Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-24
14 jogviszonya vagy nincs - tette hozzá a szocialista frakcióvezető. A Fidesz továbbra sem adott tájékoztatást arról, hogyan képzeli a "nemzeti összetartozás" törvényének jog szabályba foglalását - mondta végezetül Lendvai Ildikó. A Fidesz szerint áthidalhatatlan ellentétek vannak a pártok között a tartalmi kérdéseket illetően - erről Németh Zsolt nyilatkozott. Le ginkább azt nehezményezte, hogy az állampolgárság kérdésében a szocialista párt makacsul ragaszkodik a nemhez. - Az útlevél megadása tekintetében viszont nyitottabb - tette hozzá Németh Zsolt. Szükségesnek tartotta ugyanakkor megjegyezni: a Fidesz szerint útlevél nem létezik állampolgárság nélkül. Fodor Gábor, az SZDSZ képviselője sajnálatosnak nevezte, hogy nem írták alá a pártok közösen a politikai nyilatkozatot, amely a referendumon való részvételre buzdít. Ugyanakkor a szabad demokrata politikus élt az alkalommal, s az egyeztetés után nyilatkozott arról: szeretne felszólítani mindenkit, "aki nemmel akar szavazni tisztességes magyar emberként, és aki igennel akar szavazni ugyancsak tisztességes magyar emberként", hogy menjen el a népszavazásra, és a maga meggyőződése szerint döntsön. A pártok nem jelöltek ki újabb időpontot az egyeztetés folytatására. Herényi Károly szerint a tegnapi sikertelen egyeztetés megerősítette azon hitét, hogy december 5én a választópolgárok sokasága nem a magyar állampolgárság ügyéről szavaz, hanem pártszimpátia alapján voksol. Az MDF frakcióvezetője sajnálatosnak nevezte, hogy egy közvéleménykutatás alapján kiderült: a magyar választópolgárok alig több mint fele tudja, hogy december 5én népszavazás lesz, s csak egyharmaduk tu dja, hogy milyen kérdésekre kell választ adni. Egyúttal felszólította a kormányt, kerülje az olyan tartalmú hirdetések és kommunikációs elemek közzétételét, melyek sokkal inkább a "nem"mel való voksolásra ösztönzik az állampolgárokat. vissza "Megállapodásra vagyunk ítélve" Pokorni Zoltán három népszavazásról és a pártvakságról Népszabadság • Cs. I. • 2004. november 24. A tartózkodás a népszavazás kérdéseinek megválaszolásától lehet mélyen átélt illúzió, de elutasításk ént csattanna a határon túliak hátán, mondja a Fidesz alelnöke, aki szerint lehet okolni Patrubány Miklóst, de most már fölösleges. Pokorni Zoltán azt javasolja, december 5én mindenki felejtse el a politikusokat. - Nem kér bocsánatot Gyurcsány Ferenctől? - Nem látok rá okot. - Akkor rágalmazásért beperli önt - ha nem tudja bizonyítani állításait. Elég nagy vihart kavart, hogy azt mondta: a Nemzeti Tankönyvkiadót "átjátszották" a miniszterelnök egyik üzleti partnerének. - Szomorú dolognak tartom, ha az ország miniszterelnöke indulatosan fenyegetőzik, majd a pénzügyminisztere mögé bújik a nyílt vita elől. Miről is van szó? A vevő személyéről és az eladás módjáról. A vevő: Erdős Ákos, a Láng Holding tulajdonosa. Azt állítottam, hogy az illető úr Gyurcsány Ferenc üzleti partnere. Ma is fenntartom, mert igaz: jelenleg ő tulajdonolja Gyurcsány Ferenc két korábbi cégét, a Perfect Rt.t és a Perfect Akadémia Kht.t. De az eladás módja önmagában is példátlan. Nincs rendjén, hogy tizenöt érdeklődőből, tizenhárom p ályázóból első körben nyolcat kizárnak, a maradék ötből az eljárás során kettő visszalép, majd az utolsó háromból kettőt formai okok miatt zárnak ki, s egyetlen versenyző "versenyzik" önmagával. Gratulálok. Nincs rendjén az, hogy az első körben megismert, legmagasabb kínált árhoz, a 4,2 milliárd forinthoz képest egymilliárd forinttal kevesebbért jut hozzá a vevő a tankönyvkiadóhoz. S az sem, hogy a kétfordulós versenyben az ár nem fölfelé megy, hanem lefelé. Erre nem tudok példát a privatizáció elmúlt évtiz edéből. A verseny korlátozásának kisstílű példája ez. Úgy látom, a kialakult helyzet - ha nagyon udvarias vagyok, a látszat - igen visszás és kényelmetlen Gyurcsány Ferenc számára. ▪ Erdélyi magyarságunk nem a politikai rovatban, hanem bennünk van, arról szavazni nem lehet - válaszolta László Boglár arra a nyílt levélre, amelyet nagyváradi iskolatársai írtak neki. A kormányszóv ivőt arra kérték, a népszavazáson támogassa az igen választ. "Szerintem a kérdésfelvetéssel van baj" - írta a szóvivő. Majd megjegyezte: gimnáziumi osztálytársai többsége ma Budapesten él. Mindezek értelmében a kérdés úgy is felvethető: a kettős állampolgá rság a szülőföldön maradást és boldogulást segíti, vagy az elvándorlást ösztönzi - válaszolta a kormányszóvivő. (N. Sz.)