Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-13
20 krízisellenes koalíció jelöl ki valakit. A parlament orvosi ügyeletén több képviselő is megfordult, legtöbben szétvert orral. 2004ben egy több héten át tartó utcai tüntetéssorozatot követően Janukovics elvesztette az elnöki címért folytatott versenyt Juscsenkóval szemben. A „narancsos forradalom” élére álló Jusc senkó, bár megpróbált volna kormányt alakítani, a forradalom mögött álló pártok összeférhetetlensége miatt, ez nem tudott megvalósulni. Így az adódó lehetőséget kihasználva Janukovics most megpróbálta összekovácsolni az orosz, a szocialista és a kommunista ellenzék tagjait egy csapattá. Bár az új koalíció a 450 parlamenti ülőhelyből 238at magáénak tudhat, úgy tűnik, így sem lesz könnyű dolguk. Juscsenkó elnök kijelentette: semmilyen miniszterelnök kinevezését nem fogja jóváhagyni addig, amíg nem látja bizt osítottnak a 2004es forradalom által kiharcolt „nyugati értékeket". Az ukrán elnök hozzátette: amennyiben az első ülésnapját követő hatvanadik napig sem áll fel az új kormány, úgy feloszlatja a parlamentet. vissza Tusvány os 17 MNO 2006. július 12. 14:38 A román – magyar kapcsolatok távlatai, különös tekintettel a szomszéd ország közelgő uniós csatlakozására, versenyképesség, regionalizmus, önkormányzatiság. Ezek lesznek az idén tizenhetedik alkalommal megrendezendő, július 18án, kedden kezdődő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szabadegyetemi előadásainak. Akár Máértpótlónak is nevezhető majd az a kerekasztalbeszélgetés, amelyen Markó Béla, Duray Miklós, Kasza József és Kovács Miklós fejtik ki véleményüket arról , hogy miként érvényesül a regionalizmus és az önkormányzatiság az Európai Unióban. Az idén az Így is lehet! Egy másik Magyarország – Egy másik Románia címet viselő rendezvény július 18tól 23ig a korábbinál rövidebb időtartamban, ám hagyományosan gazda g programkínálattal várja a Szent Annató közelében lévő Tusnádfürdőre látogatókat a Pro Minoritate Alapítvány és a többi kolozsvári társszervező. A szabadegyetem első fő előadásán Magyarország és Románia viszonyáról olyan előadók fejtik ki majd vélemény üket, mint Adrian Severin európai parlamenti megfigyelő, volt román külügyminiszter, EcksteinKovács Péter szenátor, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Gál Kinga és Schöpflin György európai parlamenti képviselők. Bizonyára nagy érdeklődést vált majd ki az a fórum is, amelyen azt vitatják majd meg, hogy mit is tett a román és a magyar állam a honi vállalkozói versenyképesség javítása érdekében. És ennek szinte tükörképeként beszélnek majd magyarországi és romániai vállalkozó i érdekképviseleti szervezetek vezetői arról, mit kaptak és mit várnak a vállalkozók a kormánytól? A kétoldalú kapcsolatokon is túlmutat majd az a disputa, amelyen a határon túli magyarság képviselői – Duray Miklós a szlovákiai Magyar Koalició Pártja ügyv ezető alelnöke, Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetsége elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Markó Béla miniszterelnökhelyettes, az RMDSZ elnöke – fejtik ki véleményüket a regionalizmus és az önkormányzatiság un iós helyzetéről. S ugyancsak a kiemelt témák között szerepel a csángók helyzete, illetve jövője. A szabadegyetem zárónapján rendezik meg Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökének fórumát. A gondolatok szabad áramlásán túl egyéb foglalato sságok sorával várják a sátrakban a tusványosi vendégeket a kulcstartókészítéstől a nemezelésen át a cserkészkapuépítéséig. A kulturális kínálatból kiemelkedik majd két költőóriás, Faludy György és Kányádi Sándor közös estje. Beszélgetőtársuk Orbán Jáno s Dénes, az erdélyi irodalom új hullámának kiemelkedő alkotója lesz. A programot filmvetítések, köztük a verespataki környezetszennyezésről készített Új Eldorádó, valamint amatőr színházi előadások is gazdagítják majd. Ezenkívül könyvbemutatók, teaház, val amint számos neves hazai és erdélyi borász kóstolója színesítik majd a kulturális és kulináris kínálatot. Ismét rangos koncertekkel várják napnyugta után a nagyszínpadnál a részvevőket a szervezők. Az idén is ellátogat a tusnádi táborba a fergetes balkáni zenét játszó Zdob şi Zdub moldáviai zenekar, újra ott lesz a most a rendezvény nyitónapján muzsikáló Heaven Street Seven. Az erdélyi házigazdákat képviselik majd a Role és a Transylmania