Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-01
22 százalékos hiány. Emellett a többi kritérium is teljesül ni fog a kormány céljai szándékai és a programban leírtak szerint, így bevezethetővé válik az euró. Mivel december elseje volt a határidő, a kormány csütörtökön küldi el az Európai Bizottságnak a most elfogadott programot, amely utána nyilvános lesz Magy arországon is. vissza Az ORTT Panaszbizottsága szerint törvényt sértett az MTV - Elmarasztaló állásfoglalás az előre felvett Gyurcsányinterjú miatt MNO 2005. november 30. 17:50 Médiatörvényt sértett A szólás szabads ága október 23i, illetve az Este november 3i adása – állapította meg állásfoglalásában az ORTT Panaszbizottsága. Az előbbi műsor az este sugárzott, de délután felvett Gyurcsányinterjú volt, a másik a kémüggyel foglalkozott. A Magyar Televízió még jogorv oslattal élhet mindkét állásfoglalás ellen. Elkészült az ORTT Panaszbizottságának állásfoglalása a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának október 23i, illetve az Este című műsor november 3i adásával kapcsolatban – értesült a fideszfrakcio.h u. Ismeretes: A szólás szabadsága október 23i adásában Krizsó Szilvia műsorvezető az este sugárzott, de délután felvett Gyurcsány Ferenccel készített interjú során egy olyan eseményről (is) beszélgetett a miniszterelnökkel, ami még sem történt a felvéte l idején. „Az ORTT Panaszbizottságának eljáró tanácsa többségi állásfoglalásában megállapította, a Magyar Televízió Rt. 2003. október 23án sugárzott A szólás szabadsága című műsorszámában megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. t örvény 4. § (1) bekezdésében meghatározott tényszerűség, időszerűség és kiegyensúlyozottság követelményét azzal, hogy egy olyan eseményt tüntetett fel megtörténtnek, amely a felvétel időpontjában ténylegesen még nem történt meg, valamint azzal, hogy az ünn eppel kapcsolatban egyoldalúan, csak a kormány, illetve a szocialista párt álláspontja került megjelenítésre" – idézi a honlap. A köztévé Este című műsorának 2005. november 3án sugárzott adása (amely a kémüggyel foglalkozott) pedig megsértette a médiatö rvényben meghatározott tárgyilagos és tényszerű tájékoztatás követelményét – írja a fideszfrakcio.hu. A panaszbizottsági állásfoglalás szerint „a műsorszolgáltató az éles hírversenynek való megfelelés miatt feláldozta a tényfeltárással együtt járó szakmais ágot". Az állásfoglalások ellen 48 órán belül jogorvoslati kérelemmel élhet a műsorszolgáltató. A jogorvoslati kérelem pedig halasztó hatályú. vissza Az alkotmányba kerül, hogy a nemzet részei vagyunk? Erdély.ma [ 20051201 - 08:09:08 ] A magyar kormány többségi támogatással, a kisebbik koalíciós partner fenntartásával elfogadta a határon túli magyarok közjogi státuszáról szóló előterjesztést - közölte a kormányszóvivő. Nem tudni, az SZDSZnek milyen tekintetben vol t fenntartása. A Máért összehívásában nem történt előrelépés. A cél, hogy az alkotmányban rögzített módozatnál határozottabban fejezze ki az alaptörvény szövege a határon túli magyarok nemzethez tartozását - mondta a kabinet ülése utáni tájékoztatón Bati z András, hozzátéve: az alkotmányban a módosítást követően szerepelnie kell annak, hogy a határon túli magyarok részei a nemzetnek, mint közös nyelvi, kulturális, történelmi hagyományokkal rendelkező közösségnek.