Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-08
19 Ez zel szemben a román történészek más része és általában minden más szakértő nagyjából arra az eredményre jutott, hogy a moldvai csángók magyar eredetűek. Egyesek szerint elődeik sosem jártak a Kárpátmedencében, hanem a honfoglalás előtti etelközi magyarság maradványa, de abban mindannyian egyetértenek, hogy Erdély különböző részeiből a középkortól kezdődően elsősorban szociális okokból (éhínség, adóterhek) vagy politikai indíttatásból (besorozás, ellenség pusztítása) a Kárpátoktól keletre települt magyarok. Családneveik és a vidéknek kölcsönzött helyneveik Besszarábiáig őrzik emléküket olyan területeken is, ahol ma már nem élnek magyarok. A magyarul beszélő csángók nyelve olyan archaikus formáját örökítette át a magyar nyelvnek, amely mentes még a XVIII. szá zad végi és XIX. század eleji nyelvújítástól. Melyik püspök mer beszélni magyarul? A legarchaikusabbnak vélt északi csángó nyelvjárást ma már csak negyven év fölöttiek beszélik Neamţ megye hét falujában, így Szabófalván (Săbăoani) és környékén. A déli csángó és a legelterjedtebb nyelvjárás, a székelyes csángó, főként Bákó megyében él, de felfelbukkan Vrancea, Vaslui, sőt Iaşi megyében is. Kevesen tudják például, hogy a Pruton túli Moldovai Köztársaság római katolikus püspöke, a chişinăui Anton Coşa (Kó sa Antal) egy Iaşi megyei csángó falu szülöttje, és nemrég nyilvánosan és többször is megszólalt anyanyelvén – azaz magyarul. Nem így tesz azonban Petru Gergheli (Gergely Péter) jászvásári (iaşi) római katolikus püspök és Ioan Robu (Rab János) bukaresti római katolikus érsek. Mindketten moldvai születésűek, a jelek szerint értenek magyarul, mégis a moldvai csángók magyar misézésének legelszántabb ellenzői. Ismeretes, hogy miután a XVII. – XVIII. századtól kezdődően a moldvai csángók elvesztették magyar papj aikat, megtartották kötődésüket a magyar nyelvű katolikus világhoz a körükben élő rengeteg Szent István- és más hasonló legendán kívül a kitartó pünkösdi csíksomlyói búcsús felvonulásuk révén is. Több éve tart az a küzdelem, amelynek során több ezer moldva i katolikus hívő a különböző civil szervezetek, de az RMDSZ és a magyar kormány támogatásával is, kérte a magyar nyelvű egyházi szertartási nyelv használatának az engedélyezését Bákó megye néhány településén. Ígéreteken kívül ez a törekvés egyelőre mást ne m ért el. A Nyisztor Tinka vezette pusztinai Szent István Egyesület a legelkötelezettebb talán ezen a téren. Amikor tavaly júliusban a Pusztinán elhunyt László Katalin temetése előtt a család óhajából magyar nyelvű virrasztást is tartottak, ez annyira fe lháborította a helyi káplánt, hogy a temetési prédikációt a halott meggyalázására használta fel. Az egyesület feljelentésére először fordult elő, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elítélte a jászvásári római katolikus megyés püspökséget, amiér t saját területén engedi például a lengyel, de tiltja a magyar nyelvű misézést, noha arra kifejezett igény létezik. Válaszában a püspök az egyházi autonómia nevében elutasította, hogy állami intézmény beleszóljon az ügyeibe. Ennek ellenére nem elképzelhete tlen, hogy az erősödő nyomásra a közeljövőben sor kerüljön a jégtörésre, az évszázadok óta ismét első hivatalos magyar nyelvű misézésre Moldvában. A megfélemlítéstől az állami iskolákig Ennél eredményesebbnek nevezhető az anyanyelvoktatás helyzete Csán góföldön. Nyelvhasználat terén a tanügyi vonal volt a járhatóbb út a kommunista rendszer idején. A Magyar Népi Szövetség 1950ben több tucat Bákó megyei faluban létesített magyar nyelvű elemi iskolát, illetve osztályt. Ezek azonban kérészéletűeknek bizonyu ltak, már 1956ban az összes tannyelvét románra változtatták. Szinte negyvenöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a moldvai csángómagyarok ismét magyarul kezdhessenek el tanulni. Először csak magánházaknál Pusztinán (Pustiana) és Klézsén (Cleja), mára már tizenhárom faluban, közöttük tizenkettőben hivatalosan az állami iskola elemi és általános iskolai osztályaiban is. De nagy utat kellett megtenni idáig. 1956 és 1989 között magyar nyelvű oktatásról gyakorlatilag nem lehetett szó. Az 1990es években is cs ak elszigetelten próbálkoztak tanítók, tanárok, civil szervezetek egyegy faluban gyerekeket magyar betűvetésre tanítani. De ezek a kísérletek az anyagi feltételek hiánya, no meg az iskolai és közigazgatási hatóságok és a helyi katolikus papság ellenkezése , olykor megtorló intézkedései, bosszúállása, megfélemlítése miatt kudarcba fulladtak. Az alapszintű anyanyelvi oktatás, akárcsak a magyar misézés kérése sok esetben visszaütött a földügyek rendezésekor, a gyóntatószékben, az iskolaigazgató előtt vagy az o sztályfőnöki órán.
