Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-17
13 de a néppárti magyar képviselők így is tartózkodtak a végső voksoláson, mert a határozat végü l javasolta az összes tárgyalási fejezet, így a környezetvédelem lezárását is. Mohácsi Viktória (SZDSZ) bejelentette, hogy demonstratív jelleggel nemmel szavazott, ugyanis aggod alommal tölti el, hogy a jelentés nem foglalkozik érdemben a több mint kétmil liós romániai roma helyzet é- vel, és erre irányuló módosító indítványát is elutasították. Tabajdi Csaba (MSZP) méltatta, hogy az Európai Parlament is csatlakozott ahhoz a követeléshez, hogy Románián szigorúan kérjék számon az európai környezetvédelmi normá k betartását. Dobolyi Alexandra (MSZP) kijelentette: Bulgáriával és Romániával a csatlakozási szerződések aláírását csütörtökön határozzák el véglegesen az EUtagállamok vezetői brüsszeli találkozójukon. Lényegében már eldöntötték azonban, hogy az aláírá sra májusban kerül sor, a tényleges csatlakozásra pedig - amennyiben a halasztó védzáradékot nem kell életbe léptetni - 2007 első napján. "Ciánmentes" tiszai halászlékonzervekkel demonstrált a Fidesz a Ferihegyi repülőtéren annak érdekében, hogy ne zárjá k le véglegesen a környezetvédelmi fejezetet Románia európai uniós csatlakozási tárgyalásain. Egy képvelő és a párt zöld tagozatának elnöke a kormányvárónál várta az Európai Tanács ülésére Brüssze lbe utazó miniszterelnököt, aki besietett a váróba és nem v ette át a "ciánmentes tiszai halászlé" feliratú ko nzervcsomagot. "Szomorúnak tartjuk, hogy a miniszterelnök nem hallgatta meg a tiszai emberek hangját, hátat fordított annak a másfél millió embernek, akik joggal várják el tőle, hogy képviselje egészségüke t és biztonságukat Brüsszelben" - mondta Medgyesy Balázs újságíróknak. Szerdán húsz zöldszervezet felszólította a kormányfőt: kövessen el mindent annak érdekében, hogy Rom á- nia kinyilvánítsa, Verespatakon nem épülhet külszíni fejtésű, cianidos technológiát alkalmazó aranybánya. Ha az Európai Unió Tanácsának csütörtöki és pénteki ülésein a magyar kormányfő élni fog vétójogával, és csak akkor adja hozzájárulását Románia európai uniós csatlakozásához, ha garanciát kap a Versepatakra tervezett ciános aranybány a elutasítására, akkor a bánya terve biztosan meghiúsul – hívták fel a figyelmet hazai környezetvédő szervezetek. vissza (forrás: MTI) Kik fütyültek Kassán? A miskolci szervező tagadja, hogy ők szitkozódtak a Máraiszobor a vatásán Népszabadság • Munkatársunktól • 2004. december 17. Kisebbségekért díjat adott át nyolc, Magyarországon és határon túl élő embernek, valamint egy közössé gnek a kisebbségek érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a miniszterelnök. Az elismerést az idén egyegy ausztriai és vajdasági magyar, egyegy magyarországi horvát és német, három roma és egy szlovák egyéni kitüntetett, valamint egy erdélyi magyar szervezet kapta. A díjakat Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin házelnök, mi niszterek, továbbá pártok, a határon túli magyarok képviselői és kisebbségi vez etők jelenlétében nyújtotta át a kormányfő Kép: Népszabadság - Teknős Miklós Egy református alapítványhoz kötődő miskolci civil közösség tagjai is részt vettek szombaton azo n a kassai ünnepségen, amelyen kifütyülték Szili Katalin házelnököt. Bugár Béla szerint a magyarországiak tüntettek ily módon. Az út szervezője ezt tagadja.