Reggeli Sajtófigyelő, 2004. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-10-28
20 HVG: Az új EUalkotmányról szóló szerz ődést ezen a héten írják alá Rómában. Egyesek szerint ez semmi különös változást nem hoz az unió működésében, mások viszont történelmi dokumentumról beszélnek. Közismert, hogy ön elégedetlen vele. Miért? R. P.: Egyszerre igaz, hogy az alkotmány megszületé se történelmi fejlemény, és az, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett vele. Az integráció történetében most először van egy olyan jogi szövegünk, amelyben az uniós intézmények közti hatalommegosztás megfelelően kiegyensúlyozott. De még mindig túl sok dö ntési területen maradt meg az egyes tagállamok vétójoga. Ez a jövőben még sok gondot fog okozni. HVG: Most már nem csak az a veszély fenyeget, hogy a nagybritanniai népszavazáson megbukik az alkotmány, hanem hogy ugyanez megeshet Franciaországban is, mi vel a francia baloldal nagy része elégedetlen a szöveg „szociális tartalmával". Mi az ön ellenérve? R. P.: A francia állítások egyszerűen nem igazak. A szociális jogokról az alkotmány egy egész fejezetet tartalmaz, mi több, a szöveg külön deklarálja példá ul a közszolgáltatások szerepének fontosságát, holott elvileg ez egyáltalán nem lenne kötelező része egy alaptörvénynek. Azért vádaskodnak csak, mert képtelenek elfogadni a régi igazságot, miszerint „a jó legnagyobb ellensége a tökéletes". Most eddig tudtu nk elmenni. Ráadásul azt gondolom, hogy az alkotmány ratifikálásáról kirobbant franciaországi vita valójában csupán belpolitikai harc, s idővel várhatóan lecsillapodnak a felek. HVG.: Míg a bővítés az ön által vezetett EB egyik legfőbb eredménye, az EU g azdasági versenyképességét javító, úgynevezett lisszaboni program most, a tízéves futamidő félidejéhez közeledve, inkább kudarcnak ígérkezik. Hol siklott ki a „lisszaboni gyors"? R. P.: Nem maga a lisszaboni program bizonyult hibásnak, hanem a szabályok, amelyek között el akarjuk érni a céljainkat. Jó példa ez arra, amit az alkotmánnyal kapcsolatban a kormányok vétójogáról mondtam, vagyis hogy túl sok esetben kell a tagállamoknak minősített többség helyett egyhangú szavazással dönteniük az EB javaslat airól. Például az európai szabadalmi oltalom létrehozására vonatkozó javaslatunkat visszalökték a kormányok, mert ebben a kérdésben a szabály egyhangú szavazást ír elő, és mindegyik tagállam ragaszkodott nyelvi jogaihoz. Csakhogy ha versenyképesek akarunk lenni, nem fordíttathatunk le minden egyes szabadalmat mind a húsz hivatalos nyelvre... HVG: Az euró olajozott bevezetése ugyancsak ennek a bizottságnak az érdeme, de az aligha, hogy a túlzott költségvetési hiányt felhalmozó Franciaország és Németország mentesítést kapott az úgynevezett stabilitási paktum szankciói alól. Vajon az ön által vezetett EB megúszhatta volnae a pénzügyminiszterekt ől elszenvedett megaláztatást, ha idejében lép a paktum hitelének megőrzéséért? R. P.: Tiltakozom a kifejezés ellen, miszerint a Bizottságot „megalázták" volna! Na jó, időlegesen tényleg megalázták: a Miniszteri Tanács kutyába se vette az EBt, jó, hogy a zt nem mondták nekünk: mars ki a szobából! Akkor egyszerűen képtelenség volt párbeszédbe bocsátkozni a kormányokkal. Ezért aztán bepereltük a kormányokat az EU luxembourgi bíróságán, és győztünk, ha nem is 100 százalékosan, de úgy 80 százalékban! Némelyek talán azt mondják, bosszút álltunk, holott mi csak a törvényt védtük. Ezután pedig megtettük első javaslatainkat a stabilitási paktum átalakítására. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy ha nincsenek alkalmas közösségi eszközeink a tagállamok széttartó gazdaságpo litikájának szabályozására, nem funkcionálhat az egységes valutánk sem. Szabályozó hatóságra szükség van, még ha ez a hatóság nem is feltétlenül a Bizottság. HVG: Az ön által vezetett testület két fontos örökséget hagy hátra. Az egyik a 2007ben kezdődő új, hétéves költségvetésről szóló javaslat, aminek kapcsán Francia- és Németországban egyesek azt pedzegetik, hogy az alacsony társaságiadókulcsot alkalmazó tagállamok ne jussanak hozzá közösségi fejlesztési támogatásokhoz. Egyetért ezzel? R. P.: Nem vag yok híve az adópolitikák harmonizálásának egyetlen olyan szférában sem, amelynek nincs köze a versenyhez, illetve az egységes európai piachoz. Ugyanakkor, ahol köze van, ott szerintem is szükséges bizonyos együttműködés. Nem tartom helyesnek, ha valahol al acsonyan tartják a társasági adót, viszont a szükséges állami bevételek megszerzése végett magasra állítják a személyi jövedelemadót. De hangsúlyozom: feltétlenül kívánatos a nemzeti hatáskör megőrzése minden, versenytől független adótípust illetően.
