Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-06
18 csoportot mindenkor reprezentálni akaró kisebbségi elitek generációs váltásainak történeteként is fel lehet fogni. Én csak azt állítom , hogy öthat eddigi generációs csoport után ma a szlovákiai és a kárpátaljai magyarság esetében beszélhetünk ilyen csoportról, de Erdély esetében a Reform Tömörülésnek (RT) nem sikerült egy hasonló csoportot politikailag intézményesí tenie. Hiszen markáns társadalom és kisebbségpolitikai program (és ezt operacionalizálni képes személyiségek) nélkül protesztcsoporttá, a Markóellenzéket összefogó társasággá vált az RT. A Nagy Zsolt, Kelemen Hunor illetve Kovács Péter, Borboly Csaba a lkotta kört sem tekintem önálló kisebbségpolitikai stratégiákat kialakító csoportnak. – A legkisebb mértékű távolságtartással a stratégiai elképzelések közül az erdélyi regionalizációt kezeled… B. N.: – Ez az a keret, amelyben a kisebbségi társadalom m odernizációs akadályairól a legkevesebb etnikai töltettel lehet beszélni. Az önálló közösségi döntések legitimációja, a lokális, demokratikus akaratképződés is ebben a szemléletmódban, paradigmában alakítható ki. Itt maga az út a cél. Csakhogy ennek esél yét Szlovákiában közelinek, a felülről épülő kapitalizmusok világában (Ukrajna, Románia, Szerbia) tíz évnél távolibbnak látom. Szembe kell azzal nézni, hogy Európában a regionalista mozgalmak mindig a fejlettebb területekről indultak ki, amelyeknek elegük volt a gyengék támogatásából. Romániában pedig nem a Székelyföld, hanem a Bánság áll a legjobban . S úgy néz ki, épp a felülről épülő kapitalizmus modellje révén (posztkommunista eliteknek privatizált állami vagyon, kismértékű tőkebevitel, oligarchikus po litikai szerveződések, elhúzódó válsághelyzetek) további egykét generáció idejére még a bukaresti tőkeelosztás határozza meg vonatkozó folyamatokat. Azzal, hogy az MPSZ körei a Csapóféle tervezetet és nem Bakk Miklós a regionalizmust napirenden tartó s tratégiáját fogadták el, illetve az erdélyi magyar régiófejlesztési viták színvonaltalansága azt jelzi, hogy a problémára nincs profi csapat sem a tudományos, sem a politikai elitben. A regionalizáció sikerében nem nagyon hiszek, de Magyarország is csak akkor tudja a h atáron túli magyarokkal a viszonyát rendezni, hogyha régiókban kezd gondolkodni: hogy ő mit tud kezdeni a szomszédos országokkal és az egész kárpátmedencei térséggel. S közben az élet megy előre, sem itt, sem ott nincs átgondolt modernizációs program a re gionális kooperációra. Ha az előbb Szelényi felülről épülő kapitalizmusfogalmát emlegettem, akkor a magyar és szlovák modellben a kívülről épülő kapitalizmus (multinacionális tőkebevitel révén exportorientált gazdaság, nemzetközi tőke a privatizációban, a gazdaságipolitikaicivil társadalmi érdekcsoportok kölcsönös kontrollalku mechanizmusai, középosztályosodás) közelségét is fel kell emlegetni. Románia a két modell közti válaszúton van. Erre utaltak a legutóbbi helyhatósági választások nagyvárosi (a t ársadalom képzettebb és modernebb részének) szavazatai is. A mindennapokban gondolj a Túró Rudi sikerére, amely Mátészalkáról indult Magyarországon és Romániában Szatmár megyéből indult el. Vagy a magyar alföldi kisvárosokból az Érchegységbe megindult turi zmusra, vagy a közös környezetvédelmi ügyekre stb. – A regionalizációnak semmi jele Magyarországon sem, ahol – mint egy régebbi előadásodban említed – a vármegyerendszer szinte máig lebonthatatlanul tovább él. B. N.: – A magyarországi elit sem fogja a térségpolitika és a belső regionális politika összekapcsolásának szükségességét megváltásszerűen felismerni. Történészénem azt mondja, még csak 15 év telt el a rendszerváltás óta, s így is óriási a fejlődés. A másik énem azt mondja: már késő.
