Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-03
5 megnyerni. De ugyanez a miniszterelnöki pozícióból bajos, különösen akkor, ha ama bizonyos kisember szakadékot érzékel a mindennapi valóság és a rosszul elõadott kormányzati propaganda között. Gyurcsány nemcsak gátlá stalan, de tárgyi szempontból felkészületlen is. Számára ismeretlen a határon túli magyar problematika, a poszttrianoni kontextus, különbözõ megnyilvánulásaiból világosan kiderül, hogy e terepen nem tud eligazodni, s vélhetõen maga is igenigen csodálkozi k, hogy mekkora vihart kavar egynémely kijelentésével. (Lásd az autonómiára vonatkozó, egyébként normális ésszel kifogásolhatatlan megnyilatkozásának szlovák lereagálását, melyben úgyszólván minden szlovák politikai tényezõ megszólalt Dzurindától Meciaron át Slotáig, a belügyekbe való beavatkozást emlegetve.) Gyurcsány a nemzetellenes alapállást megpróbálja a nemzeti felelõsség köntösébe öltöztetni. Ide tartozik a „magyarnak születtem, hazafivá lettem fordulat”, a „nemzeti felelõsségre” való állandó utalás vagy az antalli 15 milliós doktrína átvétele, amiért tekintet nélkül a kijelentés mögötteseire és tartalmatlanságára, még a bécsi Kurier is megrótta. Georg Berenyi azt írja cikkében, hogy Gyurcsány nyilatkozata, mely szerint „a nemzet felelõs minden határo n belüli és túli magyarért”, tartalmában alig tér el Antall József néhai kormányfõ 1990es, nagy vitát kiváltó kijelentésétõl, mely szerint „lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke”. Továbbá azt is, hogy „Gyurcsány Ferenc szavai megbotránkoztatták a szom szédos országokat. A határon túli magyarok vezetõivel folytatott miniszterelnöki egyeztetések oldották a feszültséget, ez azonban a szomszédos országokban okozhat újakat.” (Nem foglalkoznék itt és most Berényi világképével, e passzus elég világosan elhelye zi õt a politikai térképen.) Mindemellett a december 5ei népszavazás alkalmával evidens módon õ állt a hályogkovácsok magabiztosságával a „két nem” mellé, leseperve a párton belül megfogalmazódó ellenérveket is. A népszavazás lezajlott, s a miniszterelnö k megpróbálta – nem kevés sikerrel – annak eredményét a maga javára fordítani. A valós elkötelezettség hiánya ebbõl vonható le teljes egyértelmûséggel. Ugyanakkor még az is meglehet, hogy Gyurcsány nem nemzetellenes, „csak” nemzetsemleges. (Nem mintha ez nem lenne elég tragédia itt, a Kárpátmedencében, ahol kõkemény nemzetpolitikában gondolkodó, magyarellenességgel beoltott országok satujába vagyunk szorítva.) El tudom képzelni, hogy a politikai kapcsolatait gazdasági hatalomra majd azt ismét politikaira konvertáló Gyurcsány õszintén beszél, amikor az mondja, hogy „a románmagyar viszony egyre inkább készen áll arra, hogy ne két nép együtt és egymás mellett élésének régi sérelmeibõl induljon ki a ma meg a holnap problémáinak megoldására. Akkor sem, ha ezek a mélyen megélt fájdalmak egyébként valósak. A magyarromán viszony az elmúlt évtizedekben folyamatosan a határon túli magyarság identitásának megõrzése körül forgott. Ami egy oldalról érthetõ, másik oldalról viszont sokkal több kiindulópontjuk van a kapc solatoknak. Errõl akkor is beszélni kell, ha tudom, hogy valakik számára ez nehéz. Mi azt gondoljuk, hogy meg kell tanulni együtt élni, közösen kell fejleszteni a két országot, hogy mindenkinek könnyebb legyen az élet, a magyaroknak és a románoknak egyarán t. Közös programokat kell indítani az infrastruktúra, az oktatás fejlesztésére. Létre kell hozni a nagy megbékélést és kiegyezést. Magyarországnak történelmi felelõssége van abban, hogy Románia mihamarabb csatlakozzon az Európai Unióhoz, és ebben a köztes idõszakban nemcsak felelõssége, hanem kötelessége is támogatni Romániát. Egy fejlett Románia jobb otthona a nemzetiségeknek, egy fejlett szomszédságpolitika legjobb alapja az elégedettségre okot adó nemzetiségi politikának.”(Lásd Simon Judit és Stanik Istv án „Ellentétek vonzásában” címû interjúját az MSZP erdélyi háziújságjában, az Erdélyi Riport, 2005. január 20ai számában.) Ez ugyebár hagyományos diplomáciai blabla, amit politikai kultúrától és ízlésvilágtól – no meg pozicionális érdekektõl – függõen v agy felmondanak a kormánytisztségviselõk, vagy nem. A jobboldal többnyire ódzkodik a porhintés eme változatától, Horn Gyulától és Kovács Lászlótól viszont hallhattunk nemegyszer hasonló szólamokat. Nem menti az egyébként mélyen cinikus Gyurcsányt, hogy Kov ácsék már e propagandaszólamok ismételgetésekor tudták, hogy mit hallgatnak el, s hogy mondanivalójuk üzenetét tekintve hazudnak, amikor azt próbálják elhitetni a választóközönséggel, hogy a románmagyar viszony rendezhetõ az erdélyi magyarság jogos igénye inek kielégítése nélkül. Gyurcsány pedig velük szemben alighanem meg van róla gyõzõdve, hogy feltalálta a spanyolviaszt, és majd õ lesz az, aki e fontos viszonyrendszerben új lapot fog nyitni. Jellemzõ, hogy Tariceanu román miniszterelnök majdnem ugyanazt nyilatkozta a Jurnalul Nationalnak: „Szerintem e látogatás új szakaszt jelent a románmagyar kapcsolatokban. 1990tõl kezdõdõen a románmagyar találkozók napirendjét szüntelenül vitás kérdések
