Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-17
15 E követelményeknek megfelelően az alábbiak szerint fogalmaznám meg és sorolnám be nemzeti érdekei nket: 1. Első számú nemzeti érdek az ország bizton ságos helyzetbe hozása, biztonságos helyzetben tartása. A nemzet biztonsága olyan objektív állapot, amelyben akkor van az ország, ha sem belülről, sem kívülről nem fenyegeti valóságos veszély, ha a külső körülmények nem akadályozzák abban, hogy szuverén mó don v á- lasztott alkotmányos rend szerint éljen és fejlődjék. Ezalatt az értendő, hogy egy adott időben a külső k ö- rülmények nem veszélyeztetik az ország területi integritását, szuverenitását, függetlenségét, történelme s orán felhalmozott nemzeti vagyonát, le gitim politikai berendezkedését, lakosságának létfeltételeit. A bizto nság lényegében az a fenyegetettség nélküli állapot, amikor az ország közvetlen és távolabbi környezetében nincsenek a fönti feltételeket érintő veszélyforrások, vagy, ha vannak, azok akt ivizálódása, élő és ható v eszéllyé válása nem valószínűsíthető. (Ezúttal eltekintek a nemzetbiztonság belső vonatkozásaitól). Ennek értelmében első számú nemzeti érdek olyan bel- és külpolitika folytatása, olyan gazdasági, jogi, k atonai és társadalmi felt ételek teremtése, melyekkel ilyen vagy ezt megközelítő helyzetbe próbáljuk hozni, illetve ilyenben tartani az országot. A nemzetbiztonságra törekvés a kormánypolitika leglényegesebb része, hiszen az ország biztonságának garantálása nélkül értelmetlen és ér telmezhetetlen minden egyéb nemzeti célkitűzés. Ebben az értelemben a nemzetbiztonságnak és ebből következően a biztonságpolitikának absz olút prioritása van. 2. Nemzeti érdek a népjólét biztosítása, a nemzetgazdaság fenntartható növekedési pályán tartásáv al. Ez jelenti, illetve megköveteli a gazdasági élet szabadpiaci elvek alapján történő működtetését, az európai ga zdasági közösségbe való fokozatos integrálódást, a nemzetgazdaság tőkevonzó erejének növelését, a digit á- lis/kommunikációs terület kiemelt fejl esztését, elsősorban az oktatás és a tudományos kutatás megkülönbö ztetett támogatásával, és végül a "teherviselési arányosság"on alapuló szolidáris szociálpolitika fokozatos kialakítását. 3. Nemzeti érdek az ország demokratikus berendezkedésének folyamat os fejlesztése: a jogegyenlőség elvi és gyakorlati érvényesülésének állandó tökéletesítése, mindenfajta diszkrimináció kiküszöbölésének törv é- nyes úton való garantálása, a véleményszabadság biztosítása, a kormányszervek, a média és a civil szervez etek tevék enységét behatároló demokratikus "fékek" működtetése. 4. Nemzeti érdek az ország kulturális tradícióinak, kultúrtörténeti objektumainak feltárása, védelme. A tr adíciók átmentése a modern életformák keretébe. 5. Nemzeti érdek az ország természeti javainak védelme, a természetkárosodás távlatos, tervszerű megak adályozása. 6. Nemzeti érdek az országhatárokon kívül élő magyarok nemzeti identitásának fenntartása. Ehhez két ala pvető feltételnek kell teljesülnie: 1. valóságos és működő demokratikus államrend a szomszédos országo kban, mert csak ilyen "befogadó" ország képes és "hajlandó" biztosítani az "idegen identitás" megőrizhetős é- gének valós és tartós feltételeit, tehát nemzeti érdekünk a szomszédos államokban minden folyamat ösztö nzése és hathatós támogatása , mely ebbe az irányba mutat; 2. az identitás helyben (szülőföldön) történő fen ntartásának hathatós anyagi és szellemi támogatása a magyar állam és a magyarországi civilszervezetek r é- széről. A nemzeti érdekek fenti sorrendjétől senkinek sem kell megsértőd nie, mert az nem az érintettek fontossági rendjét tükrözi, hanem az egymástól függő, illetve egymáshoz kapcsolódó célok megvalósíthatóságának szigorú rendjét. Rátérve külpolitikánk főfeladatainak meghatározására, a fentiekben kifejtettekből szeretnék kiin dulni, nev ezetesen abból az elvitathatatlan tényből, hogy a nemzeti érdekek érvényesítése szempontjából a biztonság garantálásának külpolitikai törekvéseinkben is abszolút elsőbbséget kell élveznie. A múlt évszázad második