Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-06
6 Csehországban nemrég a kommunisták nyújtottak be olyan törvénytervezetet, amely szerint minden polgárnak, aki tízmillió koronánál nagyobb ingatlannal rendelkezik és bankszámláján 200 ezer koronánál nagyobb összeg van, legelőször j övőre, majd háromévenként nyilvános vagyonnyilatkozatot kellene tennie. A jobboldali koalíciós pártok élesen tiltakoztak. Szerintük a kommunisták bevezetnék a bűnösség vélelmét. A legbonyolultabb helyzetbe a kormánypárti szocdemek kerültek, akiknek a vál asztási programjában szerepel a vagyonnyilatkozat elfogadtatása. Ha viszont ősszel támogatnák a kommunisták tervezetét, akkor ez bizonyosan a kereszténydemokratákkal és a liberálisokkal amúgy is nyögvenyelősen működő kormánykoalíció végét jelentené. Ha nem mel voksolnának, akkor viszont sok szimpatizánsukat veszítenék el újra. Pedig hosszú hónapok mélyrepülése után éppen most kezdett emelkedni a szocdemek népszerűsége. vissza A Vihar viharos évfordulója - Szerbhorvát szópár baj a krajinai vérengzés miatt Népszabadság • Hírösszefoglalónk • 2005. augusztus 6. Horvátország szerint "nem megfelelőek" Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő szavai, aki etnikai tisztogatásnak minősítette a Horvátország és az ÉszaknyugatBosz niaHercegovina közé beékelődött Krajinai Szerb Köztársaságot felszámoló Vihar hadműveletet. "A Belgrádból érkező legutóbbi hamis vádaskodások után, amelyek nem felelnek meg a Horvátország és Szerbia és Montenegró közötti kapcsolatok jövőbeli fejlődéséne k, a horvát kormány hangsúlyozza a történelmi valóságot, amely szerint a Vihar hadművelet lényeges célja a szerb szakadárok által megszállt területek felszabadítása volt" - áll a horvát kormány által kiadott közleményben. A Vihar hadművelet mintegy 2000 - nagyobbrészt civil - szerb halálát okozta, s 200 ezret tett földönfutóvá, akiknek nagy része máig menekültként él Szerbiában. Vojiszlav Kostunica a horvát hadműveletet a második világháború utáni legnagyobb népirtásnak nevezte. Zágráb szerint a horvátors zági szerbek 1995ben történt tömeges elmenekülését "a népüket manipuláló NagySzerbiapolitika képviselői okozták". Ante Gotovina tábornok, a Vihar hadművelet főparancsnoka szökésben van, miután a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyé ben ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék 2001ben a horvátországi szerbek ellen elkövetett háborús bűnök miatt vádat emelt ellene. - Tíz évvel a horvát hadsereg és rendőrség által végrehajtott Vihar hadművelet után, amelyet szerb polgári személyek ellen i bűncselekmények kísértek, a horvát bíróságok még mindig nem szolgáltattak igazságot a háborús és emberiesség elleni bűnök elszenvedőinek - állapítja meg az Amnesty Internationalnek a pénteki belgrádi sajtóban idézett jelentése. A nemzetközi emberi jogi s zervezet internetes honlapján közzétett dokumentum szerint horvát katonák és rendőrök a tömeges menekülés után is a térségben maradt szerbeket öldökléssel és kínzásokkal kényszerítették távozásra. "Miközben a horvát bíróságok lendületesen ítélkeztek a horv átok elleni háborús bűnökkel vádolt horvátországi szerbek és más személyek ügyében, keveset tettek azért, hogy ne maradjon büntetlenül a horvát hadsereg és rendőrség által elkövetett erőszak" - fogalmaz az Amnesty International. A Szerbia és Montenegró á llamalakulat kisebbik tagjának parlamenti elnöke éles kirohanást intézett Vojiszlav Kostunica, a nagyobb tag Szerbia miniszterelnöke ellen. Ranko Krivokapicnak az újvidéki Gradjanski Listben megjelent és Kostunicát, valamint a szerb ortodox egyház több vez etőjét a montenegrói helyzet destabilizálásával, káosz keltésével vádoló nyilatkozatához az szolgáltatta az alkalmat, hogy néhány napja a szerb hadsereg helikopterével egy bádoglemezből készült templomot helyeztek el a délmontenegrói tengerparton lévő Rum ijahegyen, Bar közelében. A szerb egyházat boszniahercegovinai mintát követő, Montenegrót destabilizálni igyekvő harcos szervezetként jellemezve a parlamenti elnök leszögezte: montenegrói részről nem tekintik barátnak a szerb miniszterelnököt sem, mivel nem úgy viselkedik, mint egy barát. vissza Közfelháborodás Romániában az útlevélügy miatt Népszabadság • Hírösszefoglalónk • 2005. augusztus 6.