Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-06
19 De lehet, hogy nem ilyen nagy dolgokon kellene bölcsködnünk, hanem azon, hogy a várható folyamatokra miként készült fel a romániai magyarság. A becslések szerint a romániai magyar lakosság 4050%a funkcionális analfabéta. Az egyetemisták 1020%a biztosan nem "eg yetemérett", jelentős részük alulolvasott, nagyon rosszul fejezi ki magát, nem beszél idegen nyelveket sem. Az infrastruktúra teljes mértékben lemaradt: itt nem látom azt az emberi erőforrást, amivel lehetne kezdeni valamit. Nem szoktunk beszélni róla, de a romániai magyarság egészségügyi állapota, fizikai állóképessége, táplálkozáskultúrája is borzasztó rossz. Gondolj az erdélyi fogak állapotára vagy az egész táplálkozáskultúrára. Ezek a tudásbevitelen túl nagyon fontos problémák. Kérdés, mekkora a h alandóság? Hogyan dolgozzák le az emberek az életüket? Gondolj arra, hogy a t e napnyugati kortársaid mennyivel fiatalabbnak néznek ki, nincsenek úgy lestrapálva, mint a magyarországiak vagy az erdélyiek. Minél keletebbre megyünk, az emberek öregebbnek tűnnek. Erről nem szoktunk beszélni – vagy erről sokszor van itt vita, csak nekem nem elég hosszú a fülem? – Nem. Valószínűleg azért van mindez így, mert a fentiek egész Romániát jellemzik, viszont erről nem veszünk tudomást. B. N.: – Ami Romániát érinti, az a magyarságot is érinti: sok szó esik az RMDSZ és az MPSZ kampányáról, de azzal az egyszerű ténnyel, hogy a választói aktivitás ugyanúgy működik román és magyar közegben, nem néznek szembe. Nem beszélve arról, hogy a választási törvény módosításai az egész romániai helyi civil társadalomintézményesülésre csapást mértek, ellen ben a magyar nyilvánosság csak az MPSZ problémát érzékeltette. Ugyanabban a mentális szerkezetben kell szocializálódniuk a magyaroknak és románoknak egyaránt. Csakhogy minkét csoportnak másmás az azonosság- és tudáskészlete, nem beszélve a kétnyelvűség többletterheiről. Egyébként ugyanazok a hatások érvényesülnek, a körülmények ugyanazok: ezt tudomásul kell venni. Ha szellem- vagy mentalitástörténész volnék, minden bizonnyal a "patron" és a "mutuj" szavak erdélyi magyar vonatkoztatásairól értekeznék, ak ár a magyarmagyar viszony összefüggésében is. – A te toplistádon mely problémák szerepelnek az első három helyen? B. N.: – Az egyik legfontosabb kérdés, hogy vajon az iskolarendszer megtaníte arra, hogy kisebbségiként legyen etnikai immunitásod, tudd magad több szerepben is működtetni. Úgy látom, nem. Sok fiatalt látok teljesen a magyarországi médián felnőni, románul nagyon gyengén tudnak – miközben manelezenét hallgatnak, a román kormány tagjait nem tudnák felsorolni, de a magyar pénzügyminiszter ne vét ismerik, mert gyakran szerepel a hírekben. Hasonlóképpen óhatatlan gond, hogy a kisebbségi elitek kicsinysége miatt minden perszonalizálódik: egy négyszemközti egyeztetésben ma legtöbbször nem az számít, hogy pontosan mit is akarunk, hanem mindennek személyes előzménye van: mit hallottunk a másikról, ki kihez tartozik. Mindez akadályozza a normális kritikai viszonyok, kontrollmechanizmusok és végső soron egy teljesítményelvre, vagyis nem a "ki kinek a kicsodájára", az "etnikus retorikai toposzok hom álybogozására" épülő közszellem kialakulását. – Ennyi reménytelenség után egyáltalán van e közösségi/cselekvési mozgástér? B. N.: – Tanulmányaimból azt a következtetést vontam le, hogy a legjobb kisebbségpolitikai döntéseket, személyi választásokat stb . akkor és azok hozták meg, akik reflektálva a "hamis realista" illetve "túlfeszült
