Reggeli Sajtófigyelő, 2005. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-02-04
5 A találkozó előtt volt egy kis közjáték: az Orbán Viktor kíséretében érkezett szakértők nem léphettek be a négypárti megbeszélés színhelyére, a Parlament Nándorfehérvár Termébe. (Navracsics Tibor, Schmitt Pál, Pelczné Gál Ildikó és Nógrádi Zoltán pusztán Veres János miniszterel nöki kabinetfőnök vendégszeretetét élvezhette Bod Péter Ákoshoz hasonlóan, aki Dávid Ibolya társaságában érkezett.) Volt más "műsor" is: az MDF elnöke a megbeszélésre egy a miniszterelnöknek szánt ajándékkal, Írország nemzeti fejlesztési tervével érkezett, mondván: ilyen egy sikeres tervezet. Egyik munkatársa egy kocsit tolt, egy szakadt papírtáskával, mely viszont a kormány fejlesztési tervét, egy "dokumentumhegyet" tartalmazott. Így illusztrálta: Magyarország leszakadóban van. - A második nemzeti fejles ztési terv fő pillére a versenyképesség és az igazságosság növelése, valamint Orbán Viktor javaslatára a biztonság megteremtése lesz - ezt már Gyurcsány Ferenc hangoztatta a háromórás megbeszélés után. A miniszterelnök elmondta, hogy a találkozó nyomán "ny itott tervezési folyamat" indul el. Ha szükséges, újabb egyeztetések lesznek, miközben a szakértői szintű konzultációk folynak. A kormány a konkrét javaslatokkal március elejére készül el. Egyetértés körvonalazódott arról, hogy a fejlesztési "gócpontok" Bu dapest, a nagyvárosok, az agrárium, a Tiszavölgye lesz, valamint a Balaton térsége. - Magyarországnak van egy útja, amelyet a történelem és az EUban elfoglalt helye, tehetsége kijelöl. Az egymást követő kormányok ezt az utat építgetik tovább - vélekedett a miniszterelnök. A sajtótájékoztatón visszautasította azt az ellenzéki vádat, hogy az ország nettó befizető lenne az EUban, miután hazánk 70 milliárd forinttal kapott többet, mint amennyit befizetett. A pályázatokra pedig 176 milliárd már megérkezett az államkincstárba, de az uniós szabály szerint csak a megvalósult beruházást lehet kifizetni. Gyurcsány szerint a találkozót nem "mételyezte politikai előítélet". "Rossz! Koncepciótlan, zavaros!" - Dávid Ibolya így értékelte a tervet. A politikus úgy látj a, a dokumentum nem ad választ arra, milyen lesz az ország tíz év múlva. Szerinte kreatív Magyarországra van szükség. Üdvözölte viszont a találkozó tényét, mivel "tisztességes párbeszéd nélkül nincs jövőépítés". A koalíciós pártelnökök, Hiller István és Kuncze Gábor úgy értékelték a találkozót, hogy "valami elkezdődött", oldódott a pártok közötti bizalmatlanság; érdemes volt tárgyalóasztalhoz ülni. Mérleget viszont a folyamat végén kell vonni - mondta a szocialista pártelnök. Az SZDSZ elnökének általában a négypárti egyeztetésről az jutott eszébe, hogy az "olyan násztánc, amit a felek azért lejtenek, hogy utána ne kelljen együtt hálniuk"; nagy eredménynek nevezte, hogy most reggelizni sikerült. Utolsóként mit is mondhatnék? - kérdezte Orbán Viktor a sajt ótájékoztatósorozat végén. A Fidesz elnöke megköszönte, hogy tető alá hozták a találkozót. Szép dolognak nevezte a "tervek faragását", de felhívta a figyelmet: ideje szembenézni az ország valós helyzetével. Lemaradtunk, mint a borravaló - mondta. Hosszasa n beszélt arról, hogy rendbe kell hozni a gazdaságot. "Rendbe is fogjuk hozni" - tette hozzá a Fidesz áhított választási győzelmére utalva, de szerinte addig is jó lenne tudni, "mennyi az anynyi". Emlékezetett: Gyurcsány Ferenc elmondása szerint 176 milliá rd érkezett az államkincstárba, "pénz tehát van". Nem az a baj, hogy rövid a takaró, hanem hogy keresztben van az ágyon - jegyezte meg. Orbán szerint jó esély van rá, hogy Magyarország közös Európaképet képviseljen. Egyetértést tapasztalt az ülésen több j avaslatával kapcsolatban: a tagországok többet fizessenek be az uniós költségvetésbe; a nemzeti fejlesztési források mértékét ne a GDP bizonyos százalékában határoz zák meg; az első öttíz évben ne két, hanem három évet kapjunk az EUforrások felhasználására. A Fidesz elnöke arra, hogy Gyurcsány Ferenc kezdeményezette vele négyszemközti találkozót, úgy válaszolt: volt egy olyan pont a tárgyaláson, amikor ki kellett jelentenie, hogy a Fidesz semmilyen háttérpaktumot nem tud kötni, s nem hajlandó a nyilvánosság kizárására. Azt azonban nem árulta el, hogy minek kapcsán kellett ezt mondania a zárt ajtók mögött. A miniszterelnök környezetéből cáfolták, hogy bármilyen hát téralkura tettek volna javaslatot; informátoraink szerint félreértésről lehet szó. vissza