Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-18
12 Duray Miklós, a KMP ügyvezet ő alelnöke keményebben fogalmazott. Szerinte a két jelenlegi magyar kormánypárt elvesztette a nemzeti együttérzés, hagyományőrzés egyensúlyát, a készülő döntések mögött szerinte a kormányfő személyes sérelmi indítékai húzódnak meg. - Korai volna megítélni , hogy milyen hatással lesz a határon túli szervezetekre a magyarmagyar kapcsolatokat eddig koordináló intézményrendszer átalakítására, - nyilatkozta Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a Népszabadság moszkvai tudósítójának. - Véleményem szerint a Határon Túli Magyarok Hivatalának leépítése a Budapest által meghirdetett racionalizálásleépítés trendjébe illik bele, és kevésbé áll kapcsolatban a kormány határon túli magyarsággal kapcsolatos politikájának megváltoztatásával. Nehéz vitatkozni azzal, hogy az átlátha tóság növelésére, a támogatások elaprózódásának megakadályozására szükség van, de kérdéses, hogy ez megvalósule, vagy csak a politikai alapú támogatások elosztása zajlik majd ezen túl centralizáltabban. Kovács Miklós sajnálkozását fejezte ki, amiért a ma gyar kormány nem tárgyalt a tervezett átalakításokról a határon túli magyarok képviselőivel. Komoly aggodalmat keltettek az utóbbi napokban a szlovákiai választások utáni események. Robert Fico, az újdonsült, magát szociáldemokrataként meghatározó szlovák kormányfő a szélsőséges, magyargyűlölő Szlovák Nemzeti Párttal lépett koalícióra. Azzal a párttal, amelynek elnöke Ján Slota nem is olyan régen kijelentette: "a tankjainkba ugrunk és széttapossuk Budapestet". Az Európai Parlament szocialista képviselői S trasbourgban szemrehányásokat tettek ezért Robert Ficonak, elhatárolták magukat tőle. Mindez azonban egyelőre nincs hatással a szlovák kormány politikájára. Elképesztő, hogy mégsem zárták le az eljárást az ellen a három magyar állampolgár ellen, akiket má jus 20án a szlovák rendőrség Pozsonyban azért tartóztatott le, mert a Szent Mártonszékesegyház előtt anyanyelvükön magyarázták szekszárdi és győri honfitársaiknak a történelmi emlékmű történetét. Történt ez annak ellenére, hogy a leköszönt Eduard Kukan r égi szlovák külügyminiszter egyértelműen kijelentette, megszüntetik az eljárást a három magyar állampolgár ellen. Sorozatos atrocitások érik a magyarokat a Vajdaságban. 13 vajdasági civil szervezet azzal a kéréssel fordult Sólyom Lászlóhoz, a Magyar Közt ársaság elnökéhez, vegye védelme alá a Szerbiában élő magyarokat, kezdeményezze a magyar országgyűlés előtt egy ilyen jogi aktus meghozatalát. A szerbiai hatóságok ugyanis sorozatosan legfeljebb egy ejnyebejnyével intézték el az olyan ügyeket, amikor szer bek magyar polgárokat bántalmaztak. Hatékonyabb védelmet, erkölcsi és anyagi támogatást várnak a külföldön élő magyarok a magyar kormánytól. vissza Bálványoson a rendszerváltozásról Népszava, 2006. július 18. Ma nyitja meg kapuit a 17. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürd ő n; az ötnapos rendezvénysorozat központi témája a rendszerváltozás lesz - közölte Németh Zsolt, a Külügyi és Határon Túli Magy arok Bizottságának elnöke. Németh elmondta, az eseményre tízezer látogatót várnak. A szabadegyetemen számos magyar ellenzéki politikus vesz részt, el ő adást tart Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz frakcióve zet őhelyettese és Martonyi János volt külügyminiszter. De ott lesz Szabó Vilmos, a külügyi bizottság MSZPs alelnöke és Gál Kinga EPképvisel ő is. Felszólalnak majd a határon túli magyarság vezet ő i is, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Duray Miklós, a szlová kiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezet ő alelnöke. A tábor utolsó napján Orbán Viktor Egy másik Magyarország címmel a Fidesz nemzetpolitikai stratégiájáról tart el ő adást. vissza Geopolitikai napló − A Fidesz és a régiók (3. oldal)