Reggeli Sajtófigyelő, 2005. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-02-04
6 Műkincsalku a láthatáron Somogyi előkészítette a miniszterelnök moszkvai útját Népszabadság • Munkatársunktól • 2005. febru ár 4. Akár a sárospataki műkincsek visszaadásának konkrét részleteiről is megállapodás születhet Gyurcsány Ferenc kormányfő két hét múlva esedékes moszkvai látogatásán - derült ki tegnap Somogyi Ferenc külügyminiszter tárgyalásain az orosz fővárosban. A február 1617én Moszkvában tárgyaló Gyurcsány útját készítette elő Somogyi, aki orosz kollégájával, Szergej Lavrovval találkozott. A magyarorosz kapcsolatok elmúlt kéthárom évét politikai és gazdasági szempontból egyaránt kedvezően értékelték. A ga zdaságban számottevő az élénkülés, a kereskedelmi forgalom ma már négymilliárd dollárt tesz ki, ezen belül folyamatosan nő a magyar export. Orosz részről megelégedéssel fogadták, hogy - a kezdeti fenntartások ellenére - Magyarország EU- és NATOcsatlakoz ása nem érintette hátrányosan a kétoldalú viszonyt, és a magyar kormány mindkét integrációs szervezetben kooperatív szellemet képvisel. Moszkvában egyébként különösen hálásak azért, hogy az unió új tagállamai közül egyedül Magyarország nem mondta fel a két oldalú együttműködést szabályozó megállapodásokat, hanem azokat igyekszik - az EUtagság követelményeit figyelembe véve - módosítani. Nem volt viszont teljes az összhang vízumügyben. Mint Somogyi Ferenc lapunknak elmondta: a megbeszéléseken felmerült, ho gy indokolt lenne orosz részről felgyorsítani és rugalmasabbá tenni a vízumkiadás gyakorlatát. Ez jelentősen megkönnyítené a gazdasági vagy a kulturális kapcsolatok terén tevékenykedő magyarok munkáját. Bár Moszkva új kétoldalú megállapodást szorgalmaz, Bu dapest ezt nem tartja szükségesnek - már csak azért sem, mert folyamatban van egy átfogó megállapodás kidolgozása az Európai Bizottság és Oroszország között. Ami a műkincsügyet illeti, az orosz fél megerősítette, hogy a sárospataki könyvek visszaadására törekszik. Megvan a remény arra, hogy ennek konkrét formáját is hamarosan sikerül tisztázni, akár már Gyurcsány Ferenc moszkvai útján. vissza Gyurcsány jövő héten Kijevbe megy Népszabadság • K. M. • 2005. február 4. A z orosz és az ukrán piac stratégiai fontosságú a magyar gazdaság számára, ezért a jövő hét végi kijevi és az utána következő moszkvai látogatásom fő témája a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése lesz - jelentette ki Gyurcsány Ferenc minisztere lnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyarorosz tagozatának közgyűlésén. Gyurcsány - utalva a február 10re beharangozott kijevi látogatására is - természetesnek nevezte, hogy külföldi útjain a magyar érdekek között az üzleti szféráét is érv ényre juttassa. A jövőben a külképviseletek kiemelkedő feladata lesz a konkrét üzleti és intézményi érdekek képviselete, bár a diplomáciai apparátus számára ez még nem ennyire magától értetődő. Parragh László, az MKIK elnöke kedvezőnek minősítette a kere skedelemfejlesztés terén történt változásokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleginél hatékonyabban is fel lehetne használni azt a 85 milliárd forintot, amit e célra fordít az állam. Példaként említette, hogy a magyarukrán és orosz áruforgalom 80 százalékát bonyolító cégeket öszszefogó kamarai tagozatok tavaly mindössze 660 ezer forint támogatást kaptak programjaikra.