Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-07
5 ez a párt ellenezte utólag a törvényhozó testületben a közös Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló románmagyar kétoldalú egyezmény ratifikálását is. vissza A magyarországi HÍD Nemzetközi Civil Egyeztető Fórum volt a kisebbségüg yi EPmunkacsoport vendége Brüsszel, 2006. április 6., csütörtök (MTI) - Rendkívüli ülést tartott Strasbourgban, az Európai Parlamentben a hagyományos nemzetiségi kisebbségek, alkotmányos régiók és kisebbségi nyelvek frakcióközi munkacsoportja - közölt e az MTI brüsszeli irodájával csütörtökön Gál Kinga (FideszMPSZ) magyar képviselő, a csoport alelnöke. Az ülés vendége a magyarországi HÍD Nemzetközi Civil Egyeztető Fórum volt. Az ernyőszervezet a magyarországi német, roma, horvát, szerb, görög, szlo vén, lengyel és örmény nemzetiségeket képviseli és több civil szervezetből áll. Az ülésen ünnepélyes nyilatkozatot adtak át az Európai Parlament képviselőinek, amelyben megfogalmazzák javaslataikat az uniós kisebbségvédelem ügyének előmozdítására. A ny ilatkozatot a munkacsoport nevében Gál Kinga vette át, és az ülés levezető elnökeként hangsúlyozta: a civil szerveződések kiemelt szerepet játszhatnak az Európai Unió és állampolgárai között létező bizalmi válság kezelésében. Fontos az uniós döntéshozatalb an való aktív részvételük, hiszen a kisebbségi kérdés ma már nem egyszerűen a tagállamok belügye, hanem európai probléma - áll a közleményben. vissza Vasárnap kiderül 7.4. 2006., 00:54 Simon Judit Ami biztos: április 9én győznek a magyarok. Mármint a magyarországi választások első fordulójában. Az is biztos, hogy a másodikban is, a magyarok nyernek, a többi viszont csak a szavazatok számlálása után derül ki. Mind az MSZP, mind a Fidesz volt már kormányon, azonban másmás helyzetekben kormányzott egyik is, másik is. Amely párt most veszi át az ország vezetését, az egy európai uniós tagállamot kormányoz majd, ami hatalmas lehetőségeket, de megkötéseket is j elent. Sem túlságosan jobbra, sem túlságosan balra nem lehet kilengetni a szekérrudat a belpolitikában. A külpolitikának pedig - erről egyébként nem esett szó a Gyurcsány és Orbán közötti tévévitában - eléggé kötött szabályok között kell működnie, ráadás ul Románia is hamarosan tagja lesz a közösségnek, ezért a szomszédságpolitika is némileg változik majd. Persze, a módszerek különböznek. Hogyan kormányoznak a szocialisták, és hogyan a Fidesz, a helyzettől függetlenül kikövetkeztethető. Mind abból, ahogya n tették ezt, mind pedig a kampányretorikából. A miniszterelnökjelöltek vitájában Orbán beígérte a számonkérést, a szocialisták viszont alig néztek utána, mi történt ellenfelük kormányzása idején. Az is kikövetkeztethető, hogy Orbánék sokkal centralizál tabban képzelik el a hatalmat, mint Gyurcsányék, a polgáriak jobban ellenőrzésük alá vonnák a társadalmat, a gazdaságot, a médiát, mint a szocialisták, azonban - legalábbis retorikájuk szerint - jobban figyelnének a hátrányos helyzetűekre. Ami a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikát illeti, mindkét párttal kapcsolatban vannak jó és rossz tapasztalatok. A polgári kormány felvállalta a barátait, néha mellékvizeken is juttatott számukra támogatást. Továbbá úgy vélte, hogy akár a kormányokkal való k onfrontáció árán is fel kell váll alni a radikálisabb jogköveteléseket. Ugyanakkor kormányon mérsékelteknek bizonyultak, amikor a kettős állampolgárságról volt szó. A szocialisták szabályozták - néha túlszabályozták - a támogatási rendszert, és úgy vélték, hogy az adott kormányokkal kial akított jó viszony segítheti a határon túli magyarság céljainak megvalósítását. Sem kormányon, sem ellenzékben nem támogatták a radikális elképzeléseket. A Fidesz az MPSZt, az MSZP az RMDSZt tekintette elsődleges partnernek. v issza Mi fán terem a lári?