrányos megkülönböztetése ellen küzdő ENSZbizottság tagjainak – fogalmazott az MTIhez csütörtökön eljuttatott nyilatkozatában Morvai Krisztina, azt követően, hogy Polgár Viktor külügyi szóvivő a magyar kormánnyal való együttműködés hiányával indokolta, hogy Morvai Krisztinát (aki egyébként büntetőjogász és az ELTE docense) nem jelölték ismét a szervezetbe. Kiemelte: az ENSZ hat emberi jogi szakbizottságának tagjai – így a CEDAW tagjai is – független szakértők, s erre esküt is kell tenniük. A jogász megdöbbentőnek és példa nélkülinek nevezte azt, hogy a magyar kormány olyan bizottsági tagot keresett helyette, „aki viszont hajlandó lett v olna együttműködni a kabinettel". A hvg.hu internetes portál szerdán Magyar botrány az ENSZben címmel jelentetett meg írást, amely szerint az említett bizottság jelenlegi magyar szakértője, Morvai Krisztina „szenvedélyes hangú, kormányát kompromittálni igyekvő" levelet küldött az ENSZtagállamoknak. Az új bizottsági tagok megválasztásáról tartott júniusi bizottsági ülés előtt írott levelében Morvai Krisztina – akinek négyéves megbízatása az idén jár le – a honlap szerint „saját kormányát vádolta meg, hog y izraeli nyomásnak engedve a következő négy évre nem az ő mandátumát hosszabbították meg, hanem egy cionista nőszervezet aktivistáját, Pető Andreát jelölték a posztra". Morvai Krisztina, bár az a vágya nem teljesült, hogy folytathassa New Yorki tevékenys égét, azt a célját elérte, hogy Pető Andrea nem kapta meg a kellő számú szavazatot – írta a hvg.hu. Polgár Viktor az MTInek szerdán azt mondta: „a kormányok szokták jelölni ebbe a bizottságba a tagokat, a kormány jelölte Morvai Krisztinát, aki ezek után nem működött együtt a kormánnyal". Hozzátette: „sok esetben a kormánnyal szemben foglalt állást", de volt olyan is, amikor a kormány álláspontjával „homlokegyenest ellentétes álláspontot képviselt". A külügyi szóvivő szerint Morvai Krisztina a tevékenységé vel "okozott bizonyos gondokat, hiszen magyarázkodni kellett a világ más államai, kormányai előtt a tevékenysége" miatt. „Bizonyára merő véletlen, hogy utódom kijelölésére néhány héttel azután került sor, hogy az Izraeli ENSZ misszió vezetőhelyettese nyil vános panaszlevelet fogalmazott meg ellenem, amiért kérdéseket mertem feltenni a palesztin, illetve az izraeli állampolgárságú arab/beduin nők helyzetével kapcsolatban. Hasonlóképpen véletlen lehet, hogy a kijelölt utód – aki Polgár Viktor szavaiból követk ezően hajlandónak mutatkozott a kabinettel való együttműködésre – történetesen egy zsidó nőszervezet alapító tagja, a Közép Európai Egyetem Zsidó Tudományok (Jewish Studies) tanszékének oktatója" – írta csütörtökön az MTIhez eljuttatott nyilatkozatában Mo rvai Krisztina. Hozzátette: erről tájékoztatta a CEDAW Egyezmény részes államainak képviselőit. „Nem voltam hajlandó meghunyászkodni sem az antiszemitizmus vádjától reszketve, sem a magyar kormány retorziójától tartva" – fogalmazott. Morvai egyébként úgy t udja, hogy Pető Andreát jó barátja, Göncz Kinga korábbi szociális, mostani külügyminiszter is támogatta. Pető Andrea megkeresésére azt mondta, megtisztelőnek érzi, hogy a kormány jelölte erre a posztra. A hvg.hu internet portálon megjelent cikkben szerepl ő, Morvai Krisztinának tulajdonított kijelentésekre Pető Andrea csak annyit mondott: „ezt én nem kommentálnám". vissza Búcsú a kisebbségi hivataltól? - Az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke aggódik a kabinet tervezett l épése miatt Magyar Nemzet 2006. augusztus 4. Szerző: Joó István A Határon Túli Magyarok Hivatala megszüntetése után a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt is kész feláldozni a második Gyurcsánykormány az államháztartás egyensúlyának helyreállítása cím én – értesült lapunk. A szociális tárca állítja, még nincs döntés. A kisebbségi hivatal szimpla főosztállyá zsugorodna a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) vagy a Belügyminisztérium (BM) keretein belül. Megtudtuk: Heizer Antal, a szociális tárca f elügyelete alá tartozó Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) elnöke a múlt héten ez ügyben összehívta a 13 kisebbség vezetőit,