Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-03
6 uralták, fõként a romániai magyar kisebbség vagy a magyarorszá gi román kisebbség helyzetérõl volt szó. Mindig olyan kérdések voltak, amelyek a találkozó végén a megoldatlanság keserû szájízét hagyták maguk után. Azt hiszem, ez most változik. Váltás történt a mentalitásban és a politikusi nemzedékekben egyaránt – hisz en a magyar miniszterelnök is fiatal és nemrég került a kormány élére – , ezekre már nem nyomja rá bélyegét a múlt. Megpróbálunk más jelentést, más perspektívát adni a kapcsolatoknak. A jelen és a jövõ kérdéseire kell összpontosítanunk. Közös érdekû projekt ek foglalkoztatnak bennünket: a dunai együttmûködés, a határmenti együttmûködés, a kölcsönös beruházások, amelyek ténylegesen hozzájárulnak a két ország gazdasági és társadalmi fejlõdéséhez. Azt akarjuk, hogy e közös projektek révén országaink valódi európ ai államokká váljanak.” A különbség mindössze annyi, hogy a románság birtokon belül van. Számukra ideális megoldás, ha lefegyverzik szép szavakkal a magyar diplomáciát, ha folytatódik a finom eszközökkel zajló etnikai tisztogatás, s közben országvilág tan úja lehet a kiváló románmagyar kapcsolatoknak, beleértve a modellértékû román kisebbségpolitikát is. Vagyis Tariceanu blablája a román nemzetstratégiai érdekekkel egy irányba mutat, Gyurcsányé meg éppenséggel ellenkezik a magyar érdekekkel. Mindez alig számít valamit is Gyurcsánynak, aki ugyanúgy próbálja eladni a maga politikáját, mint a fogkrémet vagy a mosóport. Hatásvadász, a valóságtól független kommunikációval. (Nem rajongok a nyegle rogáni stílusért, de a „dumakormány” találó kifejezés volt.) S id õnként “vak tyúk is talál szemet” alapon mintegy véletlenül helyes meglátásokat is megfogalmaz. Azt mondja például 2005. január 16án az MSZP évindító párteseményén Budapesten: „A nemzetpolitika nem azonos a határon belül és határon kívül élõ magyarság kap csolatának kérdésével (…) A nemzetpolitika része többek között a gazdaságpolitika, a jövedelempolitika, a fejlesztéspolitika is.” Milyen igaz. A szomorú csak az, hogy mindebbõl nála nem következik semmi. S nemzetpolitikáról vallott õszinte gondolatai nem e bben a passzusban fogalmazódtak meg, hanem a Székelyudvarhelyen legyártatott, alaptalan feltételezésektõl, találgatásoktól és hazugságoktól hemzsegõ, két nemre buzdító röpiratban. Mindeközben visszakézbõl lenemzetietlenbitangozza azokat, akik tettek vala mit korunk elsõ számú nemzetpolitikai imperatívusza, a magyar állampolgárság kiterjesztése érdekében. S érdekes módon nem zeng ettõl a sajtó. Bezzeg, amikor a Fidesz padsoraiból érkezett egy megérdemelt „hazaárulók” felkiáltás az MSZP címére…. A kormányfõ felkészületlensége érhetõ tetten abban is, amikor azt mondja: „fantasztikus dolog például, hogy magyar nyelvû egyetem van. Ez például a kulturális autonómia egyik megnyilvánulása. Létezik magyar autonómia, kulturális autonómia, ahol van magyar nyelvû szín ház társulattal. Nem kell itt démonokkal hadakozni!” (A Magyar Rádiónak adott interjú, 2005. január 18.) Gyurcsány a jelek szerint nincs tisztában alapvetõ politikaipolitológiai fogalmakkal. Magyar színház, magyar sajtó, sõt magyar nyelvû felsõoktatás vol t a Ceausescurendszerben is. Vagy netán már akkor kulturális autonómiával rendelkeztünk, csak nem tudtunk róla? A kulturális autonómia – szögezzük le – azt a létállapotot jelenti, amikor egy nemzeti közösség a maga által szabadon választott döntéshozó tes tület útján a maga érdeke szerint, szabadon használja fel a számára kultúra biztosított forrásokat. (Gyurcsány tudatlanságának ellenpontjaként: a pár éve ugyanez ügyben nyilatkozó Frunda Györgyrõl feltételezhetõ, hogy tisztában volt az autonómia mibenlétév el, mikor a Maros megyei Népújságnak azt mondta, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosítva van Romániában. Frundára ez a jellemzõ: a román politikához oly mértékben idomult, hogy a tények nem zavarják, az igazságközpontú, igaz/hamis mentén való állí tásértékelés helyett a pillanatnyi politikai haszonkalkuláció határozza meg a leggyakrabban nyilatkozatainak tartalmát.) A fogalomhasználat bizonytalansága köszön vissza a nemzeti vízum ügyében is. Miután a miniszterelnök kifejti, hogy e vízumot nemcsak magyaroknak biztosítják, akkor a jogos riporteri kérdésre miszerint „Akkor mitõl nemzeti vízum ez?” Így felel: „Az a fontos, hogy mi a tartalma egy vízumnak. Azért nemzeti vízum, mert nyilvánvalóan szolgálja a magyar nemzet közös létezésének megerõsítését is. Nem egy bezárkózó nemzetre van szükség, nem a nacionalistákat kívánjuk támogatni! Nem baj az, ha nem csak a magyarokra süt a nap, mi nem nacionalisták vagyunk, hanem büszke hazafiak, európaiak, akik tudnak együtt élni másokkal, és nem azt keresik, hogy hogyan lehet másokkal kitolni, hogyan lehet kedvezményt adni csak magunknak, a többiek meg nem érdekelnek bennünket.” (Uo.) S a döglött macska szép ívben a szomszéd udvarban landol, a magát nemzetinek mondó politikus a másik felet marasztalja el olyasmiér t, amiért egyébként õ a pártja ludas. S nem átallja „kitolásnak” nevezni azt, amikor egy ország azokat támogatja