Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-18
9 A demokratikus pártpolitikai versengés lényege a szabad vita, a vélemények és ellenvélemények ütköztetése. A szószék ezzel szemben a homília, a szentbeszéd helye, s aki az isteni tanítás magyarázatába pártpolitikai elemet visz, az egyrészt lealacsonyítja a keresztény hitvallást, másrészt visszaél azzal, hogy a hívek ott és akkor semmilyen formában sem vitatkozhatnak vele. Ahogy egy orvos műtét k özben nem győzködheti a maga politikai ízléséről a kése alatt fekvő beteget, úgy egy igazi pap sem használhatja fel a lelki megtisztulás pillanatát a kampányolásra. Magam elfogadhatónak tartom, ha egy pap megjelenik egy párt kampányrendezvényén, és ott kul turált keretek között kinyilvánítja a politikai meggyőződését. Hangsúlyozottan magánemberként és nem egyháza képviselőjeként. Egészen nyilvánvaló azonban, hogy a gyűlés közben nem áldoztathatja meg azokat, akiknek nincs idejük beszaladni a templomba. Ha vi szont istentisztelet közben kezd el kampányolni, akkor összemosódnak a szerepek és a funkciók, s végül elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: a szentségek kiszolgáltatása vajon nem csak ürügy a szavazók toborzásához? (Más vallások belső rendjét nem ismerem, de katolikusként tudom, hogy a szentmise liturgiájában nem szerepel sem választási körlevél, sem pártpolitikai agitáció nevű ima vagy szertartás. Ha mégis megjelenik az istentiszteleti gyakorlatban, akkor a szentmise lényegéhez valami nagyon nem odaillő tá rsul.) Azoknak a püspököknek, akik szerint a pap csak legjobb szándéka szerint eligazítani kívánja a választások előtt a híveket, érdemes feltenni a kérdést: azzal is egyetértenének, ha a pap ugyancsak legjobb szándéka szerint bizonyos részvények megvásá rlására biztatná híveit a szentmise keretében? Hiszen a szertartás misztériumához képest a pártpolitika és a tőzsde egyaránt nagyon távoli dimenzióban van. Az egyházak politikai szerepvállalásáról kibontakozott vita a magyar demokrácia és a kereszténység alapvető kérdéseiről szól, s ezért mindenképp üdvözlendő. Az eddig felmerült érvekből és ellenérvekből azonban véleményem szerint hiányzott mind a történelmi dimenzió, mind a modern katolicizmus problémáinak megemlítése. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként teljes joggal vetette fel a Vatikánban azt a közismert tényt, hogy a magyar katolikus egyház aktívan kampányol a hazai jobboldali pártok és azok politikai céljai mellett. Mivel az egyházi intézményeket nagyobbrészt az állami költségvetés tartja el, joggal elvárható lenne tőlük ugyanaz a politikai semlegesség, amelyeket más közintézményektől (állami iskolák, kórházak, szociális gondozók) megkövetelünk. Az állam és az egyház szétválasztása szellemében a kormány nem szólhat bele az egyházak belső életébe, de elvárhatja, hogy a költségvetési pénzekből finanszírozott egyházak lojálisak legyenek a mindenkori kormányzathoz. (A nyugati demokráciában egyébként - néhány szélsőséges szektát leszámítva - ez alapvető norma minden keresztény egyház és felekezet számára.) A valóban izgalmas kérdések azonban nem jogi és alkotmányjogi természetűek, nem arról szólnak, hogy állampolgárként mire van joga egy papnak vagy egy miniszterelnöknek? A magyar katolicizmus és a progresszió kapcsolata évszázadok óta enyhén szólva barát ságtalan, s a helyzet a XX. században csak tovább romlott. A magyar katolikus egyház lényegében a mohácsi vész idejétől a Habsburgok és az ausztriai birodalom mellett kötelezte el magát, s ellenzett minden függetlenségi mozgalmat. Egyes papok hazafias kiál lása ellenére a püspöki kar még az 184849es forradalmat és szabadságharcot is istentelen rebellióként bélyegezte meg. A kiegyezés után minden lehetséges eszközzel akadályozni próbálta az ország polgári átalakulását. (Ferenc József "apostoli királyként" e gyszer még egy pápai bulla felolvasását is megtiltotta a magyar templomokban.) Hatalmas földbirtokai miatt az egyház a legvégső pillanatig ellenezte a földreformot, amelyet így száz esztendővel megkésve csak a szovjet hadsereg győzelme hozott el az országn ak. Mindszenty Józsefet még a korabeli nyugati diplomaták is ősreakciósnak tartották, s memoárjaikban döbbenten írnak arról, hogy a főpap az atombomba bevetését szorgalmazta a "kommunisták" ellen. Másfelől viszont elmondható, hogy a Habsburgmonarchia id ején a katolikus egyház sokat tett a magyar társadalom nyugatos kulturális fejlődéséért. Komoly szerepe volt a korabeli nyugateurópai stílusok (elsősorban a barokk) hazai átvételében, a fejlett iskolarendszer megteremtésében, a latinul és németül tájékozó dni képes értelmiség kinevelésében. Ebben a korban nevéhez méltóan a katolikus egyház valóban
