Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-10
3 magyarországi táborokban, köztük több mint hétszáz erdélyi fiatal - mondta. A keddi látogatá s előtt a MIÉRT által kiadott közlemény emlékeztet: az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2003 nyarán indította útjára az eMagyarország Ifjúsági Programot, melynek lényege, hogy az információs társadalom kihívásaival ismertesse meg a fiatalokat. Az el gondolás részeként az IHM 2003 nyarán hathetes táborsorozatot szervezett középiskolások részére, ahol erdélyi fiatalok is részt vehettek. A táborok kiemelkedő közönségsikerrel zárultak, így a kezdeményezést kicsit továbbgondolt formában valósították meg Er délyben is, az RMDSZ és az IHM együttműködési megállapodása alapján. A táborsorozat ebben az esztendőben is folytatódott. Kovács Kálmán ezzel kapcsolatban elmondta: a táborozás e formájának az a célja, hogy a fiatalok az internetnek ne csak a számítást echnikai vonatkozásával ismerkedjenek meg szerte a Kárpátmedencében, hanem egyúttal évekreévtizedekre szóló hálózat és együttműködés is létrejöjjön köztük. Az a cél, hogy a fiatalok mindenütt a Kárpátmedencében az új korszaknak, a modernizációnak, a XXI . századnak váljanak a hajtóerejévé - mondta miniszter. Olyan generáció növekedjék fel, amely egymással is kommunikál egy olyan eszközön keresztül, amely nem ismer határokat - tette hozzá. vissza Szorul a hurok Karadzsics kö rül Már a felesége is feladásra buzdítja a volt boszniai szerb vezetőt Népszabadság • Frick Zsuzsa • 2005. augusztus 10. Semmi kétség, Milan Lukicsot, az egyik legkeresettebb boszniai szerb háborús bűnöst fogták el hétfőn Argentínában - erősítette meg a hágai Nemzetközi Törvényszék. a boszniai Szerb Köztársaság hatóságai közölték, hogy az ő segítségükkel tartóztatták le Lukicsot. Lukics argentínai elfogása is jelzi, hogy változás történt az egykori délszláv háború bűnöseinek ügyében. Ugyanezt látszik igazolni, hogy Ljiljana ZelenKaradzsics - aki korábban visszautasította annak lehetőségét, hogy férje önként jelentkezik - most arra kérte hitvesét, adja fel magát a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Az ügyészség éppen tíz évvel ezelőtt emelt vádat a bos zniai szerbek elnöke, Radovan Karadzsics és a hadsereg főparancsnoka, Ratko Mladics ellen a boszniai háborúban elkövetett népirtás, emberiség és civil lakosok ellen elkövetett bűnök, vallási építmények lerombolása és ENSZkatonák túszul ejtése miatt. Karad zsics ezután még hónapokig hivatalában maradt, majd 1996 tavaszán nemzetközi nyomásra lemondott valamennyi tisztségéről, és visszavonult a közélettől. Az egykori pszichológus szakorvos állítása szerint Richard Holbrooke akkori balkáni különleges megbízot tal egyezséget kötött, hogy nem kell a bíróság előtt felelnie tetteiért, ha csendben visszavonul. Ezt amerikai részről soha senki nem erősítette meg, de Biljana Plavsics, a Karadzsicsot követő, azóta már 11 éves börtönbüntetését töltő boszniai szerb elnök is tett rá utalást hágai perében. A vádemelés óta folynak a találgatások, vajon kinek és mikor sikerül a két legkeresettebb háborús bűnöst elfognia. A boszniai háborút követő években nemigen akadt, aki megkísérelte volna kézre kerítésüket. Mindketten szabadon mozogtak, Karadzsics háborítatlanul utazgatott a Szerbia, Montenegró, boszniai Szerb Köztársaság háromszögben, Mladics pedig gyakori díszvendége volt különféle rendezvényeken. Később az amerikai kormány ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a két h áborús bűnös fejére, és összehangolt támadást indított a duót rejtegető és pénzelő üzletemberek ellen is. A NATO szakértői most is azt mondják, Karadzsics kénytelen lesz feladni magát, mert lassan elfogy a pénze, és nem tudja tovább fizetni az egyes forrás ok szerint 200 fős, más hírek szerint 2080 fős védelmi hálózatát. De hol bujkáltak az elmúlt években? Mladicsról tudható, hogy Szerbiában, jobbára Belgrádban tartózkodott a hadsereg védelmét élvezve. Karadzsics évtizedes bujkálását viszont folyamatos le gendák, találgatások kísérték. Titkos montenegrói fogadókról, a határ alatt húzódó, két kilométer hosszú alagútról szóltak a hírek, ahol szabadon közlekedhet BoszniaHercegovina és Montenegró között. Tudni vélték, hogy leborotválta a haját, szakállt növesz tett. Biztos búvóhelyként leggyakrabban a kolostorokat említik, ahol mindig menedéket találhat. Mégis, valami mintha elindult volna. Dragan Csavics, a Szerb Köztársaság elnöke kijelentette, hogy Karadzsicsnak meg kell adnia magát, s ha nem teszi meg, le kell tartóztatni. vissza