Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-28
12 hogy a nemzeti parlame ntek jogalkotási munkájába vonják be a kulturális párbeszéd kérdését, főként az oktatás és a kultúra tekintetében. A kultúrák közötti párbeszéd európai éve, amelynek előzetes költségvetése 10 millió euró, az interkulturális párbeszédet kívánja elősegít eni annak érdekében, hogy az európai polgárok, illetve minden, az EU területén élő személy sokrétűbb környezetben bontakozhasson ki, ugyanakkor érzékenyebbé váljon a kulturális sokszínűségre és a közös európai értékekre. Az európai év a kultúra, az oktatás , az ifjúság, a sport és az uniós polgárság területén született kezdeményezések köré épül. vissza Saját önkormányzatokat követelnek a koszovói kisebbségek Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2006. áp rilis 27., csütörtök (MTI) - Önálló közigazgatási egységek létrehozását követelték csütörtökön a koszovói kormánytól a tartományban élő nemzetiségek politikai képviselői azokon a területeken, ahol a kisebbségek élnek többségben. A belgrádi média szerint a szerb, a bosnyák , a török, a gorani és az askali kisebbség vezetőit fogadta Pristinában Ljutfi Haziri koszovói miniszterelnökhelyettes, államigazgatási miniszter, hogy a Koszovó jogállásának megállapítását célzó bécsi tárgyalások soron következő, május 4én és 5én tarta ndó fordulója előtt megismerkedjen az önkormányzati reformmal kapcsolatos álláspontjukkal. Haziri szerint a kisebbségi vezetők olyan önálló önkormányzattal rendelkező közigazgatási egységek létrehozását követelték, amelyek területén többségben élnek az adott etnikum képviselői. A bosnyákok és a goranik például a vitomiricai, recani, illetve a dragasi járásban akarnának létrehozni különálló helyhatóságokat, az askálik pedig a djakovicai járásban fekvő Rogovo faluban. A koszovói szerbek mérsékelt szár nyának vezetője, Oliver Ivanovic közölte, hogy nem az új helyhatóságok száma, hanem területük nagysága a fontos. "Nem kalkulálunk számokkal, nem beszélünk arról, hogy hány helyhatóságra lenne szükség, de abban egyetértünk, hogy nagy lélekszámúaknak kell le nniük, egységes területtel, és a szerbek lélekszámaránya ezeken a területeken nem lehet alacsonyabb hetven százaléknál" - mondta Ivanovic. A bécsi státustárgyalásokon már háromszor találkoztak egymással a belgrádi és pristinai politikusok, illetve szak értők. A megbeszéléseken egyelőre csak a hatalmi szervek decentralizációjáról és az önkormányzati reformról volt szó, de ezt a témakört sem sikerült lezárni. A pristinai fél eddig elzárkózott attól, hogy etnikai vonalak mentén alakuljon át a tartomány önko rmányzati rendszere. vissza Dobolyi Alexandra sajnálja, hogy Romániában hivatalos álláspontként kezelik az EPképviselők Rehnhez írt leveleit Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2006. április 27., csüt örtök (MTI) - Sajnálkozással vette tudomásul Dobolyi Alexandra (MSZP) európai parlamenti képviselő, hogy egyes román újságok a magyar EPképviselők magánvéleményét és leveleit hivatalos magyar álláspontként kezelik. Erről a képviselő asszony csütörtökö n azt követően beszélt az MTInek, hogy román lapok azt írták: Schöpflin György (FideszMPSZ) és mások által Olli Rehnhez, az Európai Bizottság bővítési felelőséhez írt levelek tanúsága szerint a magyar EPképviselők Brüsszelből kívánják "elgáncsolni" Romá nia 2007es csatlakozását. Kijelentette: ez az értelmezés nem tükrözi az Európai Parlament szocialista képviselői többségének szándékát. Dobolyi emlékeztetett arra, hogy a románbolgár csatlakozással az Európai Parlament részéről hivatalosan foglalkoz óként szerdán a plenáris ülésen elhangzott beszédében is hangsúlyozta: ha a két ország teljesíti a csatlakozási szerződésben vállaltakat, akkor akadály nélkül 2007. január 1jén az EU tagjaivá válnak. Az Európai Szocialisták Pártja teljes támogatásáró l biztosította a két ország vezetését, ami megegyezik a magyar kormány álláspontjával is, hiszen Magyarország az elsők között ratifikálta az egy éve aláírt csatlakozási szerződéseket. A képviselő asszony megismételte: a napokban tért vissza kétnapos h ivatalos látogatásról Bukarestből, ahol az utóbbi két évben mint a csatlakozási téma felelőse, valamint a magyarromán kormányülés delegációjának tagjaként is számos alkalommal járt. Ezúttal a román miniszterelnökkel, illetve az Európai Bizottság által kri tizált tárcák vezetőivel folytattak tárgyalásokat, és minden kérdésben (korrupció elleni küzdelem, külső határvédelem, Verespatak) megnyugtató előrelépéseket tapasztaltak.