Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-22
9 mutat be, majd Peyo Róbert Dallas Pashamende című díjazott alkotását vetítik, ez utóbbit ismétlik pénteken, szombaton W einberger Attilakoncertet tartanak. A vetítések helyszíne a helyi önkormányzati színház, a Csíki Játékszín kamaraterme. A rendezvény ideje alatt a színház előcsarnokában filmes kávézót rendeznek be, filmes eszközökkel gazdagon ellátva. Ezt a helyet sz ánják a szervezők a szakmai beszélgetésekre, az alkotókkal való találkozásra. Ez a fesztivál valódi élettere - mondta Farkas. Erdős Zsigmond operatőr, a fesztivál művészeti vezetője kiemelte, hogy teljes mértékben különböző a román és a magyar dokument umfilmkultúra, az alkotók másmás formanyelvet használnak. Ezt a különbözőséget láthatják majd a 42 versenyfilmen a szakma képviselői, az alkotók és a közönség. A zsűri elnöke Sára Sándor filmrendező, tagjai között pedig neves román és magyar filmesek tal álhatók. vissza Szerbek és montenegróiak: egy fedél alatt vagy egymástól külön? - ELEMZÉS Petky József, az MTI tudósítója írja: Belgrád, 2006. május 21., vasárnap (MTI) - "Testvérnép" és "ikernép" - ezt a két jelzőt lehet hallani legtöbbször Balkánszakértők szájából, amikor a szerbekről és a montenegróiakról beszélnek. Amennyiben jogos a jelző, miért kell különválnia e két nemzetnek? Természetes vágy ez, vagy a nagypolitika gerjesztette törekvés? Vojislav Kostuni ca szerb miniszterelnök szerint a két testvérnépnek együtt kell élnie, a podgoricai szakadárok vezetője, Milo Djukanovic montenegrói kormányfő pedig azt mondja erre: neki is van fivére, de ettől még nem él vele egy fedél alatt. Mindkét okfejtés méltányolha tó, és tartalmaz jó adag igazságot, de mégis eltérő felfogásokról van szó. A vasárnapi népszavazáson pedig Montenegró polgárai voltaképpen arról döntenek, hogy Kostunicának vagy Djukanovicnak adnake igazat. A két politikus okfejtésében egyetlen dolog ban van egyetértés, jelesül, hogy a szerb és a montenegrói testvérnép. Való igaz, hogy a néhai "Nagy Jugoszláviában" nem volt két olyan nép, amely ennyire összetartozott volna vallási és nyelvi vonatkozásban, közös történelmük és hagyományuk tekintetében. Ugyanakkor megannyi olyan dolog van, amely megkülönbözteti őket, és ezek a különbözőségek az elmúlt években felerősödtek. Gyakorlatilag azóta, hogy Milo Djukanovic szembefordult szerbiai mentorával, Slobodan Miloseviccsel, akit "a legjobbnak tartott, amit Szerbia kaphatott". 1997ben Djukanovic megnyerte a montenegrói elnökválasztást Milosevic leghívebb szövetségesével és pártfogoltjával, Momir Bulatoviccsal szemben. A fél évvel később tartott parlamenti választáson pedig a kettészakadt kormánypárt Dju kanovic vezetette szárnya szerzett többséget a parlamentben. A teljes hatalomátvétel után Djukanovic hithű kommunistából pallérozott demokratává változott, egyre gyakrabban bírálta Milosevicet, igyekezett függetlenedni Belgrádtól. Podgorica már 1999. augus ztusában előterjesztett olyan konföderáció javaslatot, amely Jugoszláviának még a nevét sem őrizte volna meg (már ebben a javaslatban szerepelt a lehetőségek között a mostani név, Szerbia és Montenegró államközössége). A népszavazási kampány hévében az ellenlábasok gyakorta szembesítették a podgoricai szakadárvezért korábbi Milosevicimádatával, de a politikus határozottan cáfolja, hogy érzelmi szálak fűzték volna Szerbia néhai teljhatalmú urához. Djukanovic azt szokta erre mondani, hogy kizárólag polit ikai kapcsolat volt közöttük, de az idők folyamán be kellett látnia, hogy "Montenegró csak akkor jó Szerbiának, ha engedelmeskedik neki". Djukanovic azt állítja, hogy ebből a meglátásból állt a montenegrói szakadárok élére állt. Amikor ez történt, soka n már rég elfeledték Montenegróban, hogy a szerb Karadjordjevic dinasztia 1918. november 26án puccsal fosztotta meg hatalmától I.Miklós Petrovic montenegrói királyt. Még aznap a vitatott összetételű Nagy Montenegrói Szerb Nemzetgyűlés kikiáltotta a két or szág unióját, egyesítették az országot Karadjordjevicék zászlaja alatt (egy nappal korábban hasonló körülmények között csatlakoztatták a Vajdaságot Szerbiához). A montenegrói hazafiak ezt annektálásnak tekintették, felkelést robbantottak ki: hat évig tarto tt a lázadás, amelyet vérbe fojtott a szerb hadsereg. Djukanovic politikai karrierje elején - amikor még Milosevic "legjobb tanítványa volt" - nem vett tudomást a függetlenségért hozott véráldozatról, pedig több ezer montenegrói vesztette életét. Nem is ő találta ki a köztársaság modernkori történetének szeparatizmusát. A podgoricai liberálisok voltak azok, akik már a Milosevickorszak hajnalán is a különválást szorgalmazták, amikor Djukanovic erre még gondolni sem mert, és határozottan fel is lépett a szakadár liberálisokkal szemben. Mára azonban a montenegrói liberálisok a "politikai halottak" kategóriáját gyarapítják, javarészt Djukanovic jóvoltából. 1992ben, amikor Djukanovic már hatalmon volt és javában dúlt a háború, nem egészen szabályosan é s demokratikus körülmények között népszavazást tartottak Montenegróban. A szlovénokkal, a horvátokkal, a bosnyákokkal és a macedónokkal ellentétben a montenegróiak 95,94 százaléka úgy foglalt állást, hogy Szerbiával
