Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-01
23 „Új tartalmat kap tehát a nemzet fogalma, és ez a határon túli magyarokat az alkotmány eszközével is a nemzet részeivé nyilvánítja" - mondta a kormányszóvivő. Batiz közölte, a kabinet felhatalmazta Avarkeszi Dezső kormánymegbízottat és Petrétei József igazságügyminisztert a hivatalos egyezteté sek lebonyolítására. Informális egyeztetések eddig is zajlottak a magyarországi pártokkal éppúgy, mint a határon túliak képviselőivel. Kiemelte, hogy a kormány szándékairól és a közjogi státusz tartalmáról a miniszterelnök előzetesen egyeztetett a köztár sasági elnökkel is; a javaslat mind szándékaiban, mind tartalmában bírja az államfő támogatását. A kormányszóvivő hozzáfűzte: Gyurcsány Ferenc kormányfő januárban hirdette meg a Nemzeti Felelősség Programját, amelynek újabb pontja teljesülhet, ha a párto k közötti megfelelő konszenzus kialakul és az Országgyűlés megszavazza az alkotmány módosítását. Újságírói kérdésre közölte: a Máért összehívásában nem történt előrelépés az elmúlt időszakban. Arra a kérdésre válaszolva, milyen tekintetben volt fenntar tása az SZDSZnek a szerdai kormányülésen az előterjesztés kapcsán, Batiz András csak annyit felelt a kérdezőnek: kérdezze meg a legilletékesebbeket, a szabad demokrata minisztereket. vissza Románia elutasítja a ciánszenn yezés magyar vizsgálatát Erdély.ma [ 20051201 - 08:45:05 ] A múlt pénteki ciánszennyezés kapcsán Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszter nem tartja szükségesnek, hogy magyarromán szakértők a helyszínen vizsgálódjanak - derül ki a miniszter szerdai válaszleveléből, amelyről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményben tájékoztatta az MTIt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hétfőn fordult levélben Sulfina Barbuhoz annak érdekében, hogy adjon tájékoztatást a Borsabánya melletti l egutóbbi ciánszennyezésről. A tárca felvetette annak a lehetőségét is, hogy a két ország szakértőiből álló környezetvédelmi ad hoc bizottság helyszíni bejáráson ellenőrizze a bányák biztonságát. A román miniszter válaszlevelében úgy fogalmazott: „a szenn yezés után végzett további laboratóriumi vizsgálatok azt igazolták, hogy a balesetnek semmilyen káros következménye nem volt a magyar határ menti vizekre". A levélben a miniszter kiemeli, hogy a román hatóságok azonnal közbeléptek a probléma megoldásának érdekében. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében felhívja a figyelmet, hogy a ciánszennyezésről szombaton a román vízügyi hatóságok azt követően szereztek tudomást, hogy Bisztra település polgármestere lakossági bejelentés alapján azt j elezte számukra. A román hatóság mindezekhez képest csak vasárnap délelőtt, egy napos késéssel tájékoztatta Magyarországot az esetről. vissza Tony Blair, a nottinghami seriff Magyar Hírlap, 2005. december 1. A vis egrádi négyek levélben tiltakoztak a britek terve ellen. Az Európai Bizottság elnöke arra figyelmeztette Tony Blairt, hogy ne játsszon ellen Robin Hoodot, aki a szegényektől veszi el a pénzt, és a gazdagoknak adja. Blair ma este Budapesten vacsorázik Gyurc sány Ferenccel. A visegrádi négyek levélben tiltakoztak a britek terve ellen, mely tíz százalékkal csökkentené a legszegényebb tagállamok felzárkózását segítő támogatásokat. A tegnap nyilvánosságra került levélben Csehország, Lengyelország, Magyarország é s Szlovákia kormányfői aggodalmuknak adnak hangot a 2007 – 2013as költségvetés elfogadását illetően, tiltakoznak a megszorítások ellen, és azzal érvelnek, hogy a késlekedés miatt csökkennének a fezárkózás esélyei, a megegyezés hiánya pedig aláásná az egymás iránti bizalmat. Ne várjunk az osztrákokra. Baráth Etele Európaügyi miniszter tegnap lapunknak tűrhetetlennek nevezte, hogy sajtóhírből kellett értesülniük az EU elnöki feladatait ellátó britek terveiről. Kérdésünkre, egyetérte Gyurcsány Ferenccel abban , hogy jobb lenne már az unió elnöki feladatait januártól ellátó