Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-16
54 művéből semmi más nem maradt meg, csak a düledező vagy a helyreállítandó épületek, és nem ünnepeljük a kiegyezést sem. 1848. március tizenötödike szemszögéből n em lehet megkerülni az 1956os forradalmat sem. Nemzeti történelmünkben ugyanis csak e két, világtörténelmet alakító esemény hozható összefüggésbe. Nem csupán azért, mert mindkettőt az emberi és a nemzeti szabadság eszméje uralta, hanem azért is, mert mind kettő a nemzet újjászületéséről, a nemzeti egységről, az újkori nemzet jövőjéről, a szabadságról és a szolidaritásról szólt. Ezekhez az eszmékhez nemzetünk Trianon óta óvatosan viszonyul, azaz: félve. Sok félelem uralkodik bennünk. Ezért a magyarság elve sztette természetes vonzódását a demokrácia iránt és gátlásossá vált. Leginkább önmagával szemben alakultak ki a gátlásai, ami szinte öngyűlöletté fajult. Egyébként – egy összeesküvési elmélet elfogadása nélkül – érthetetlen, hogy a kommunista időszakban m iért éppen a magyarság körében irtották a nemzet egysége mentén létező gondolkodást. És a rendszerváltozás után a kommunista utódpártok a liberális csatlósaikkal együtt miért keltettek és keltenek félelmet a nemzet határon átívelő újraegyesítésére irányuló törekvések miatt, azokat is szűkölésre kényszerítve, akikben megmaradt az egészséges, mások irányában a Szent Istváni türelmű nemzeti szellem. Esetenként úgy látszik, mintha százötven évet visszapörgött volna történelmünk. Mintha a nemzet – kissé eszmén yiesített – megújhodásáért, azaz reformjáért küzdő negyvennyolcasok állnának szemben ma is a kapitalista fejlődést szem előtt tartó kiegyezés pártikkal. Ez így néz ki a maradék Magyarországon, Erdélyben, a Délvidéken, de ez a helyzet a Felvidéken is, noha sikeresen titkoljuk. A tudatos nemzetvédelmi politika, a társadalmi események és a természet azonban teremt időnként olyan helyzeteket, amelyekben – nem a forradalmi körülmények miatt – elemi erővel tör fel a nemzeti összetartozás érzése, átlépve a belén k rögzített politikai korlátokat. A közelmúltban éppen 1988ban és 1989ben lehettünk ennek tanúi, egyrészt a romániai falurombolás ellen kialakult és nemzetközivé vált tiltakozás miatt. Ennek az összefogásnak a széljegyzeteként engedtessék ideróni, hogy ezzel egy időben nem vettük észre, hogy a magyar perem más területein is ugyanez folyik, csendesen. A polgári és a nemzeti együttérzés megnyilatkozásának szakadt gátja ugyancsak 1989ben a romániai diktatúra megdöntésének idején, amikor szinte kilométerek ben kígyózott a kolbász a Székelyföldre és pattogtak a gyógyszertabletták szerte Románia magyarlakta területeire. De ugyanez történt 2005ben a székelyföldi árvíz alkalmával. A délszláv háború idején a maradék Magyarország mindenkit befogadott, és minden d élvidékről menekült magyar otthonra talált. De a csehszlovákmagyar lakosságcsere 19471948ban szintén részben a magyar szolidaritás megnyilvánulása volt. Ezek azonban a vészhelyzetek voltak. A tudatos nemzetpolitika, ami az 1848as hagyományokat követi , másról szól. Szól a státustörvényről, ami 1920 óta először foglalta jogi keretbe a nemzeti összetartozást, még ha hiányosan is. De szól arról is, hogy a nemzet egységéért áldozatokat kell hozni, ami a szolidaritás törvényesítése nélkül elképzelhetetlen, e nélkül nem lehet elszámolni a parlamentnek. De erről szól a Magyar Igazolványok rendszere, ami – minden tökéletlensége ellenére – először jelenítette meg a nemzeti összetartozás törvénybe foglalt jelképét. És – reméljük – erről szólnak majd mindazok a ke zdeményezések, törvények és talán egy megszülhető nemzeti alkotmány, ami helyre állítja a nemzet egységét oly módon, hogy az összhangban legyen a nemzetközi joggal is. Lehet, hogy megszállottja vagyok a nemzet ügyének, de 1848. március 15. alkalmával ali gha lehet másról beszélni, hiszen az akkor meghirdetett célok nem csak gazdasági felemelkedésünket, önrendelkezésünket, hanem a nemzet egységét is szolgálták. A honvédek a szabadságharc során ezt az eszmét vésték vérükkel a Kárpátmedence köveibe és a hősi halottak sírjai ma is ezt üzenik nekünk, méltó és méltatlan utódoknak. Ma egy gondolat bánt engemet: tudoke tiszta lelkiismerettel szemben állni Széchenyivel, Görgeyvel, Kossuthtal, az aradi tizenhárommal és az Isaszegnél, Braniszkónál, vagy Pered hat árában hősi halált halt honvédekkel, vagy a Fehéregyházánál eltűnt Petőfi Sándorral. Ez az elszámolás lesz majd a nagy nemzeti igazmondást vizsgáló kísérlet.
