Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-13
21 zenekarok. S végül, de nem utolsósorban újra dübörög majd Karthagó, v alamint fellép Demjén „Rózsi” is. vissza Szelmenc, a kettévágott magyar falu - Zelei Miklós: A trianoni országcsonkítás szégyenteljes jelképe · Szlovákiában és Ukrajnában a mai napig áll a vasfüggöny Magyar Nemzet 2006. jú lius 13. Szerző: Pósa Zoltán Kisberlinnek is hívják egy televíziós filmfeldolgozás metaforája nyomán Nagyszelmencet és Kisszelmencet, ahol immár tizenhat esztendővel a rendszerváltozás után sem omlott le a vasfüggöny. Zelei Miklós, a neves költő, író negyed száza ddal ezelőtt kezdte el kutatni elődeinek nyomát követvén Kárpátalja történetét és hétköznapjait. A sors szükségképpen vezérelte őt 1994ben ahhoz a színmagyar faluhoz, Szelmenchez, amelyet a trianoni országcsonkítás szimbólumaként az Ukrajnához és Szlováki ához csatolt magyar országrészek, Felvidék és Kárpátalja határára sodort a történelem. Semmivel sem lehetett volna jobban megalázni a magyarságot annál, mint hogy a megerősített szovjet birodalmi határt jelző szögesdrót kerítéssel kettévágták a falut. Kiss zelmenc ma Ukrajnához, Nagyszelmenc pedig Szlovákiához tartozik. Séta a határon. A szlovák – ukrán határ által kettévágott Kis- és Nagyszelmencre is ellátogat a hét végén a magyar Országgyűlés elnöke. Szili Katalin kíséretével a tervek szerint sétát is tesz az átkelő mindkét oldalán. A házelnök szombaton érkezik a kárpátaljai Beregszászra, ahol az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, Gajdos Istvánnal tárgyal. Ezt követően találkozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőivel is. A többek között Munkácsot és Ungvárt is felkereső Szili Katalin a tervek szerint találkozik Majnek Antal püspökkel, s a szervezők azt remélik, szombat este részt vesz az István, a király című rockopera beregszászi bemutatóján. (MN) Zelei Miklós 2000ben A kettézár t falu, az idén, a magyar kultúra napján pedig A 342es határkő – Negyedszázad Kárpátalján című kitűnő, megrázó tényregényével hívta fel a világ figyelmét, s az alkotómunkával egy időben vált a szelmenci ügy misszionáriusává. Nagymértékben neki is köszönhe tő, hogy tavaly, december 23án, hosszú huzavona után gyalogos határátkelőt nyitottak a kettéhasított falu határán. A költő 1975ben határozta el, mindenképpen eljut Kárpátaljára, hogy megtalálja saját családi gyökereit. Először csak olvasott arról, hogy v an Kárpátalján egy színmagyar falu, amelyet a trianoni ukrán – szlovák határ épp a közepén választ ketté. 1994 szeptemberében járt először ott. Amint a szétdarabolt falu szlovákiai felére, Nagyszelmencre értek, és átnéztek az Ukrajnába szakadt Kisszelmencre, úgy érezték, lidérces időutazás szenvedő alanyaivá váltak. Éppen dél volt, odaátról, az ukrán rádióból tipikus szovjet húsleveszene szólt. A szögesdrót másik oldalán nem egyszerűen egy másik ország, hanem egy távoli kontinens képe villant föl. Ekkor döntö tt: úgy halad tovább Kárpátalja felfedezésének nyomvonalán, hogy e kettészakadt, ma is színmagyar falu történetéről könyvet ír. Első lépésben ideoda cikázva a két falu között, mintegy kirakós játék gyanánt rakta össze kisközösségi krónikákból a kettészaka dt nagyközösség történetét is. Vegyünk egy nagyszelmenci magyar család históriáját, amely egyszer csak véget ér a Szlovákiához tartozó Felvidéken, és folytatódik az Ukrajnához csatolt Kárpátalján, hogy aztán esetleg visszakanyarodjon az eredeti kiindulópon thoz. Így lassan összeáll a teljes kép. A szakadás kétféle módon, térben és időben is megtörténik. Időben úgy, hogy ha betérünk Nagyszelmencre, azt látjuk, hogy magán hordozza KeletSzlovákia jellegzetességeit, ami nem éppen kiemelt régió, de a település ö sszképe alapjában véve megfelel egy mai, átlagos keletközépeurópai falu mércéjének. Ám néhány méterrel odább, Kisszelmencen már úgy érzi magát az ember, mintha visszatért volna időalagúton az ötvenes évek egyik kifejezetten hátrányos helyzetű magyarorszá gi községébe. A szögesdrót és az általa jelképezett határ térben is elválasztotta egymástól a két faluban szétszórt, a rokonságtudatot viszont ma is erősen éltető nagycsaládok tagjait, akik hagyományos úton semmiképpen nem juthattak egymásról friss informá ciókhoz. Ha valaki föladott egy levelet egyik faluból a másikba, az a klasszikus szovjet módszer szerint megjárta Kijeven, Moszkván át a fél birodalmat. Átesve a legkülönfélébb levélcenzúrákon, olykor hónapokig késett. A határon átkiabálni viszont tilos, b üntetendő dolog volt. A népi leleményesség jól bevált formái mégis kijátszották a ma már abszurdnak tűnő drákói rendelkezéseket. A klasszikus módszer az éneklés, magyarán nótába foglalva üzenni. Megkönnyítette a falusiak dolgát, hogy jobbára a határ mindké t oldalán más vidékről oda sorozott, tehát magyarul nem tudó orosz, fehérorosz vagy ukrán, illetve cseh vagy szlovák katona állt. A gazda, ha üzenni akart a vasfüggönyön túlra, kiballagott a kertbe, s úgy tett, mint ha az udvar másik végén álló feleségének kiabálna, valójában a szögesdrót kerítés túlfelén, a saját kertjében dolgozó unokatestvérének, komájának, szomszédjának mondta el a legfrissebb híreket születésről, szerelemről, halálról, temetésről.