Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-03
12 polgármester azokra a vádakra, melyek szerint nem számolt el maradéktalanul a tavalyi árhullám során megrongálódott lakóházak é s intézmények újjáépítésére kapott segélyekkel. A székely város elöljáróját Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöke, a szövetség árvízi segélybizottságának vezetője és Dézsi Zoltán, a Hargita megyei katasztrófaelhárító bizottsá g elnöke felszólította: nyújtson áttekinthető helyzetjelentést és elszámolást az udvarhelyszéki károsultak megsegítésére érkezett és általa fogadott támogatásokról. Takácsék többek között azt kifogásolják, hogy az udvarhelyi sportcsarnok rendbetételére a r omán kormány által kiutalt 9,3 milliárd lejes támogatáson túl a Szász által gyűjtött, és az árvízkárosultak megsegítésére szánt forintmilliók egy részét a létesítmény felújítására használták fel. A polgármester tegnap leszögezte, az általa vezetett Székely udvarhelyért Alapítvány az anyaországból érkezett mintegy százmillió forintos támogatás felhasználásáról folyamatosan tájékoztatja az adományozókat, emellett a szerződésekben rögzített határidőkig minden magánszemély és intézmény végleges, számlákkal ellát ott elszámolást kap. vissza Kutyaszorítóból örvénybe - Megalakulása óta legnagyobb válságát éli át a Magyar Koalíció Pártja MNO 2006. február 3. Vincze László Szinte nincs nap, hogy az osztrák sajtó valamilyen formában ne adna hírt az immár évtizedek óta húzódó karintiai „táblavitáról”. A karintiai szlovének ugyanis – akiknek lélekszáma a 2001es népszámlálás adatai szerint alig 14 ezer fő, Karintia lakosságának 2,5 százaléka – hosszú évek óta próbálják rábírni a tartomány vezetését, hogy az eddigi hetvenen túl mintegy négyszáz további településen is helyezzenek ki szlovén nyelvű helységnévtáblát. Eközben Jörg Haider tartományfőnök és munkatársai úgy vélik: a szlovének rendkívül alacsony száma nem indokolja újabb táblák kih elyezését. A vita évek óta eredménytelenül húzódott, anélkül, hogy bármelyik fél is engedett volna álláspontjából, amikor egyszer csak kavics pottyant az állóvízbe. Rudolf Vouk, egy kisebbségpolitikával foglalkozó szlovén jogász ravasz ötletet eszelt ki. B eült az autójába, és figyelmen kívül hagyva a lakott területekre vonatkozó sebességkorlátozást (50 kilométer óránként), 65 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott be St . Kanzian am Klopeiner See községbe. Amikor a rendőr megállította, a gyorshajtást azzal magyarázta, hogy nem tudta, hogy lakott területen jár, hiszen szlovén helységnévtáblát nem látott… Az ügy a legfelső bírósághoz került, amely döntött a szlovén nyelvű t ábla felállításáról. A táblavita pedig felélénkült. Ennek eredménye az lett, hogy az eddigi huszonötről tíz százalékra vitték le azt a küszöböt, amit egy településen a kisebbség létszámának el kell érnie ahhoz, hogy anyanyelvén is kihelyezhessen helységnév táblát. Ezzel egyidejűleg mintegy százötven, szlovének által is lakott település esetében tettek javaslatot szlovén nyelvű tábla felállítására. Szlovákiában tavaly volt hatvan éve annak, hogy a szlovák nemzet nagyjai után több magyarlakta településnek is s zlovák nevet adtak. Ekkor lett például Párkányból Stúrovo, Gútából pedig Kolárovo. Párkánynak ma tizenkétezer lakosa van, mintegy hetven százalékuk magyar; Gútán pedig tizenegyezren élnek, s nyolcvan százalék fölött van a magyarok aránya. Ezeken a települé seken – hogy a szlovák nemzet kellőképpen kifejezze tiszteletét Ludovít Stúrnak és Ján Kolárnak – akkor sem szabad kitenni magyar nyelvű helységnévtáblát, ha a magyar ajkú lakosság számaránya egyébként eléri a törvényben megkövetelt húszszázalékos küszöböt . Ami nem is baj, hiszen – és ebben különböznek a felvidéki magyarok a karintiai szlovénektől – a párkányi és gútai magyar helységnévtábla ügye a szlovákiai magyar közéletben senkit nem is érdekel. Ez a makacs érdektelenség azonban nem csak táblaügyben érh ető tetten. Egy 2002ben készült tanulmány (Menyhárt József: Nyelvünk és törvénye) szerint 2000ben a dunaszerdahelyi járási hivatalba beérkezett mintegy 44 ezer írásos beadvány közül csupán hat (!) volt magyar nyelvű, jóllehet a járás 95 ezer lakosának 87 százaléka magyar nemzetiségű. A dunaszerdahelyi városházára beérkezett közel 3900 beadvány közül pedig mindössze 33 íródott magyar nyelven, annak ellenére, hogy a város 23 ezer lakosának 83 százaléka magyar. A jelenség okait többféleképpen is magyarázzák, orvoslására azonban – hiszen a hatályos nyelvtörvény lehetővé teszi a magyar nyelvű ügyintézést – mind ez ideig nem mutatkozott akarat. Ahogy nem mutatkozott akarat a kétségbeejtő iskolaválasztási tendenciák megfékezésére sem. A magyar nemzetiségű gyereke k húszhuszonöt százalékát szlovák iskolába íratják. A csitári hegyek alatt – Zoboralja falvaiban – ez a szám harmincötnegyven százalék. A keleti végeken, a Bodrogközben ugyancsak. A szlovák nyelvű iskola pedig, mint köztudott, az asszimiláció melegágya. A problémákat hosszasan lehetne sorolni. De mindig ugyanoda lyukadunk ki: miért nem fordít a megoldásukra nagyobb figyelmet az immár nyolcadik éve kormányon lévő Magyar Koalíció Pártja? Szlovákiában a kérdést egyre többen teszik fel. Egyre többen vannak, a kik nem értik (és a decemberi helyhatósági választásoknál a